Az univerzális 27 inch

2024. február 08.
kapszulás kávéfőzők

Monitorok esetében legalább 15 olyan termékjellemzőt sorolhatunk fel, amit érdemes figyelembe a készülék kiválasztása során. Ezek közül talán a képátló az, ami a legkevésbé befolyásolja a teljesítményt, ennek ellenére mégis a legfontosabb szempontok közé tartozik. Noha a használati komfort és élmény tekintetében van jelentősége a képméretnek, mégsem emiatt számít különösen fontosnak, sokkal inkább az árszínvonallal való kapcsolata teszi kiemelt jellemzővé a képátlót. Egyrészt ugyanaz a specifikáció nagyobb méretben többe kerül, másrészt pedig a képátló mérete determinálja, hogy milyen árszintek közül lehet választani.

Hatalmas választék

A monitor azon termékkörök sorát gyarapítja, amelyek rendkívül széles választékot vonultatnak fel. A hazai kínálatban 2000-nél is több típus szerepel és 50-nél is több márkával lehet találkozni. Ha pedig csak a széles, több tucat típusból álló termékpalettával rendelkező brandeket tekintjük, akkor is 10-15 gyártót találunk a szegmensben. Ráadásul a fejlesztés nagyon gyors ezen a területen, így bár vannak a piacon 5 évnél régebben megjelent modellek is, folyamatosan kerülnek új típusok is a kínálatba. Szinte minden meghatározó gyártó évente frissíti a szortimentjét új modellekkel, sőt még egy-egy sorozat, termékcsalád is viszonylag gyorsan cserélődik le.

Tulajdonképpen minden

A több mint 2000 modellt számláló piaci kínálat közel 40 százalékát a 24-27 inch képátlóval rendelkező típusok teszik ki. Ezzel ez a legnagyobb választékot felvonultató szegmens a monitorokon belül.  Így aztán a beépített tunert leszámítva – ami egyébként sem túlságosan gyakori tulajdonság – nem igazán van olyan funkció, vagy termékjellemző, amely a 27” méretű monitoroknál nem elérhető. Még az olyan ritka megoldások, mint az OLED monitor, az érintőképernyő, vagy a nagyobb méretben gyakori ívelt kijelző is megtalálható a 27” modellek között is. Az egyes típusok egyes jellemzői viszont a felhasználási célokhoz alkalmazkodva eltérnek egymástól.

Célhoz az eszköz

A monitorokat általában három kategóriába sorolják, az általános célú modellek mellett professzionális üzleti, illetve gaming típusok alkotják a kínálatot. A felhasználási célok pedig eltérő igényeket határoznak meg. Az általános feladatok esetében a legkisebbek az elvárások, gyakorlatilag nem is nagyon vannak. Bár az állítható magasság, a beépített webkamera, hangszóró és esetleg mikrofon azért hasznosak lehetnek itt is. A professzionális, általában alkotói munkához használt készülékek esetében a színhűség, illetve a pontos színvisszaadás meghatározó jellemző, míg a játékra szánt modellek esetében az alacsony bemeneti késés, a gyors válaszidő és nagy képfrissítési gyakoriság számít elsősorban a preferált szempontok közé.

ACER

Nitro XV272UVbmiiprzx UM.HX2EE.V23

A keret nélküli kialakítású, modell képfrissítési gyakorisága 144 Hz, de DisplayPorton keresztül akár 170 Hz is lehet, fényereje 350 cd/m2, valamint 100M:1 dinamikus kontrasztarány mutatóval rendelkezik. A készüléket 1.07 Billió szín, 95% DCI-P3 színtér, Delta E<2 színpontosság, valamint DisplayHDR 400 technológia jellemzi. A szemek védelméről Flickerless, Low Dimming és Blue Light Shield is gondoskodik. Az AMD FreeSync™ technológiával ellátott monitorba két 2 wattos hangszórót is szereltek, fejhallgató kimenettel, két HDMI 2.0, egy DisplayPort 1.2 és egy USB3.0 bementettel is felvértezték. A kijelző magassága 120 mm-ig állítható, dönthető és körbeforgatható, valamint pivot funkcióval is rendelkezik.

