
A tavalyi évben rekord növekedést realizált a globális okosóra piac.
Megközelítőleg ötven százalékkal nőtt globális szinten az okosórák értékesítése a tavalyi évben. A prognózisok szerint pedig az ágazat továbbra is bővülni fog, még ha nem is ekkora mértékben. A sikernek az okát a legtöbb elemzőcég az egészségügyi funkciók bővülésével és fejlődésével magyarázza.
Azt, hogy az okosóra piac bővül, az is jól mutatja, hogy szegmentálódik a termékkínálat, még pedig nem is akárhogyan. Az elmúlt években ugyanis több alkategória is megjelent a szegmensben, így beszélhetünk már külön női okosórákról, férfi- és persze gyermek okosórákról is. Körülbelül mint a karórák esetében és ha bele gondolunk ez nem is véletlen. Emellett azonban szintén külön csoportba rendezhetők a fitnesz okosórák, melyek kifejezetten sportra lettek fejlesztve és az egészségügyi okos eszközök is, melyek az aktuális fizikai állapotunkat mérik. Hasonlóképpen a design tekintetében is megvan ez a csoportosítás, ahol szintén léteznek a fiatalosabb sport eszközök és mellettük az üzleti, azaz konzervatívabb és elegánsabb smart karórák is. Ami az eladásokat illeti beszédes példa, hogy a tavalyi második negyedében közel 50 százalékkal többet adtak el a termékekből, mint egy évvel korábban. Ezt a növekedést pedig a Covid vírus hatására is nehéz ráfogni, hiszen már 2020-ban is ugyanúgy az életünk része volt a járvány, mint egy évvel később. Vagyis nem magyarázható valamiféle pánikkal, hogy az emberek jobban monitorozni akarják az egészségi állapotukat, mint korábban.
Az Apple áll a piaci verseny ranglétráján
Ez az, egészen pontosan 47 százalékos bővülés egyúttal rekordnak is számít a termékcsalád életében. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy az eladások elérték a 18 millió darabot. A legsikeresebb gyártó – mint évek óta – ezúttal is az Apple lett, 52 százalékot sikerült kiszakítaniuk a teljes globális piacból, ami egy kissé már túl szépnek is tűnik az egészséges piaci verseny tükrében. A dobogók is változatlanok maradtak az azt megelőző évhez képest, második helyen végzett a Samsung, míg a harmadik a Garmin lett. Az utóbbi gyártó az elmúlt években kifejezetten gyönyörűen teljesített, hiszen gyakorlatilag a semmiből robbantak be a piacra a professzionális okos eszközeikkel. Érdekesség, hogy az eladásoknak ilyen nagy üzemű növekedését a piac elemzői az egészségügyi funkciók bővülésével és javulásával magyarázzák, a pulzus és stresszszint-mérés valamint az EKG monitorozás a legkedveltebb funkciók egy adott készülékben.
A három dobogós mellett persze a többi brandnek is jut a tortából, kiválóan teljesít az OPPO, a Xiaomi és a Huawei is. Az ár-olló meglehetősen szélesre tágul a szegmensben, a hazai piacon például a pár ezer forintos belépő – vagy inkább annak sem nevezhető – modellektől egészen a két-háromszázezer forintos, vagy elvétve még drágább eszközökig terjed a kínálat. Az eladások pedig, ahogy az lenni szokott legnagyobb részt a középkategóriából kerülnek ki, már ami az árakat illeti. Immár az online és offline boltok polcain több mint félezer termék szerepel, így mindenki megtalálhatja azt a modellt, amely valóban öltözteti.
A kezdetek
Bár csak napjainkban kezdtek el szaporodni az okosórák az emberek csuklóján, több mint hetven éves koncepcióról beszélünk. Sokan a Seiko T001-et definiálják a világ első okosrájának, vagy legalábbis az előfutárnak. Ugyanakkor Chester Gould, a Dick Tracy-képregény rajzolója már 1940-ben megálmodta az eszközt, amit ma egyre többen használnak.
Apple WATCH SERIES 7
Az Apple Watch Series 7 okosórája iOS 15 operációs rendszert kapott, amely logikus és kényelmes kezelést tesz lehetővé. A hagyományos sportfunkciókat, mint a sétálás, futás vagy biciklizés pontosan méri az eszköz mivel egy beépített GPS is található benne. Az okosóra alvás közben monitorozza a szervezetet a professzionális érzékelőknek köszönhetően, így mindig valós idejű jelentést kaphatunk az egészségi állapotunkról. A modell a súlyával kifejezetten a könnyű eszközök sorát erősíti a termékkategóriában.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1, 9 col képernyőméret
• 484 x 396 pixel felbontás
• 18 óra akkumulátor kapacitás
• 38,8 g súly

