Frissen tartó rekesz? Minek?

2021. május 04.
Frissen tartó rekesz

Sokan gondolják, úgy, hogy egy hűtőnél elég, ha rendesen hűt, jól néz ki és elfér a konyhában. Minden egyéb csak körítés. Az indoklás pedig, hogy a 30 évig használt matuzsálem hűtőben sem volt semmi extra, mégis tökéletesen működött. Így aztán például a frissen tartó rekesz csak átverés, lehúzás, amire nem érdemes költeni. Elmondjuk, miért nem így van.

Hidegre téve

A hűtés célja, hogy az ételek hosszabb ideig tárolhatók legyenek minőségromlás nélkül. Ez azért valósulhat meg, mert az alacsony hőmérséklet nem kedvez az élelmiszerek romlását leginkább okozó mikroorganizmusoknak, illetve az oxidációs folyamatokat is lassítja. A legoptimálisabb az adott élelmiszer fagypontjánál csak 1-2 °C-fokkal magasabb hőmérséklet, ugyanis minél jobban közelítjük a fagyáspontot, annál lassabban zajlanak le a romlást okozó folyamatok. A hőmérséklet mellett azonban a páratartalomnak is szerepe van.

Páratartalom

A növényi és állati eredetű élelmiszerek tömegének legnagyobb részét víz teszi ki. A zöldségeknek, gyümölcsöknek pedig különösen nagy a nedvességtartalmuk, amit felületükön keresztül folyamatosan adnak le. Ez a kipárolgás okozza a kiszáradásukat. A folyamat lelassításával értelemszerűen tovább maradnak frissek, tovább őrzik meg vitamin- és tápanyagtartalmukat. Ebben játszik szerepet a páratartalom. A magas páratartalmú közeg kevesebb nedvességet tud felvenni, a kipárolgás lelassul, a nedvesség benne marad az élelmiszerekben

frissen
Hogy működik a frissen tartó rekesz?

A frissen tartó rekeszek a páratartalom beállításában játszanak szerepet, ennek segítségével képesek meghosszabbítani az élelmiszerek frissességét. Ezekben a tárolókban a hőmérsékletet a hűtőkészülékek általában 1–3 °C között tartják. De vannak olyan hűtőszekrények, ahol lehetőség van a hőfok szabályozására is. Az alacsony hőmérsékletre pedig azért van szükség, mert a páratartalmat befolyásolja a hőmérséklet is. Minél magasabb a levegő hőmérséklete, annál több nedvességet tud felvenni, azaz ugyanaz a nedvességmennyiség kisebb relatív páratartalomnak felel meg. Vagyis ha csökkentjük a hőmérsékletet, a relatív páratartalom növekedni fog. Ezért van szükség a frissen tartó rekeszben alacsony hőmérsékletre. 

Ez azonban még csak az egyik oldala a dolognak. Ha a tárolókban nem cserélődik a levegő, akkor a páratartalom emelkedik, hiszen az élelmiszerek által leadott nedvesség a levegőbe kerül. Ha a levegő cserélődik, akkor viszont ez nem következik be, a páratartalom alacsonyabb lesz. Számos frissen tartó rekesszel rendelkező hűtőben szabályozható a páratartalom. Erre azért lehet szükség, mert más közeget igényelnek a húsok és mást a zöldségek, gyümölcsök. Technikailag a páratartalom-állításnál általában annyi történik, hogy elzárunk vagy megnyitunk egy szellőzőnyílást, ezzel megakadályozva vagy lehetővé téve a légáramlást, amit egy éppen ezt a célt szolgáló külön ventilátor is elősegíthet a hűtőkben. A több fokozatban állítható páratartalom-szabályozás esetén pedig a rekeszbe kerülő levegő mennyiségét lehet befolyásolni.

A frissen tartó rekesz változatai

Frissen tartó rekeszből több változat is létezik. Az alapváltozatokban a pártartalom nem szabályozható, ezért az ott elhelyezett élelmiszerek által leadott nedvesség miatt az ilyen tárolókban magas a páratartalom. Ez zöldségeknek, gyümölcsöknek kedvez. Léteznek olyan frissen tartó rekeszek is, ahol a páratartalom szabályozható, így be lehet állítani alacsony páratartalmat is, ami a húsok, halak számára ideális. De vannak olyan készülékek is, amelyekben külön-külön rekeszeket találunk a különféle élelmiszerek számára. A hőmérséklet általában 1–3 °C között alakul a frissen tartó rekeszekben, de léteznek úgynevezett 0 °C-fokos rekeszek is. Ezek kifejezetten gyorsan romló élelmiszerek, főként halak és húsok tárolására szolgáló, alacsony páratartalmú, állandó hőmérsékletet biztosító tárolórészek a hűtőszekrényen belül. Valamint léteznek nagyon speciális megoldások is a frissen tartó rekeszek esetében.

