Szeress bele az új konyhádba!

2024. december 20.

Jövő tavasszal immár 15. alkalommal kerül megrendezésre a Konyhakiállítás Budapesten. A lakásfelújítás, háztartási gép vásárlás előtt állók ismét 3 napon keresztül szerezhetnek tapasztalatokat a tematikus eseményen. Miért érdemes kiállítani, illetve kilátogatni a rendezvényre? Milyen trendek érvényesülnek jövőre a konyhák kialakításánál? Milyen újdonságok várhatóak 2025-ben a Konyhakiállításon? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Fülöp Judittal és Nagy Zoltánnal a konyhakiállítás társalapítóival. 

2025-ben immár 15. alkalommal kerül megrendezésre a Konyhakiállítás a Budapest Sportarénában. Mit várnak a következő eseménytől? 

NZ: Az első kiállítás 2010-ben debütált, ami azóta minden évben megrendezésre került, leszámítva természetesen a pandémia okozta kényszerű szünetet. Jövőre arra számítunk, hogy a tavalyi évhez képest több és nagyobb területen képviseltetik ismét magukat a háztartási gépgyártók. A 2024-es eseményen egyértelműen domináltak a komplett konyhákat bemutató kiállítók, beleértve a speciális, egyedi igényekre fókuszáló vállalkozásokat, illetve egyszerűséget praktikummal kombináló cégeket is.  Ezekben az installációkban a háztartási gépek az egész enteriőr részeként jelentek meg, így ugyan számos márka képviseltette magát, de önálló standdal a háztartási gépgyártók a korábbi években megszokottnál kevesebben vettek részt.  Az eddigi visszajelzések alapján azt látjuk, a jövő évi kiállításon több brand is megjelenik önálló standdal, illetve a magyar piacon a közelmúltban megjelent új márkák is színesíthetik a kiállítói palettát.  

FJ: Arra törekszünk, hogy a kiállítás sokszínűségével és minőségével mindenkit meg tudjunk szólítani, aki konyhatervezés vagy felújítás előtt áll, hiszen a látogatók szeretnének minden információt megkapni, személyesen beszélni a gyártók, forgalmazók képviselőivel, másrészt megnézni, megérinteni, kinyitni, megismerni a termékeket, konyhákat. A korábbi évekhez hasonlóan az eseménykoncepciónk és kommunikációnk célja, hogy a kiállítók megfelelő időt tudjanak szánni a valóban releváns vásárlókra, ők pedig azt érezzék, hogy az általuk érdekesnek tartott standokon érdemben és szakértő módon foglalkoznak velük. 

Évente több nagyobb kiállítást rendeznek a Konyhakiállítás mellett, ilyen többek között a S/ALON Budapest Lakástrend kiállítás, vagy a Gardenexpo. Mitől vonzó egy kiállítás a vásárlók számára? 

FJ: A kiállításra kilátogatók egy helyen láthatják az adott tematikának megfelelő termékek kínálatát, újdonságait. Meg tudnak ismerkedni az új technológiákkal, innovációkkal, megoldásokkal. Ötleteket kaphatnak, inspirálódhatnak, és szakértők segítségével ismerhetik meg a termékeket, funkciókat. Mivel a konyháknál nagyon fontos szempont az esztétika is, itt szemrevételezhetik, megtapasztalhatják élőben az anyagokat, színeket, személyesen érezhetik át, hogy egy kész konyhai enteriőrnek milyen a hangulata, mennyire tudják ott elképzelni magukat nap mint nap. Továbbá a Konyhakiállítás esetében a kisérő programok is fontos szerephez jutnak, hiszen a Nagyszínpadon és a standokon is híres séfekkel, gasztroblogerekkel, színészek és könyvszerzők főzőbemutatóival találkozhatnak a hozzánk ellátogatók. Minden évben törekszünk rá, hogy a hazai gasztronómia nagy nevei mellett lehetőséget biztosítsunk új csillagok bemutatkozására is, akikre például a Michelin kalauz is felfigyelt az esemény előtt körülbelül 2 hónappal megrendezésre kerülő éves gáláján.

Miben lesz más a kiállítás a tavaly megszokottól?

NZ: A S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállításunkon bevált információs táblákat szeretnénk a Konyhakiállításra is átültetni. A kiállítók így a standjukon bemutatkozó gépekhez, bútorokhoz, kiegészítőkhöz egyedi QR kódot tudnak rendelni, amelyek a látogatót egy olyan speciális felületre vezeti, ahol további részletes információkat szerezhet vagy akár konkrét érdeklődését is elküldheti a termék megvásárlása iránt. A QR kódok mögött lehetnek termékspecifikációk, leírások, de akár interaktív anyagok vagy promóciók is. Bízunk benne, hogy minél több kiállítónk tud majd élni ezzel az új kommunikációs lehetőséggel. 

FJ: Az elmúlt években megszokott kialakítás 2025-ben is megmarad, hiszen azt gondoljuk, hogy a jól bevált recept összetevőin nem érdemes változtatnunk. Mind inkább törekszünk rá, hogy a konyhabútorok, a háztartási nagy-és kisgépek, valamint prémium konyhai kiegészítők mellett az évről-évre népszerűbb kültéri konyhák témájával is foglalkozzunk.