Fitbit Versa 3
Egy Fitbit okosóra mindig is híres volt arról, hogy kiváló sporteszköz, ami a Versa 3-ra is érvényes, ugyanakkor a modell túlmutat a motivációs eszközök határán. Az NFC képes okosóra túl azon, hogy profi módon méri a napi tevékenységünket – köszönhetően többek között a beépített GPS-nek – kiváló multimédiás eszköz is, már ami a zenehallgatást illeti. A sportosan elegáns modell ötven méterig vízálló, ami egyúttal azt is jelenti, hogy esőben vagy éppen párás környezetben is remekül használható.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1, 58 col képernyőméret
• felbontásról nincs adat
• 144 mAh akkumulátor kapacitás
• 28 g súly

Garmin FENIX 6X PRO
A Garmin nem véletlenül tör előre az okosóra piacon, amit jelen Fenix 6X Pro nevű modell is igazol, igaz ez mind a tudására, mind pedig a megjelenésére. A sportfunkciók teljes skáláját lefedi a modell kezdve a futástól, a kerékpározáson át az úszásig. A profi GPS-nek köszönhetően pedig a mérések mindig tökéletesen pontosak is. Az Android operációs rendszert futtató eszköz Wi-Fi és a Bluetooth kapcsolattal is rendelkezik. Az óra a klasszikus funkciókon túl lázat is mér, ami szintén sok esetben jól jöhet.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1, 4 col képernyőméret
• 280 x 280 pixel felbontás
• akkumulátor kapacitásról nincs adat
• 82 g súly

Garmin INSTICT SOLAR
A PowerGlass napenergiát hasznosító számlapnak köszönhetően akár 24 napig is üzemképes a Garmin okosórája. Akár száz méter mélységig is vízálló az Instict Soler névre keresztelt modell, amely kifejezetten sporteszköznek lett fejlesztve, így kiválóan alkalmas például a séta, a futás és kerékpározás teljesítményének mérésére. Extra funkciói között szerepelnek letölthető edzéstervek és virtuális edzőpartner is, melyek kiváló motivációs eszközként szolgálnak.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 0,94 col képernyőméret
• 128 x 128 pixel felbontás
• 24 nap akkumulátor kapacitás
• 53 g súly

Huawei Watch 3 PRO
A Huawei Watch 3 PRO okosóra egyaránt támogatja az Android és az iOS operációs rendszereket is. Az elegáns, bőrszíjjal rendelkező modell a Wi-Fi és a Bluetooth kapcsolatok mellett NFC kompatibilis is, valamint a mobil fizetési lehetőségeket is lehetővé teszi. Az intelligens modell számos edzést támogat és automatikusan felismeri azokat, azaz úszás vagy kocogás előtt sem kell kiválasztani a tevékenységet, amit majd végezni szeretnénk. Az akkumulátor kapacitása kifejezetten jónak mondható, ahogy a kijelző felbontása is.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,43 col képernyőméret
• 466 x 466 pixel felbontás
• 790 mAh akkumulátor kapacitás
• 63 g súly

Mobvoi Ticwatch C2 Plus
A Mobvoi Ticwatch C2 Plus okosóra egyszerre állja meg a helyét okoseszközként és hagyományos karóraként is. A külcsínt illetően az utóbbira hajaz, míg az előzőekben a legmodernebb technológiákat alkalmazza. Így például a Wi-Fi és a Bluetooth kapcsolatok mellett NFC kompatibilis is, vagyis akár fizetni is lehet vele az erre kijelölt pénztáraknál vagy szolgáltatóknál. Ami a szenzortechnológiát illeti gyorsulás érzékelő, giroszkóp és pulzus mérő is található benne.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,3 col képernyőméret
• 360 x 360 pixel felbontás
• 400 mAh akkumulátor kapacitás
• 59 g súly

