Jövőre ősszel lesz az Eurocucina

2020. december 10.
SELL7_EUROCUCINA

A körülményekre tekintettel idén elhalasztott milánói Eurocucina és annak keretein belül megvalósuló háztartási gépekkel foglalkozó társrendezvénye, az FTK (Technology For the Kitchen) 2021. szeptember 5-10 között kerül majd ismét megrendezésre. A kiállítás ezúttal a konyha szociális és funkcionális szempontjaira összpontosít majd és a multifunkcionalitás, az intelligens technológiai megoldások illetve a természet ihlette színek kerülnek reflektorfénybe a jövő évi expón. Az eseményt az egyik legrangosabb ilyen tematikájú nemzetközi rendezvényként tartják számon Európában, éppen ezért az időpontválasztás nem a legszerencsésebb. A szeptember 5-10 között lebonyolításra kerülő kiállítás szinte teljesen egybe esik a jövő évi berlini IFA-val, amire szeptember 3-7 között kerül sor. Mivel utóbbi idehaza talán nagyobb népszerűségnek örvend, az Eurocucina szakami közönségében ezért feltehetően kevesebb lesz majd a magyar. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eddig kétévente megrendezett kiállítás mostantól a páratlan évekre kerül-e át, vagy 2022-ben is lesz majd Eurocucina, illetve az is kérdéses, hogy megmarad-e az őszi időpont vagy a szervezők visszatérnek a tavaszi rendezéshez.

További híreink

Újra itt a Commodore 

Újra itt a Commodore 

A legendás számítógépmárka egy különleges retró készülékkel tér vissza a piacra, ezúttal azonban telefon formájában. A nyolcvanas évek...

Frissített a TCL 

Frissített a TCL 

A 2026-os Red Dot Design Awarddal kitüntetett TCL A400 Pro NXTVISION sorozat derűs, művészi hangulatot visz az otthonokba, miközben kiemelkedő...

250 gyémánttal nyit a Braun 

250 gyémánttal nyit a Braun 

A Braun bemutatta NEVO nevű új borotváját, amelyet AeroTouch technológiával szereltek fel a maximális alaposság és az észrevehetően gyengéd...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató