Meglehetősen sokat változott a piac az elmúlt 30 év során. A 90-es évek elején szinte újdonság volt a mosogatógép és a beépíthető készülék, ma pedig számos háztartási gépben már mesterséges intelligencia is jelen van. Robbanásszerű technológiai fejlődés, világválság, e-kereskedelem térhódítása, világjárvány. Változatos három évtized áll a műszaki kereskedelem mögött. Az alapításának idén 30. jubileumát ünneplő BSH Kft. ügyvezető igazgatójával, Brezsnyánszky Ágnessel az elmúlt 30 év mérföldköveiről, a piac változásairól és a közeljövőről egyaránt beszélgettünk.
Milyen volt a 90-es évek közepén a hazai műszaki kereskedelem?
Beláthatatlan távolságra van az akkori piaci helyzet a maitól. A jelenlegihez képest teljesen más kereskedelmi struktúra, gyökeresen eltérő vásárlói szokások, igények és termékkínálat jellemezte a 90-es éveket. Például akkoriban az olajsütő az egyik legkeresettebb kategória volt, ami ma már marginális a piacon. De említhetjük az okos technológiát is, ami ma az egyik jellemző irány, akkoriban viszont nem is létezett. Ebben az időszakban jelentek meg a nagy nemzetközi kereskedelmi láncok is, amelyek szintén formálták a piacot. Egy részük ma már nincs is jelen, akik viszont igen, azokkal azóta is töretlen az együttműködésünk. Összességében úgy jellemezném a 90-es éveket, mint egy folyamatosan változó környezetet, amely minden évben új kihívásokat hozott.
Milyen választékkal indult a BSH itthon?
A kezdetektől fogva széles választékot kínáltunk. Akkoriban szinte egyedülálló volt, hogy egy márka választékában kis- és nagy háztartási készülékek is szerepeljenek. A BSH viszont mindkét szegmensben jelen volt. A kisgépek és porszívók nem csak értékesítési szempontból voltak fontosak, hanem a márkaismertség tekintetében is, mivel ezekkel a termékekkel beköltöztünk a vásárlók otthonába. A kínálat összeállításában már akkor is nagy hangsúlyt kapott az innováció, az újítás. Így noha akkoriban a beépíthető készülékek még kuriózumnak számítottak, mi már akkor is kiterjedt választékkal léptünk piacra ebben a szegmensben is. Az elsők között ismertük fel, hogy ezekre a gépekre lesz igény idehaza is. Hasonlóan a mosogatógép szegmenshez, amely megalapozásában úttörő szerepet vállaltunk, és piacvezető pozíciót értünk el.
Mi volt a kezdetekben a márka legnagyobb előnye?
Egyik oldalról a háttér. Az anyacég évtizedes nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezett már akkor is, így rendelkezésünkre álltak működő módszerek, gyakorlatok. Másrészt pedig a kezdetektől alkalmazott lokális megoldások is sokat jelentettek. Már önmagában az is előny volt, hogy egy német világmárka gyártói szinten márkaképviselettel jelenik meg, de az országos vevőszolgálat, a helyi raktár, illetve az ebből is származó rugalmasság és gyors kiszolgálás is hatással volt az eredményességre. Nem utolsó sorban pedig jelentős szerep jutott a marketingnek is, amely nem csak kreatív volt, de hangsúlyt helyezett a vásárlóval történő közvetlen kapcsolat megteremtésére is. Valamint a márka- és terméknépszerűsítés mellett szem előtt tartotta az edukációt is, amely az innovációk piacra vitelének egyik legfontosabb eszköze.
Lehet korszakokra osztani az elmúlt három évtizedet a BSH szempontjából?
Három nagy szakaszra bontanám az elmúlt 30 évet. Az 1994-2004 közötti időszak az alapozásról, az irányok kijelöléséről, az úttörő szerepek felvállalásáról szólt. A működésünket és stratégiánkat a partnereinkkel való közvetlen kapcsolattartás jellemezte, amivel nem csak a bizalom és együttműködés tudott elmélyülni, hanem akkoriban a termékeinkkel kapcsolatos információkat is így tudtuk hatékonyan átadni.
A 2005 -2014 korszakra markáns hatással volt a világválság, illetve ezekben az években új versenytársak is megjelentek. Így a stabilitás megőrzése jellemezte ezt az érát. Valamint ekkortájt indult el az új kereskedelmi csatorna, az online szegmens felfutása is. A BSH-ra jellemző rugalmasságnak, az innovációra való nyitottságnak köszönhetően gyorsan reagáltunk az online kihívásra. Ennek is köszönhető, hogy az online területen nagyobb piacrészt szereztünk. Persze sokat segítettek a márka értékei is, vagyis, hogy egy Bosch készülék megrendelése nem jelent kockázatot a vásárlónak, illetve az is, hogy a kínálatunk szélesebb spektrumát tudjuk megmutatni a világhálón.