 Képátló: 27 inch (69 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 2 ms  | Képfrissítés: 170 Hz

AOC

CQ27G2S

Az ívelt, 1500R görbületű monitor fényereje 250 cd/m², valamint 3000:1 statikus és 80M:1 dinamikus kontrasztarány jellemzi. A 16.7 millió szín megjelenítésére képes kijelző DCI-P3 92% színtérrel rendelkezik, továbbá HDR10 is került a típusba. A játékosok igényeit a Flicker-free és az AMD FreeSync Premium technológia, illetve 165Hz maximális képfrissítés és a G menü mellett az AOC Low Input Lag üzemmód is szolgálja, amely a nyers válaszidő javára állítja át a monitort. A csatlakoztatási lehetőségeket két HDMI 2.0 és egy DisplayPort 1.2 bemenetet képviseli ebben a modellben. A CQ27G2S magassága 130 mm-ig állítható, dönthető és 30 fokban forgatható is.

 Képátló: 27 inch (68,6 cm)  | Panel típusa: VA

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 165 Hz

ASUS

ROG Swift PG27AQDM

A monitor 400 nit-es fényerővel 99%-os DCI-P3 színtérrel, valamint Delta E < 2 színeltéréssel büszkélkedhet.  A kijelző 1.073M (10 bit) színt képes megjeleníteni, dinamikus kontrasztaránya 1,500,000:1, valamint HDR10 támogatással is rendelkezik. A játékosoknak szánt modell AMD FreeSync Premium és G-SYNC kompatibilis, illetve Low Blue Light és Flicker Free technológiát is tartalmaz. A típus hatékony egyedi hűtőbordát kapott és intelligens feszültségszabályozással látták el. A kijelzőt a fülhallgató csatlakozó és a két USB 3.2 Gen 1 Type-A port mellett két HDMI 2.0 és egy DisplayPort 1.4 bemenettel is felszerelték. A modell magassága 110 mm-ig állítható, dönthető és 30 fokban forgatható, valamint a pivot funkció is elérhető benne.

 Képátló: 26,5 inch (67,3 cm)  | Panel típusa: OLED

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 0,03 ms  | Képfrissítés: 240 Hz

BENQ

DesignVue PD2706U 9H.LLJLB.QBE

A modell 350 cd/m2 fényerőt, DCI-P3 95% színteret, 1.07  színt és 1200:1 statikus kontrasztarányt kínál. A készülék technológiái között pedig szerepel a HDR10, a DisplayHDR 400, a Flicker-free és a Low Blue Light is. A modell M-book üzemmódot is kapott, amely pontos színegyeztetést végez MacBook® kijelzővel közös használat során. A rugalmas beállítást és a leggyakrabban használt funkciók testreszabását BenQ Hotkey Puck G2 tárcsa segíti. A készülékbe két 2,5 wattos hangszórót szereltek, valamint fejhallgató, DisplayPort 1.4, HDMI 2.0 és USB-C porttal is ellátták. A kijelző magasság 110 mm-ig állítható, 15 fokban forgatható, illetve dönthető és pivot funkcióval is rendelkezik.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 3840 x 2150

Válaszidő: 5 ms  | Képfrissítés: 60Hz

CORSAIR 

XENEON 27QHD240 CM-9030002-PE

A játékosoknak szánt monitor 450 nit-es fényerővel, 98,5%-os DCI-P3 színtérrel és 1,500,000:1 dinamikus kontrasztaránnyal büszkélkedhet, illetve 1.07M (10 bit) színt képes megjeleníteni. A kijelző továbbá G-SYNC kompatibilis, valamint Low Blue Light és Flicker Free tanúsítvánnyal is rendelkezik. A készülék érdekessége, hogy az OSD menü akkor aktiválódik, amikor a felhasználó a készülék alsó oldalához teszi a kezét. A modell két HDMI 2.1, egy DisplayPort 1.4 és egy USB Type C portot is kapott. Az optimális elhelyezést pivot funkció, 100 mm-ig állítható magasság, 30 fokos forgathatóság és dönthetőség is segíti.

 Képátló: 27 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: OLED

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 0,03 ms  | Képfrissítés: 240Hz

DAHUA 

LM27-E231 

A modell az alapelvárásokhoz igazodik, így szemkímélő technológiák nem kerültek bele, az akadozás mentesítést pedig adaptív sync technológia segíti. A monitor statikus kontrasztaránya 1000:1, fényereje 320 nit, amihez 90% DCI-P3 színtér társul. A kijelző fejhallgató csatlakozót, illetve egy DisplayPort 1.2 és két HDMI 1.4 portot kapott. Az optimális elhelyezés tekintetében sem kínál túl sok lehetőséget a típus, a felhasználó mindössze a dőlési szöget tudja változtatni.

