Belehúzott a Gorenje

2020. november 08.

2020. november 08.

Október 19.-én gördült le az a Gorenje sütő a cég gyártósoráról, amely a sütés-főzés termékkategóriában az idei egymilliomodik legyártott készülékként vonult be a márka történetébe. Maga a szám nem számít kiugróan nagynak, hiszen a cég tavaly 1.200.000 ilyen terméket állított elő, idén pedig a becslések szerint az 1.373.000 darabot is eléri a gyártás.

Az eredményben inkább érdekes az, hogy általában decemberben éri el a gyártás a 7 számjegyű darabszámot, bár tavaly a Hisense színrelépését követően már novemberben megtörtént ez, arra még nem volt példa, hogy októberben elkészüljön az egymilliomodik modell. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy márciusban 3 hétre leállt a termelés a Covid-19 járvány miatt, akkor még fokozottabb tempóról árulkodik az eredmény.

A sütés-főzés nem az egyetlen terület, ahol a Hisense fokozza a termelését Európában. Jövő januárban indul meg a Hisense televíziók gyártása Velenjében, abban az üzemcsarnokban, ahol korábban a Gorenje hűtők készültek. Az átalakított gyárban 4 gyártósoron 2 millió készülék lát majd napvilágot az első évben, de a beruházás következő ütemében a gyártókapacitás a duplájára bővül majd és a tervek szerint 2023-ra a termelés eléri a az évi 4 millió darabot.

További híreink

Megnyílt a legnagyobb

Megnyílt a legnagyobb

A stratégiájában a közvetlen értékesítésre komoly figyelmet fordító Dyson a világ számos pontján működtet bemutatótermeket. A cég idén szeptember...

Kisgépekre is koncentrál a Haier

Kisgépekre is koncentrál a Haier

A háztartási nagykészülékeiről ismert, kínai Haier a kisgépek piacán is babérokra tör. A cég már korábban bejelentette, hogy még ebben az évben...

További rovatainkból:

Share This