A 2014-2024 közötti éveket a dinamikus fejlődés korszakaként jellemezném. A BSH 2015. év eleje óta kizárólagosan a Bosch csoporthoz tartozik. A Robert Bosch a világ legnagyobb vállalatainak sorát gyarapítja, globális jelentősége és ereje mellett pedig ezt a céget forradalmi innovációi révén nem csak az iparág, de a technológiai fejlődés egészének motorjaként tartják számon a világban. Hazai portfóliónk letisztult, változásokra került sor az információ megosztásban, a kereskedelmi eszközökben, ezzel párhuzamosan pedig átformáltuk az értékesítési csapatunkat. A számunkra nagy jelentőséggel bíró beépíthető szegmens dinamikusan fejlődött, az új és változó igényekre széles portfólióval és újdonságok bevezetésével tudtunk reagálni.
A BSH ekkor költözött új irodába és létrehozta bemutatótermét, amely oktatásoknak, képzéseknek, szakmai tapasztalatcseréknek ad otthont, valamint a vásárlóval való közvetlen kapcsolattartás lehetőségét is megteremti. Sok új marketing eszköz is megjelent. A marketing tevékenységünk az új lehetőségek kihasználása, kipróbálása és tudatos alkalmazása mentén zajlott. Ebben is nagy hangsúlyt fektettünk a közvetlen kapcsolatra a vásárlókkal, amellyel a partnereink kiértékesítését is támogattuk.
Az időszak második felét domináló Covid számos aspektusban új személetet hozott, például a partnereinkkel való kapcsolattartás több fórumon történik, a munkavégzés helye és ideje is tágabb teret kapott. Ebben az időszakban a trendeknek megfelelően szerephez jutott a fogyasztók közvetlen elérése, a D2C tevékenység is, amire a versenytársainkhoz hasonlóan a BSH is reagált. Az időszak vége hullámvölgyet hozott, a csökkenő kereslet, a visszaeső piac új kihívások elé állított mindenkit. Az idei év várhatóan már növekedést hoz és remélhetően egy újabb felfutás elejét jelenti majd.
„A Bosch márka értékei növelik a cég termékeinek értékét, ugyanakkor ettől maga a márka is értékessé válik. A hatás pedig itt nem ér véget, hanem továbbgyűrűzik, és arra is pozitívan hat, aki a márkát értékesíti. Éppen ezért ebből az értékből az ellátási lánc minden szereplője profitálhat, így nincs értelme elfecsérelni.”
Mi volt a 30 év legsikeresebb terméke értékesítési szempontból? Illetve, ha egyetlen terméket kellene mondani, akkor mi lenne az, ami leginkább megtestesíti a BSH értékeit?
Értékesítés tekintetében, ha csak egyetlen készüléket kell mondani, akkor a MUM 4655 robotgépet említeném. A MUM4 sorozat közel 20 évig volt a piacon és több százezer háztartásban tesz jó szolgálatot.
Ha érték oldalról közelítünk, akkor viszont nem terméket mondanék. Számos erényt felsorolhatnék, mégis inkább csak két szóban összegezném: Európából Európának. A BSH Európa piacvezető gyártója, a termelés jelentős része, a tervezés pedig teljes egészében az öreg kontinensen zajlik. Az „európaiságból” sokan a minőségre asszociálnak, de nem csak erről van szó. Számos innovációban is testet ölt, hogy európai észjárással gondolkodunk és az európai vásárlók igényeire kínálunk megoldásokat. Nagyon eklatáns példa erre egy vezérlés, vagy menürendszer mögött álló logika. A Bosch megoldásai az európai felhasználók számára intuitívak, magától értetődők és így könnyen használhatók. A Bosch márka értékei növelik a cég termékeinek értékét, ugyanakkor ettől maga a márka is értékessé válik. A hatás pedig itt nem ér véget, hanem továbbgyűrűzik, és arra is pozitívan hat, aki a márkát értékesíti. Éppen ezért ebből az értékből az ellátási lánc minden szereplője profitálhat, így nincs értelme elfecsérelni.
Ha 1994-ben megkérdezik öntől, hogy milyen lesz a piac, a termékkínálat 2024-ben, mit talált volna el és mi az, amire biztosan nem gondolt?
Azt gondolom, a beépíthető termékekkel „jó lóra” tettünk. Már az indulásnál a választék részét jelentették, ma pedig számunkra az egyik legfontosabb termékkör a piacon. A váratlan változás pedig egyértelműen az e-kereskedelem. A modemes internet korában ugyanis nem volt túl valószínű, hogy az online szegmens meghatározó lesz a piacon.
