Idén gyakorlatilag a Konyhakiállítás volt az utolsó olyan jelentős esemény, aminek a zökkenőmentes lebonyolítására még sor kerülhetett a rendezvényeket érintő korlátozások bevezetését megelőzően. Jelen állás szerint azonban jövőre már ezt a kiállítást sem lehet a korábban megszokott formában megrendezni. Így aztán kérdés, hogy mi lesz a következő Konyhakiállítással, illetve milyen változásokra kell felkészülni annak kapcsán. A Konyhakiállítás szervezőivel, Fülöp Judittal és Nagy Zoltánnal beszélgettünk a 2021-es expó lehetőségeiről.
A Konyhakiállítás kapcsán jelen helyzetben nem lehet más az első kérdés, mint hogy sor kerül-e a rendezvényre 2021-ben?
F. J.: Igen, úgy készülünk, hogy 2021-ben is lesz Konyhakiállítás. Fontos leszögezni, hogy a járvány okozta első sokk után mostanra már az alkalmazkodás a trend idehaza és a világ más pontjain is. Az elzárkózás helyett a körülmények megfelelő menedzselése tűnik járható útnak. Ezt nemzetközi példák is igazolják, számos kiállítás került lebonyolításra sikeresen az elmúlt hónapokban Európa-szerte, még a járvány első hullámának gócpontjaiban is. Másrészről pedig a jövő évi Konyhakiállításnak minden korábbinál nagyobb jelentősége lehet. A kialakult helyzet kapcsán sokan sokféleképpen ecsetelték már a személyes kapcsolatok jelentőségét, amit annyival lehet még kiegészíteni, hogy a Konyhakiállítás vonatkozásában mindig is ez a közvetlen kapcsolatteremtési lehetőség volt az egyik leghangsúlyosabb szempont. A korábbi éveknél impulzus- és ingerszegényebb időszakot követően pedig a rendezvény még hatékonyabb kommunikációs platformot jelenthet.
Adott körülmények között változik a Konyhakiállítás szerepe, funkciója?
F.J.:. Úgy véljük, a Konyhakiállítás mind jellege, mind tematikája révén egy fontos platform a kiállítók számára a kommunikációban, valamint a látogatóknak is egy olyan hasznos lehetőséget kínál, amelynek nincs alternatívája. Jelen helyzetben, az idei év alakulása okán pedig mindkét oldal számára hatványozottan megnőhet a jelentősége a jövő évi kiállításnak. Adott körülmények mellett pusztán időtöltésből, családi programként valószínűleg nem sokan látogatnak majd ki a rendezvényre, vagyis egy még az eddigieknél is koncentráltabb igény és határozottabb vásárlási szándék várható a látogatók körében. Ez még nagyobb konverziós potenciált, illetve feltehetően több vásárlást eredményez majd a kiállítóknak. A közönség számára pedig valószínűleg felértékelődik a rendezvény gyűjtő platform szerepe, vagyis hogy egy helyen talál meg mindent, ami a konyhatervezés tekintetében fontos lehet számára. Ezzel egyben a vírusnak való kitettség is csökken, hiszen nem kell sok különböző helyre ellátogatni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a legújabb kínálatról. Ráadásul 2021-ben több olyan változás is lesz, ami szakszerű kommunikációt igényel. Gondolok itt például az új energiacímke bevezetésére is, aminek mi is dedikált felületet szánunk.
Mi lesz, ha mégsem lehet megrendezni a kiállítást, de mondjuk, ez a tervezett kezdés előtt egy nappal derül csak ki?