 Képátló: 27 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 1920 x 1080

Válaszidő: 5 ms  | Képfrissítés: 165Hz

DELL

Alienware AW2724DM

A játékosokat célzó típus NVIDIA® G-SYNC® kompatibilis, valamint AMD FreeSync Premium Pro és a VESA AdaptiveSync technológiákkal is felvértezték. A szemvédelmet pedig a Dell ComfortView Plus megoldás, illetve a Low Blue Light technológia és Flicker-free panel biztosítja. A monitor VESA Display HDR 600 tanúsítvánnyal is rendelkezik, 95%-os DCI-P3 színlefedettséget, Delta E < 2 színeltérést, 1000:1 statikus kontrasztarányt és 600 cd/m² fényerőt kínál. Csatlakozókban sincs hiány, két USB Typa A, egy USB Type B, valamint két DisplayPort 1.4 és egy HDMI 2.1 port is került a készülékre. A kijelző pivot funkciót is kapott, 20 fokban forgatható, dönthető és a magasság is állítható.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 180Hz

GIGABYTE 

GS27F 

Az FHD felbontású monitor HDR Ready és AMD FreeSync™ Premium technológiával rendelkezik. A szem védelmét pedig Flicker-free és Low Blue Light technológia biztosítja. A 16:9 képarányú IPS kijelző 16,7M színt képes megjeleníteni, maximális fényereje 300 cd/m², nativ kontrasztaránya 1000:1. A készülék a fejhallgató kimenet mellett két HDMI 2.0 és egy Display Port 1.4 bemenetet is kapott. A monitor falra szerelhető, asztalon történő elhelyezés esetében azonban csak a dőlési szög állítható ebben a típusban.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 1920 x 1080

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 170Hz

HP 

OMEN 27q 780H4E9

A monitor 16,7 M színt képes megjeleníteni, DCI-P3 95% színteret, 10000000:1 dinamikus és 1000:1 statikus kontrasztarányt kínál, fényereje pedig 400 cd/m². A modell rendelkezik Low Blue Light Flicker-free technológiákkal, támogatja a HDR400 és az AMD FreeSync Premium szabványt, illetve NVIDIA® G-SYNC® kompatibilis. A kijelzőt két HDMI 2.0, egy DisplayPort 1.4 porttal, valamint USB HUB-al is ellátták. A magasság 100 mm-ig állítható, lehetőség van a döntésre és a pivot funkció is elérhető ebben a típusban.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 165Hz

IIYAMA

G-MASTER G2745HSU

A 16.7 M szín megjelenítésére alkalmas modell fényereje 250 cd/m², statikus kontrasztaránya 1000:1, dinamikus kontrasztaránya 80M:1. Technológiái között kékfény csökkentés, villogásmentesítés és FreeSync támogatás is szerepel. Csatlakozóból egy HDMI 1.4, egy DisplayPort 1.2 került rá, illetve hangszóró csatlakozást és USB HUB-ot is kínál ez a típus. A kijelző helyzetének beállítására csak a dönthetőség révén van lehetőség, viszont a falra szerelése megoldható.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 1920 x 1080

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 100Hz

LENOVO

Y27f-30

A monitor 3M:1 statikus kontrasztarányt, 89.4% DCI-P3 színlefedettséget, Delta E<2 színeltérést és 400 cd/m2 fényerőt kínál. A készülék támogatja a DisplayHDR™ 400 technológiát, az akadozást AMD FreeSync™ Premium és a VESA Adaptive Sync technológiák küszöbölik ki, a szemek kíméléséről pedig színtorzításmentes Natural Low Blue Light technológia gondoskodik. A modell fejhallgató kimenetet, két HDMI 2.0 és egy DisplayPort 1.4 csatlakozót, valamint egy 5 portos USB HUB-ot is kapott. A kijelző helyzete több módon is állítható, 30 fokban forgatható, 135 mm-ig a magasság is változtatható, dönthető, valamint pivot funkciót is kínál.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 1920 x 1080

Válaszidő: 0,5 ms  | Képfrissítés: 280Hz

LG 

UltraGear 27GN60R-B

A modell leginkább a hobbi játékosoknak kínál alternatívát az AMD FreeSync™ Premium technológiával, a NVIDIA G-Sync™ kompatibilitással és a HDR10 támogatással. A 1920×1080 felbontás, az 1ms válaszidő és a 144Hz képfrissítési gyakoriság ugyanis a profi gamereknek már kevés lehet. A készülék 350 cd/m2 fényerő és az 1000:1 statikus kontrasztarányt kínál, rendelkezik HDMI, DisplayPort csatlakozókkal, valamint fejhallgató-kimenet is került rá. A monitor dönthető, forgatható és a magassági is állítható, valamint pivot funkcióval is felvértezték.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 1920 x 1080

