
Jelentős, 20 százalék feletti bővüléssel zárta a 2020-as Black Fridayt az Euronics a tavalyi évhez viszonyítva. Az online rendelések száma duplázódott, az összesített novemberi vásárlásszám pedig 70 százalékkal emelkedett az előző évhez képest – derült ki a cég közleményéből. Az idei év slágertermékei az Euronics Black Friday-akciójában az állóporszívók voltak, illetve a járványhelyzet miatt az egészségmegőrzéshez kapcsolódó termékek forgalma is jelentősen megugrott. Idén két és félszer akkora összeget fordítottak a vásárlók elsősorban szájápolási, illetve vízminőség-javító berendezésekre, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor az ebben az időszakban hagyományosan jól teljesítő kategóriák, mint a számítástechnikai termékek és háztartási nagygépek is nagyon jól szerepeltek. Mosógépre és mosogatógépre idén közel 30%-kal többet költöttek az emberek a Black Friday ideje alatt, míg a fagyasztók forgalma 84 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest. Számítástechnikai eszközökre közel kétszer annyit költöttek idén a magyarok az Euronicsnál, ezen belül a monitorok, laptopok, illetve a wifirouterek fogytak a legnagyobb számban. A klasszikus Black Friday-terméknek számító telefonok iránti kereslet pedig közel 40 százalékos növekedést mutatott. „Azt tapasztaljuk, hogy többen vásárolnak idén online. A rendelések feldolgozása és kiszállítása viszont nem okozott fennakadást, köszönhetően több mint 34 ezer négyzetméretes logisztikai központunknak. Kevesebb a 69 üzletünkbe nem konkrét vásárlási szándékkal, csak nézelődni betérők száma. Ennek ellenére az értékesítési árbevételünk két számjegyű növekedést mutat az áruházakban is, a tudatosabb, célirányosabb vásárlói magatartás következtében” – osztotta meg az idei Euronics Black Friday tapasztalatait Fazekas Bálint, a cég igazgatósági tagja.