Mi jellemzi inkább a céget, a változás vagy az állandóság?
Nem hiszem, hogy a „vagy” a megfelelő kötőszó. A kettő kéz a kézben jár. A változás, az ahhoz történő alkalmazkodás a siker egyik kulcsa. Mi pedig rugalmasak vagyunk, és nem csak sodródunk, hanem alakítjuk is a trendeket, számos tekintetben úttörő szerepet vállalunk. Ugyanakkor bizonyos tekintetben az állandóság is meghatározó tényező az eredményességben. Állandó értékek mentén működünk, a minőség, az innováció, a lojalitás, a kreativitás, a munkatársak megbecsülése nem változik. Vannak kollégák, akik a kezdetektől velünk vannak, hiszen könnyű a képviselt értékekkel azonosulni. Érdekes, hogy a munkatársaink 40%-a több, mint 15 éve a vállalatnál dolgozik. Az állandóság részét jelentik a tartós partnerkapcsolatok is. Mi ápoljuk ezeket, mert hiszünk a hosszú távú együttműködésben.
Az innováció meghatározó tényező a műszaki piacon, ön mit tart a BSH legjobb fejlesztésének?
Lehetetlen egyetlen fejlesztést kiemelni, hiszen az elmúlt 30 év az innováció jegyében telt a BSH életében, évről-évre új termékekkel, fejlesztésekkel. Számos termékkörben jelentünk meg speciális technológiai megoldásokkal. Sütőknél a mesterséges intelligenciát használó PerfectBake és PerfectRoast Plus szenzorok, vagy az egyéni pirítást lehetővé tévő beépített kamera. De a konyhai robotgépeknél is számos technikai újítást dobtunk elsőként piacra, így például a 3D bolygókeverés, a beépített mérleg vagy a precíziós automatika az új MUM6 gépeknél. Idén pedig az Unlimited 7 ProHygiene Aqua vezeték nélküli porszívóval jelentünk meg, amely porszívózás közben egyben fel is töröl. Olyan úttörő innovációkat is jegyzünk, mint mosógépeknél az i-DOS automatikus adagolórendszer, szárítóknál pedig a SelfCleaning öntisztító kondenzátor. Valamint egyedi, márkaspecifikus megoldásokkal is megjelentünk, mint a Neff Slide&Hide sütő ajtó vagy mosogatógépeknél a PerfectDry Zeolith szárítás, illetve a Neff FlexControl vezérlő rendszer.
Melyek most a legmarkánsabb fejlesztési irányok? Véleménye szerint mi fog dominálni a következő években?
Két fő fejlesztési irányra koncentrálunk és véleményünk szerint ezek fogják a piacot is meghatározni a jövőben. Az egyik az energiahatékonyság, a minél kevesebb vizet és elektromos áramot fogyasztó készülékek gyártása. A másik fontos fejlesztési irány pedig a digitalizáció. Ezt a folyamatot cégünk az elsők között indította el, ennek köszönhetően a jelenlegi választékunk nagy részét már Home Connect funkcióval rendelkező, kapcsolt készülékek alkotják.
Idén már piacra dobtak egy innovatív, új készüléket a Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua porszívót. Várhatóak további termékújdonságok is az év hátralévő részében?
Idei termékbevezetésünk, a MUM robotgépcsalád legújabb tagja, a Serie 6-os konyhai robotgép. A mosogatógép választékunkban több típust is energiatakarékosabb változatra cserélünk, valamint mosó- és szárítógépek, illetve sütők esetében is lesznek új modellek. Októberben piacra kerül az Unlimited 10, az Unlimited vezeték nélküli porszívócsalád prémium modellje egyedülálló MicroClean technológiával. Valamint idei újdonság a Siemens automata kávéfőzők bevezetése. A márka egyetlen kategóriával tér vissza a hazai piacra ősszel. BSH-n belül a Siemens a kávézás szakértője, Európában vezető pozíciót tölt be a szegmensben. Nagy lendülettel vágunk hát bele az idei év hátralévő hónapjaiba és a következő 30 évbe!
További rovatainkból:
A Candy új arca
Az arculat, vagyis a cég vizuális megjelenése, a vállalatok egyik legfontosabb kommunikációs eszköze, hiszen a fogyasztók elsőként ezzel találkoznak...
A tisztaság nyomában
A légtisztító készülékeket számos paraméter jellemzi. Ilyen például a levegőcsere gyorsaságára utaló maximális légáram, amely megmutatja, hogy...
IFA 2024 I. rész
Videók - IFA 2024 I. rész A fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...
IFA 2024 II. rész
Videók - IFA 2024 II. részA fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...