KAPCSOLÓDÓ:

Speciális kivitelben. Termékválogatás többajtós hútőszekrényekből

Mintha a napon érne

A Beko Harvest Fresh technológiája a nap 24 órás ciklusát utánozza. A frissen tartó rekeszbe három szín kibocsátására alkalmas fényforrás került. Ezek segítségével a hűtőszekrény képes mindig a nap éppen aktuális ciklusának megfelelő fényt kibocsátani. Így a zöldségek, gyümölcsök úgy „érezhetik” magukat, mintha még mindig a napon érnének. A világítás természetesen akkor is üzemel, amikor a készülék ajtaja zárva van, és csak akkor kapcsol le, amikor a 24 órás ciklusban éppen az „éjszakánál” járunk. A megoldás segít hosszabb ideig megőrizni a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalmát, elsősorban az A- és C-vitaminokat.

Köd előttem, köd utánam

A hűtésre specializálódott Liebherr márkának is van egy egyedi megoldása. Az úgynevezett HydroBreeze funkció lényege, hogy a hűtő hideg párát juttat a frissen tartó rekeszbe. Ajtónyitásonként 4, 6, illetve 8 másodpercig a rekesz tartalmának függvényében, illetve a pára mennyisége is szabályozható. Zárt ajtó esetében pedig 90 percenként 4 másodperc hosszú a párásítás időtartama. A párásításhoz szükséges víztartály, amit a frissen tartó rekesz alatt helyeztek el, kb.100 ml térfogatú. Így akár elég 2-3 havonta újratölteni, ajánlott a szűrt vizet vagy ásványvizet használni, de a csapvíz is megteszi. A funkció pedig túl azon, hogy hasznos, még jól is néz ki, ugyanis a pára olyan, mintha köd borítaná a rekeszt. Egyéként a tervezőket éppen ez inspirálta, a kaliforniai Salinas-völgyben a hűvös Csendes-óceán közelsége miatt nyáron gyakran köd lepi el a termést.

Most már tudjuk, hogy mire jó, de miért jó?

A fentiek alapján már belátható, hogy a frissen tartó rekesz nem humbug, hanem egyszerű fizikai és kémiai hatásokra épülő megoldás, amely ténylegesen megnöveli az élelmiszerek frissen tárolhatóságának idejét. Így aztán már csak egy kérdés maradt, hogy ez miért jó? Nyilvánvaló ok, hogy mindenki szeret friss élelmiszereket fogyasztani, és azt sem bánja senki, ha ezekben megmaradnak a vitaminok, illetve a tápanyagok.

Ennél azonban többről van szó. Az élelmiszer-pazarlás komoly probléma idehaza is. Rengeteg étel kerül feleslegesen a kukába a magyar háztartásokban. Felmérések szerint a harmadik legnagyobb mennyiségben feleslegesen kidobott élelmiszerek idehaza a zöldségek és gyümölcsök. Egy 2020-as kutatás szerint pedig a megvásárolt élelmiszerek közel 30 százalékát dobják ki a magyarok évente, ami átlagosan akár háztartásonként több százezer forintot is jelenthet. A frissen tartó rekeszek használatával ez a pazarlás jelentősen csökkenthető, az ilyen készülékek vásárlásához szükséges pluszberuházás pedig rendkívül gyorsan megtérülhet. Így aztán nem nagyon van értelme olyan hűtőszekrényt venni, amiben nincs frissen tartó rekesz.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Láthatatlan Terhelés Mutató

Láthatatlan Terhelés Mutató

A Samsung friss kutatása kimutatta, hogy az európaiak csaknem ugyanannyi időt töltenek a háztartási feladatok megoldásán való gondolkodással, mint...

Ki fizet a végén?

Ki fizet a végén?

A logisztika minden gyártó működésében számot tevő kiadásnak számít, így aztán a szállítmányozásban bekövetkező árváltozások komoly hatással vannak...

Nők a műszaki szakmában

Nők a műszaki szakmában

A vezetők kevésbé ismerik el a nők munkáját a műszaki-technológiai szektorban, és a férfi munkatársak véleménye is nehezíti előre jutásukat –...

Játékot dobott piacra a Beko

Játékot dobott piacra a Beko

November 23.-tól érhető el világszerte a Beko „Domino: The Little One” névre hallgató kalandjátéka. Bár a Beko márkától nem idegen a...

Hisense nagygépekben is

Hisense nagygépekben is

A kínai Hisense 2018-ban vásárolta fel a szlovén Gorenjét, és mint minden fúzió kapcsán az elsődleges kérdés ennél az akvizíciónál is az volt, hogy...

Share This