F.J.: Egy ilyen volumenű rendezvény nem megszervezhető néhány nap alatt, hosszú előkészületeket igényel, és maga a kivitelezési fázis is időigényes. Lehetetlen az esemény előtt néhány nappal elkezdeni mindent, ezért az nem megoldás, hogy sokáig tartjuk függőben a megrendezés lehetőségét. Úgy készülünk, hogy a Konyhakiállításra sor kerül, de a keretrendszer kialakításában kalkuláltunk azzal is, ha le kell mondani a rendezvényt. A kiállítás tervezett időpontja előtt 6-8 héttel mérlegeljük majd az aktuális helyzetet. Ha úgy látjuk, hogy reális esély van arra, hogy korlátozhatják a rendezvények megtartását, vagy a lebonyolítás várható eredményességének tekintetében merül fel kétség, akkor lemondjuk az eseményt. Amennyiben a lemondás mellett döntünk előbbi okok miatt, akkor a kiállítóink által befizetett előleget teljes egészében visszafizetjük. Kiemelten fontos számunkra, hogy partereink érdekeit szem előtt tartsuk, és a kiszámíthatatlansági tényezők ellenére is minimalizáljuk kiállítóink számára a részvétel kockázatát. Mi az olyan hosszú távú együttműködésben hiszünk, amely valódi partnerségen alapul, célunk, hogy a hosszú évek alatt kialakított kapcsolat a jövőbeli kooperáció alapja is maradjon. Adott körülmények mellett a lebonyolítás sem a megszokott lesz.
Milyen biztonsági intézkedések várhatóak a kiállításon?
N.Z.: A biztonság természetesen kiemelten fontos szempont lesz a jövő évi Konyhakiállítás kapcsán. Több nemzetközi példát megvizsgálva, tanulmányozva, illetve a hazai hatóságokkal egyeztetve kerül kialakításra az a szabályrendszer, amely gondoskodik majd a maximális biztonságról. Ezek között lesznek speciális beléptetési szabályok, de ezt a célt szolgálja majd, hogy a látogatók számára biztosítunk szájmaszkokat, illetve gondoskodunk a kézfertőtlenítési lehetőségekről is a kiállítótérben. Az érintésmentes megoldások alkalmazása mellett olyan eszközökkel is fokozzuk a biztonságot, mint a kiszélesített tér a standok között és a haladási irányok kijelölése, amely segít csökkenteni a véletlen kontaktusok előfordulását. Továbbá a helyszínnel egyeztetve határozzuk meg az olyan szükséges intézkedéseket, mint például a légcserélő rendszer átállítása 100 százalékban külső levegő beszívására, vagy a levegő ózonos fertőtlenítése. Természetesen nemcsak a látogatókat védjük, hanem kiállítóink biztonságáról is gondoskodunk, így már az építési időszakban is érvényben lesznek azok a szabályok, amelyek szem előtt tartják a megfelelő védekezést. A részletes, mindenre kiterjedő leírást elérhetővé tesszük a kiállítók számára, a megfelelő időpontban pedig a látogatók felé is kommunikáljuk.
Lehet-e bármilyen pozitív hatása a Covid–19-járványnak a Konyhakiállításra?
N.Z.: Megítélésünk szerint egyértelműen vannak olyan következményei a járványnak, amelyeknek lehet pozitív hozadéka a Konyhakiállítás lebonyolítása és az esemény iránti érdeklődés tekintetében is. A látogatók időbeli eloszlásának javítása a járványhelyzettől függetlenül is szerepelt a terveink között az elmúlt években tapasztalt nagyfokú érdeklődés miatt, az ezt célzó megoldások szerepe azonban most még hangsúlyosabbá vált. Ilyen eszköz lehet például az előzetes időpontfoglalás lehetősége, amely a kiállító partnerek számára is hatékonyabb tervezhetőséget jelenthet. A higiéniára fordított nagyobb figyelem, a több fertőtlenítőpont, a még gyakoribb takarítás pedig nemcsak a biztonság szempontjából fontos, de az emberek megváltozott hozzáállása miatt a komfortérzetet is fokozza a kiállítás kapcsán. Mindezek mellett pedig a Covid–19 generálta trendekből kiindulva fokozottabb érdeklődésre is számítunk jövőre. A konyha korábban is kiemelt élettérnek számított, de most még inkább fókuszba került azáltal, hogy az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, gyakrabban használják készülékeiket, többet igyekeznek kihozni azokból, mint korábban. Ezek a változások pedig felújításban, átalakításban, cserében is testet öltenek. A motivációhoz tudatosság is társul, hiszen az emberek most nem egyszerűen csak mást akarnak, hanem jobbat, az újonnan felfedezett igényeiknek leginkább megfelelő megoldásokat. Ezért alaposabbak, és minél többet szeretnének megtudni a lehetőségekről. A Konyhakiállítás pedig éppen erről szól.