OPPO Watch 46mm Aluminum
Az OPPO nem véletlenül lesz egyre ismertebb gyártó Magyarországon is, hiszen ár-érték arányban kiváló eszközöket kínálnak. A Watch 46mm Aluminum okosóra sem kivétel, hiszem egyszerre funkcionál remek sporteszközként és okos társként a mindennapokban. A Wi-Fi és Bluetooth kapcsolat mellett NFC kompatibilis a készülék, vagyis akár fizetésre is lehet használni. A GPS kapcsolat pedig mindig pontosan méri a sporttevékenységet, de legalábbis a teljesített útszakaszok hosszát.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,91 col képernyőméret
• 402 x 476 pixel felbontás
• 430 mAh akkumulátor kapacitás
• 40 g súly

Polar Grit X PRO
A Polar Grit X PRO okosórája extra szívósra lett tervezve így akár – 20 és + 50 fok között is zökkenőmentesen használható. A beépített GPS-nek köszönhetően mindig pontosan méri az edzéseket, legyen szó futásról vagy kerékpározásról. A titán ötvözetből készült androidos okosóra a kisebb ütéseknek is ellenáll, így túrázások alkalmával is nyugodtan használható. Sajnos az akkumulátor kapacitás elmarad az elvárhatótól, de egy mobil gyors töltővel orvosolható a probléma.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,30 col képernyőméret
• 240 x 240 pixel felbontás
• 346 mAh akkumulátor kapacitás
• 79 g súly

Realme Watch S RMA 207
A Realme okosórája tökéletesen illik a hétköznapokhoz, amennyiben az a cél, hogy monitorozzuk az egészségi állapotunkat. A Watch S RMA 207 ebben tud feltétel nélkül segíteni, hiszen azon túl, hogy 16 különféle sporttevékenység figyelhető meg vele, monitorozza az alvásunkat, a szívritmusunkat, a vér oxigénellátását, de még azt is, hogy elegendő folyadékot fogyasztottunk-e aznap. A víz- és porálló modell Andoid operációs rendszeren fut.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,30 col képernyőméret
• 360 x 360 pixel felbontás
• 390 mAh akkumulátor kapacitás
• 63,5 g súly

Samsung Galaxy Watch4
Ha sport, akkor legyen minél kényelmesebb. Ennek a szempontnak mindenképpen megfelel a Samsung Galaxy Watch 4 okosórája, mivel meglepően könnyű súlya miatt szinte észrevétlenül használható. Az okosóra kijelzője kiváló felbontásával remek felhasználói élményt kínál. A modell a Wi-Fi és Bluetooth mellett NFC kapcsolattal is rendelkezik, így akár fizethetünk is vele a kijelölt helyeken. A sport teljesítményen túl, az egészség jegyében EKG-t is tud mérni a modell.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,40col képernyőméret
• 450 x 450 pixel felbontás
• 361 mAh akkumulátor kapacitás
• 25,9 g súly

Suunto 9 G1
A hazai piacon kevésbé ismert Suunto márka 9 G1 modellje felsorakoztatja azokat a specifikációkat, amit egy mai okosórától elvárhatunk. Ennek jegyében a különböző sporttevékenységek mérését beépített GPS támogatja, vagyis a megtett lépések számlálása a lehető legpontosabban történik. A készülék 81 grammos súlyával a nehezebb modellek közé tartozik, ami azonban sok felhasználónak kifejezetten előnyt jelenthet. Sajnos csak Bluetooth kompatibilis az okosóra, azaz NFC és Wi-Fi támogatással sem rendelkezik.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,39 col képernyőméret
• 300 x 320 pixel felbontás
• akkumulátor kapacitásról nincs adat
• 81 g súly

Suunto 9 G1
Android és iOS operációs rendszerekkel is kompatibilis a Xiaomi okostelefonja, amely mindenekelőtt sportcélokra lett fejlesztve. Pulzusérzékelő, gyorsulásérzékelő, giroszkóp és GPS egyaránt megtalálható benne a minél pontosabb mérések érdekében. Ugyanakkor az extrákat, mint a Wi-Fi kapcsolat vagy az NFC nélkülözi az óra, de szerencsére ez az ár pozicionálásában is érezhető. Az okosóra bizonyos mértékig vízálló, de azért úszni nem javasolt vele.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
• 1,39 col képernyőméret
• felbontásról nincs adat
• 420 mAh akkumulátor kapacitás
• 32 g súly
