ÖNMAGÁBAN AZ ÉSZAK-AMERIKAI PIAC ALAKULÁSA NEM BEFOLYÁSOLJA JELENTŐSEN AZ EURÓPAI PIACOK MŰKÖDÉSÉT. A MÁSODIK CIKLUSÁRA KÉSZÜLŐ ÚJ AMERIKAI ELNÖK PROTEKCIONISTA INTÉZKEDÉSEI AZONBAN LEHET, HOGY AZ ÖREG KONTINENS KERESKEDELMÉRE IS KOMOLY HATÁST GYAKOROLNAK MAJD.

Vámok a láthatáron
A második ciklusára készülő Donald Trump már a kampánya alatt meglebegtette az Amerikába érkező import termékre kiszabott vámok emelését, a választási ígéretekben még 60 százalékos tarifa kilátásba helyezése is elhangzott. A választások után azonban ez némileg finomodott és a hazai termékek védelmére hivatott szabályozás 10-20 százalékos import vámot tartalmaz majd, valamint ezen felül plusz 10 százalék extra vámot a Kínából érkező termékekre. Az új elnök ígérete szerint elnöksége első napjától érvénybe lépő rendelkezés azonban még nem született meg, így a vámterhek ennél akár nagyobbak is lehetnek.
Trump első elnöksége alatt 2019-ben a teljes amerikai-kínai kereskedelem 60 százalékát érintette 20 százalékos vámtétel. Hasonló protekcionista politikára már volt példa korábban is az Egyesült Államokban, azt világgazdasági válság követte 1929-ben. Ugyanakkor az első Trump éra nem hozott ilyen jellegű recessziót és összességében inkább csak az export-import mérleg stabilizálódásával járt Amerikában. A várható hatások ezért aztán elég széles skálán mozognak és jelenleg még nehéz megjósolni a következményeket. Ráadásul számos tényező nem ismert még, a vámtarifák tényleges mértéken kívül még nem lehet tudni, hogy pontosan mire vonatkozik majd a szabályozás. Például nem világos most még, hogy az alapanyagok, alkatrészek származási helye, illetve az összeszerelés helye milyen mértékben határozza meg a vámot. Továbbá a piaci szereplők reakciója sem teljen kiszámítható. A vámterheket a cégek részben vagy egészben átvállalhatják, de át is háríthatják a fogyasztókra, valamint opció a gyártás helyének megváltoztatása is, illetve a kínai import csökkentése a teljes portfolión belül.
Az észak amerikai piac elvesztése
Egy hirtelen drasztikus visszaesés nem túl kedvező egyetlen piaci szereplő számára sem. A megnövekvő vámok pedig vagy a profit csökkenését vagy az árak emelésén keresztül a versenyképesség romlását eredményezik. Ez utóbbi egyértelmű célja is a védővámok kivetésének, hiszen éppen ez az, ami jobb helyzetbe hozza a hazai gyártókat. Egy új szabályozás kapcsán szinte tankönyvszerű gyors reakció a készletfelhalmozás. Hasonlóra az öreg kontinensen is volt már precedens, sőt idehaza is például az új porszívó energiacímke bevezetéskor.
Az új elnök hivatalba lépése előtti készletfelhalmozásnak azonban vannak kockázatai. Egyrészt a termelést feltehetően egyetlen gyártó sem tudja ilyen rövid időn belül felpörgetni, így valószínűleg az alacsonyabb prioritást élvező piacoktól kell árut elvonnia, ami ott átmeneti termékhiányt okozhat. A felhalmozott készletek értékesítési nyomása pedig akár arra is kényszerítheti a gyártókat, hogy jelentős árengedményeket adjanak. Hosszabb távon pedig már egyáltalán nem jelent megoldást a készletfelhalmozás és csak a gyártás áthelyezésével lehet hatékonyan reagálni a helyzetre.
Termékajánló:

Friss és illatos ruhák a Philco-val
TERMÉKBEMUTATÁS

Olasz dizájner alkotta meg a Sencor újdonságát
TERMÉKBEMUTATÁS
Promóció
Máshol gyártani
Pontosan még nem tudni, hogy mekkora arányban kell kínai termelésből származó alkatrészeket, alapanyagokat tartalmaznia egy terméknek, hogy az Kínában gyártottnak minősüljön azt új amerikai szabályozás szerint. De valószínűleg nem állunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy ha egy kínai cég Európában gyárt, akkor a termék nem kínai, viszont ha egy európai cég Kínában gyárt, az a produktum már kínai. Lényegében minden olyan vállalat, amely Kínából vásárol, oda szervezi ki a gyártást, vagy maga is Kínában termel, és fontosnak tartja az amerikai piacot, az érintett lehet a szabályozásban. Így aztán kézenfekvő opciónak tűnik a gyártás áthelyezése, hiszen azzal a probléma akár kezelhető is. Ebből az aspektusból érthető, hogy miért vannak jó helyzetben azok a kínai cégek, amelyek az elmúlt években felvásárlások révén európai gyártókapacitásokhoz jutottak. Azok a gyártók viszont a termelési árak alacsonyan tartása miatt Kínára fókuszálták a gyártást, most nehezebb helyzetbe kerülnek.
A termelés áthelyezés nem éppen a legegyszerűbb feladat, de mégsem tűnik lehetetlennek. Ugyanis a világjárvány idején, amikor az ellátási láncok akadoztak és a konténerek költségei a többszörösére emelkedtek, a cégek világszerte keresték a lehetséges gyártási kapacitásokat. Így aztán nem teljesen nulláról kell indulni e tekintetben. Az ausztrál Breville, amely Európában Sage néven ismert, legutóbbi részvényeseknek tartott beszámolójában már beszélt is a gyártási stratégia megváltoztatásáról. De más iparágakból is érkeztek már olyan hírek, hogy a cégek csökkentik portfoliójukban a Kínából származó áruk arányát.
Az Amazon közelmúltbéli bejelentése ellenben meglepő. A cég ugyanis kilátásba helyezte egy pénztárcabarát piactér létrehozását, ahol 20 dollárnál alacsonyabb árú termékeket értékesít majd, reagálva a kínai piacterek térhódítására. Hazai piacukon ez a várható szabályozás tükrében nem tűnik igazán szükségesnek, sőt akár feleslegesnek is tekinthető. Így aztán logikusabb magyarázat lehet, hogy a fejlesztésnek inkább más piacokon, főként Európában lesz jelentősége, amely ezzel a Temu és a Shein mellé kap egy diszkont e-kereskedőt amerikai kivitelben is. Emellett a gyártók termelés áthelyezésnek is lehetnek európai vonzatai, szállítási időben, termékellátottságban vagy akár árakban is.
A ChiQ háztartási készülékeket és televíziókat gyártó kínai vállalat felkerült az amerikai szövetségi kormány új tiltólistájára. Az amerikai belbiztonsági hivatal azután tiltotta be a kínai márkát, miután a közelmúltbeli vizsgálataik arra az eredményre jutottak, hogy a vállalat termékeit részben vagy egészben kényszermunka vagy rabszolgamunka alkalmazásával gyártották.
Az extra vám letudva
A termelés áthelyezéssel a gyártók tulajdonképpen csak a kínai árukra kirótt extra vám alól mentesülnek, az import vámot még ilyenkor is meg kell fizetniük. Így azonban legalább a külföldről érkező termékek körében nem kerülnek versenyhátrányba. Mindennek viszont akkor van jelentősége, ha az adott cég nem az Egyesült Államokban gyárt. Ha ugyanis oda helyezi a termelését, akkor az import vám is megszűnik számára. A védővámoknak pedig ez a másik szerepe elvben, vagyis hogy ösztönözzék a cégeket a termelés Amerikába helyezésére. A piaci szereplők azonban nem csak a vámterheket mérlegelik, hanem többek között a gyártás költségeit és esetlegesen egy beruházás megtérülését is. Ráadásul egy üzem létrehozása nem négy év alatt térül meg, a szabályozási környezet viszont változhat négy év múlva. Ezért aztán a cégek nem rohannak fejvesztve, hogy gyárat építsenek a tengerentúlon.
A háztartásigép-gyártás iparágában viszont az elmúlt években több cég is úgy döntött, hogy megveti lábát Észak-Amerikában. Nem túl valószínű azonban, hogy ezen döntések hátterében az amerikai vámpolitika változásai állnak, bár nem lehet kizárni, hogy a multinacionális cégvezetés legfelsőbb szintjén már évekkel ezelőtt is magától értetődő volt a jelenlegi helyzet kialakulása. Sokkal esélyesebb, hogy az amerikai piac adottságai motiválták a vállalatokat. Az Egyesült Államokban például az ingatlanok értékesíthetőségeinek feltételei közé tartozik bizonyos készülékek megléte, hűtő vagy sütő nélkül nem lehet eladni lakóingatlant. Ennek pedig a gyakorlatban árfelhajtó szerepe van az érintett háztartási készülékek esetében, így az amerikai piac egészen jó üzletnek tűnhet a cégek szemében, különösen a várható szabályozások kapcsán, ami akár azt is eredményezheti, hogy a forrásaikat a tengerentúlra összpontosítják, az európai piacok pedig ezáltal háttérbe szorulnak.
További rovatainkból:
Technológia és megjelenés
Fontosabb televíziós fejlesztések az elmúlt húsz évből Ha egy mondatban kellene összefogni a televíziók elmúlt 20 évének a fejlődését, akkor az az...
Egy jó válságot soha ne pazarolj el
Az elmúlt hetekben nemcsak a gazdasági sajtó, hanem a napi híreket közvetítő médiumok címlapjait is uralták az amerikai elnök által bejelentett,...
IFA 2024 I. rész
Videók - IFA 2024 I. rész A fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...
IFA 2024 II. rész
Videók - IFA 2024 II. részA fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...