A Konyhakiállításnak minden évben vannak speciális tematikus részei is. A 2025-ös rendezvényen milyen témát terveznek a középpontba állítani? 

FJ: Azt tervezzük, hogy 2025-ben ez a mesterséges intelligencia lesz. A gyártó cégek felismerték az MI-ben rejlő lehetőségeket, és egyre több olyan készüléket dobnak a piacra, amelyek a mesterséges intelligencia által növelik a hatékonyságot, többlet opciókat kínálnak, vagy személyre szabottá teszik a gépeket. Például gyorsabban készülnek el ételek, és a főzési szokásainkhoz jobban alkalmazkodik a készülék. A hűtőszekrény, kávéfőző a család napi rutinjának megfelelően optimalizálja az adott gép használatát, ezáltal energiamegtakarítás érhető el. Továbbá vannak olyan kényelmi funkciók, mint a hangvezérlés, amely megkönnyítheti a készülék használatát. Külön tematikus blokkban kívánjuk a téma legújabb modelljeit bemutatni, hogy mind a szakmai közönség, mind a sajtóképviselők, mind a potenciális vásárlók megismerhessék azokat a modelleket, melyek fejlett mesterséges intelligencia elemekkel rendelkeznek. 

NZ: Az év elején bevezetett italtermékek csomagolóanyag visszaválása egy tudatosabb fogyasztói magatartást eredményez, a vásárlók keresik a boltokban megvásárolható termékek alternatíváit, törekednek a környezettudatosabb fogyasztásra. Igyekszünk több olyan kiállítót megnyerni, akik ezen szemlélet mentén állítják össze a termékkínálatukat.

„2025-ben a vásárlók zöme színesebb, érzelmekre ható térnek kívánja kialakítani a konyháját, ami amellett, hogy vizuális élményt nyújt rendkívül otthonos és szerethető̋ is, természetesen felszerelve okos, intelligens és esztétikus gépekkel, melyek megkönnyítik a mindennapjainkat.”

Milyen trendek érvényesülnek 2025-ben, mit keresnek a vásárlók?

FJ: 2025-ben a vásárlók zöme színesebb, érzelmekre ható térnek kívánja kialakítani a konyháját, ami amellett, hogy vizuális élményt nyújt rendkívül otthonos és szerethető is, természetesen felszerelve okos, intelligens és esztétikus gépekkel, melyek megkönnyítik a mindennapjainkat. Bízunk benne, hogy ez a trend kézzelfogható lesz az eseményen és szebbnél szebb összeállításokkal nyűgözik majd le partnereink a látogatókat.  
NZ: A másik megfigyelhető trend természetesen az egészséges életmód középpontba kerülése. Ehhez kapcsolódóan pedig létezik egy olyan törekvés, mely szerint a konyha tulajdonosa szívesen megmutatja, hogy mennyire hódol az egészséges étkezési kultúrának 

Az önök véleménye szerint kik alkotják a kiállítás látogató közönségét 2025-ben? 

FJ: Látogatóink döntő többsége olyan vásárló, aki kifejezetten konyhavásárlás, gépvásárlás előtt áll, így a kiállítók közvetlenül szólíthatják itt meg elsődleges célcsoportjukat nagyon magas számban. Vannak persze olyan, a gasztronómiát és az otthoni sütés-főzést kiemelten kedvelő visszatérő látogatók is, akik mindig itt szerzik be konyhájuk 1-1 újabb ékkövét, legyen szó akár egy újabb kisgépről vagy különleges késről.  

NZ: A kiállítást felkeresők megtalálhatják az olyan bútor-háztartási gép összeállítást, amely minden élethelyzetben, jövedelmi szint mellett optimális megoldásokat kínál. Legyenek első konyhavásárlók, nagyobb lakásba költözők, vagy „életük konyháját” keresők, az érdeklődők az életút minden fázisában megtalálhatják a számukra leginkább megfelelő gépeket és bútorokat. Megnézhetik, megtapinthatják, kipróbálhatják a gépeket, konyhákat és természetesen a legautentikusabb forrásból kaphatnak többlet-információkat ezen termékekről. 

Mire számíthatnak a látogatók jövőre? 

FJ: Sok nagygépes kiállító újra képviselteti magát a kiállításon 2025-ben, az elmúlt években megszokott nagyszámú konyhastúdió mellett, míg a kisgépes kiállítók száma is bővül, ezáltal a bemutatott háztartási gépek tekintetében még színesebbé és teljesebbé válik a Konyhakiállítás. Természetesen az élményközpontúság továbbra is meghatározó marad, mind az installációk látványvilágában, mind a kiállítást kísérő események színvonalában. Úgy gondoljuk, a Konyhakiállítás továbbra is egyik legjobb és a maga nemében teljesen egyedi kommunikációs platform a megjelenő kiállítók számára, hogy közvetlenül találkozzanak a vásárlás előtt álló ügyfelekkel. 

További rovatainkból:

Technológia és megjelenés

Technológia és megjelenés

Fontosabb televíziós fejlesztések az elmúlt húsz évből  Ha egy mondatban kellene összefogni a televíziók elmúlt 20 évének a fejlődését, akkor az az...

IFA 2024 I. rész

IFA 2024 I. rész

Videók - IFA 2024 I. rész A fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...

IFA 2024 II. rész

IFA 2024 II. rész

Videók - IFA 2024 II. részA fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató