
A Hama nemrég tört be az okosóra piacra és ezúttal is hűen képviseli a több mint 100 éves hitvallását. Ami annyiban összegezhető, hogy jó áron nyújtani kiváló termékeket. Ami a Smartwatch szortimentet illeti, ár-érték arányban remekül fókuszál a brand a célközönségre. Korábban már bemutattuk a belépő szintű típusokat, ezúttal a felsőkategóriás órákat mutatjuk be a Hama kínálatából.


Prémium órák nőknek és férfiaknak
Hama Smartwatch 7000 és 7010
A 700-es sorozat már a felsőkategóriát képviseli a Hama okosóra szortimentjében. Ezt jól mutatja az is, hogy mind a két típus AMOLED-kijelzőt kapott. A valamivel kisebb 1,32 colos 7000-es változat célozza meg a hölgy vásárlókat. A csökkentett méreten túl ez a fehér-arany színkombinációban is megmutatkozik. A férfi vásárlókra fókuszáló 7010-es óra antracit, vagyis közel fekete árnyalatot kapott, a mérete pedig 1,43 col. Az AMOLED-kijelző mindkét modellnél ragyogó színeket és kiváló láthatóságot biztosít, valamint lehetővé teszi azt is, hogy a számlapon a fontos adatok folyamatosan jól olvashatóak legyenek.
Sokoldalúság a mindennapokra
A csinos és elegáns külső profi technológiát rejt, amely sokszínű felhasználhatóságot tesz lehetővé. A modellek 100 féle sporttevékenységhez képesek segítséget nyújtani azzal, hogy figyelik az aktivitásunkat. A lépés és a pulzus számlálása mellett a szenzortechnológia lehetővé teszi a stressz, a véroxigénszint mérését és az elégetett kalóriák számolását is. Emellett a funkciói között szerepel az alváskövetés és a REM szakaszok mutatása is. A 7010-es verzió pedig beépített GPS vevőt is kapott. Minkét modell esetében az IP68 védettség garantálja, hogy sem a por sem a nedvesség (eső, izzadtság) nem tesz kárt az órákban.
További okos funkciók
Mivel az eszközökbe mikrofon és hangszóró is került, így közvetlenül róluk is telefonálhatunk. Természetesen a mobilra érkező értesítéseket is mutatják. A WhatsApp, az Instragram és az emailek egyaránt elérhetőek a számlapon, ugyanakkor a „Ne Zavarj” üzemmóddal ezeket szüneteltetni is lehet.
Magas akkumulátor kapacitás
A 300 mAh kapacitású akkumulátor hosszú, akár nyolcnapos üzemidőt tud nyújtani mindkét óra esetében, a töltés egyszerűen, USB csatlakozón keresztül lehetséges, aminek az ideje mindössze 2,5 óra.

A tökéletes stílus hosszútávon
Hama Smartwatch 8900
A Hama kínálatában a stílus legfelső fokán a 8900-as modell áll. Az aranyszínű készülékház kiváló minőségű alumíniumötvözetből készült. A cserélhető szíj pedig szintén a legjobb minőségű szilikonból, ez eredetileg bézs árnyalatot kapott, de természetesen cserélhető. Az 1,32 colos AMOLED-kijelző kerek számlappal rendelkezik, a 450 nites fényerőnek köszönhetően pedig erős napsütésben is remekül látható minden tartalom az óra kijelzőjén.
A Smartwatch 8900-as modell természetesen mindent tud, amit az elődei. Vagyis a pulzus mérésétől, elkezdve a lépésszámláláson át, a 100 féle sporttevékenység monitorozásáig rendelkezik az összes okos funkcióval. Ideértve természetesen a telefonos okosságokat is, mint az üzenetek és hívások kezelése,
Célkeresztben a túrázók
A 8900-as modell a prémium anyaghasználat mellett technológiában is képes többet kínálni a felhasználóknak. Ebbe a típusba ugyanis nemcsak GPS vevő került, hanem extraként van benne barométer is. Eme két szenzor adataival pedig tökéletesen pontos nyomkövetés funkció érhető el, amíg a digitális iránytű a tájékozódásban teljesít plusz szolgálatot, amennyiben arra szükség van. Túrázóknak, bringázóknak, hosszútávfutóknak így remek választás ez a minden ízében tökéletes modell.