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 144Hz

MSI 

Optix G2712

A hobbi játékosok igényeit szolgálja ki leginkább az MSI Optix G2712 modell is. A készülék 170 Hz képfrissítési sebességgel rendelkezik, 250 nit fényerőt kínál, statikus kontrasztaránya pedig 1100:1. A kijelzőt ellátták AMD FreeSync Premium technológiával, valamint villogás csökkentéséről gondoskodó, a TÜV Rheinland® által tanúsított MSI Anti-Flicker megoldással is. A monitorra két HDMI 1.4, egy DisplayPort 1.2 csatlakozó, valamint egy fejhallgató kimenet is került. A kijelző helyzetének állítására viszont nincs túl sok lehetőség, a pozíció csak a dőlésszög változtatásával módosítható.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 1920 x 1080

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 170Hz

PHILIPS

27M1N5500ZA/00

A monitor DCI-P3 szabvány alapján 98%-os színlefedettséget, Delta E< 2 színeltérést, 350  cd/m² fényerőt, valamint 1000:1 statikus kontrasztarányt kínál. A HDR Ready kijelző rendelkezik LowBlue üzemmóddal és a Flicker-free illetve AMD FreeSync™ Premium technológiával, továbbá NVIDIA® G-SYNC®-kompatibilis. A típusba két 5 wattos hangszoró került, két HDMI 2.0, 2 DisplayPort 1.4 csatlakozóval és audio-kimenettel is ellátták. A monitor magassága 130 mm-ig állítható, lehetőség van a forgatásra 45 fokban, emellett dönthető és pivot funkcióval is rendelkezik.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 170Hz

SAMSUNG

Odyssey G5 S27CG510EU

A monitor 240 cd/ fényerővel és 3000 : 1 statikus kontrasztaránnyal rendelkezik, támogatja a HDR10 szabványt, valamint AMD FreeSync™ Premium technológiával is felvértezték. A kijelző szemkímélő üzemmódot is kínál és villódzásmentes megoldást is kapott. A csatlakozókat illetően HDMI 2.0 portból kettő, DisplayPort 1.4 bemenetből pedig egy került rá, valamint fülhallgató csatlakozó is szerepel a reprtoárban. A kijelző pozíciója minden irányban állítható, azaz dönthető, 15 fokban forgatható, 120 mm-ig a magasság is változtatható, és a pivot funkció is elérhető.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: VA

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 165Hz

VIEWSONIC

Omni VX2780-2k

A kijelző 1.07M színt képes megjeleníteni, színlefedettsége pedig 95% DCI-P3. A modell fényereje 350 cd/m², statikus kontrasztaránya 1000:1, dinamikus kontrasztaránya 80M:1. A monitort ellátták kék-fény szűrővel és Flicker-Free megoldással, támogatja a HDR10 szabványt, valamint AMD FreeSync™ Premium technológiával is rendelkezik. A típus csatlakozói között felhallgató-kimenetet, egy DisplayPort 1.4 és két HDMI 2.0 bemenetet találunk. A kijelző pozíciójának változtatására 20 fokos forgatási lehetőség és dönthetőség áll a felhasználó rendelkezésére.

 Képátló: 26,5 inch (68,5 cm)  | Panel típusa: IPS

Képarány: 16:9  | Felbontás: 2560 x 1440

Válaszidő: 1 ms  | Képfrissítés: 170Hz

További termékválogatások:

Nehéz ügy

Nehéz ügy

A megfelelőA megfelelő porszívó kiválasztása nem pusztán azért nehéz ügy, mert a piaci kínálat több száz modellt tartalmaz, hanem azért is, mert a...

Az időtakarékosak

Az időtakarékosak

A mosógépeknél meglehetősen régóta az egyik kiemelt termékjellemző az energiahatékonyság, vagyis a készülékek áram és vízfogyasztása. A takarékosság...

Megduplázva

Megduplázva

A forrólevegős sütő népszerűségére a hagyományos sütő szegmens azzal válaszolt, hogy utóbbi gépekben is megjelent az airfryer funkció, a tartozékok...

Ilyen is, olyan is

Ilyen is, olyan is

A forrólevegős sütő az egyik legdinamikusabban fejlődő termékkör, a készülékek iránti kereslet szinte folyamatosan növekszik, annak ellenére is,...

Share This