Abban az esetben, ha azonos termékjellemzőkkel rendelkező okos- és nem okos mosógépet hasonlítunk össze, az okoskészülék annyival tud többet a „buta” változatnál, hogy képes csatlakozni a wifihálózaton keresztül más okoseszközökhöz. Ez pedig azt jelenti, hogy az okosopció által kínált többletfunkcionalitást az határozza meg leginkább, hogy a rendszer gerincét jelentő applikáció mit kínál. A márkák alkalmazásai viszont nem teljesen egyformák, és az összehasonlításuk sem egyszerű. Ezért néztük meg a különböző applikációkat, és gyűjtöttük össze a felhasználói szempontból fontosabbnak ítélhető eltéréseket.
A mosógép technikai, fizikai jellemzői behatárolják a készülék által kínált lehetőségeket, amit nem lehet megváltoztatni, javítani, személyre szabni, bővíteni azzal, hogy a gép okosfunkcionalitást kap. Például egy 8 kilogrammos töltőkapacitással rendelkező modellnél okosfunkciókkal nem lehet elérni, hogy a készülék 10 kg-ot is ki tudjon mosni. Ami viszont szoftveresen befolyásolható, az része lehet az okosfunkcionalitásnak. Sőt olyan extra lehetőségeket is kínálhat egy applikáció, amit nem a maga a mosógép tud, hanem az alkalmazás. Az okoslehetelőségek pedig bár sok átfedést mutatnak a különböző gyártóknál, nem teljesen egyformák. Jelenleg 7 márka kínál Magyarországon olyan mosógépmodellt, amely képes wifihálózathoz csatlakozni és a gyártó saját applikációját használni. Illetve még egy további márka dob majd hamarosan piacra ilyen készüléket itthon. Az AEG, a Bosch, a Candy, az Electrolux, az LG, a Miele, a Samsung és a közeljövőtől a Sharp választékában található okosmosógép.
A távvezérlés alap
Minden okosmosógép – kivétel nélkül – vezérelhető az applikáción keresztül, vagyis a távolról történő programkiválasztás és programindítás alapvető okosfunkciónak számít. Felhasználói szempontból ez az opció azt az előnyt kínálja, hogy a mosás pontosan akkor indítható el, amikor az időszerű, függetlenül attól, hogy éppen tartózkodik-e otthon valaki. Sokszor pedig a márkák éppen ezt a lehetőséget tekintik a legfontosabbnak a kommunikációjukban. Bizonyos tekintetben érthető is, hiszen ez egy egyszerű, könnyen érthető üzenet, és a technológia fejlettségét is hirdeti. A valós felhasználói előny vonatkozásában azonban már elég nehéz olyan élethelyzetet találni, amikor egy szimpla késleltetett indítás opció nem ugyanezt a hasznosságot nyújtaná. Bár tény, hogy, ha előre nem látható okokból 2-3 órával később ér haza az ember, akkor jól jöhet a távvezérlés lehetősége.
Programbeállítások
Lényegesen hasznosabb okosopció a programválasztás. A legtöbben 2-3 mosóprogramot használnak csak ki a mosógép repertoárjából. Ugyan a használati utasításokban minden program leírása megtalálható, de csak nagyon kevesen vannak, akik ezt végigolvassák és felhasználják a mosás során. Az alkalmazás segítségével azonban könnyű az aktuális töltetnek megfelelő programot kiválasztani és beállítani. Minden applikációban található egy programlista, ami tartalmazza a ciklusok jellemzőit, megmutatja az adott program egyes paramétereit, illetve lehetőséget ad a további opciók beállítására is. A leggyakrabban beállítható lehetőségek a centrifugafordulat, a hőmérséklet, a szennyezettség mértéke, illetve olyan opciók, mint a vasaláskönnyítés, előmosás, gőzölés, a foltok típusa stb. Ez a lehetőség sokat segíthet a felhasználónak az optimális program kiválasztásában, de az applikációk egy része ennél is többet kínál az ideális ciklus megtalálásának érdekében.
Az AEG, a Bosch, a Candy, az Electrolux és a Samsung is rendelkezik olyan speciális segédlettel is, ami a programkiválasztást lépésről lépésre teszi lehetővé. Ez azt jelenti, hogy a mosnivaló jellemzőit kell megadni: anyagát, fajtáját, színét, illetve a programbeállításhoz szükséges már említett további opciókat, mint mondjuk, a vasaláskönnyítés. Ezzel a megoldással tulajdonképpen az is ki tudja választani az ideális mosóprogramot, aki még életében nem kapcsolt be mosógépet. Az AEG, az Electrolux és a Candy alkalmazása még ruhacímke-magyarázatot is kínál, hogy a szennyes beazonosítható legyen. A Candy-applikációban pedig egy olyan funkció is, van, amely fénykép alapján ismeri fel a mosnivalót, bár ennek a gyakorlati használata azért nem a legegyszerűbb. A ruhákat megfelelően kell felhalmozni a gép előtt, például minden színnek látszania kell, nem lehet köztük kasmír vagy gyapjú stb.
Üzenetek
Az alkalmazások lehetővé teszik, hogy a mosógép üzenetet küldjön a telefonra, ha például befejeződött a ciklus. Erre mindegyik applikáció képes. Azonban van arra is mód, hogy más eszközre lehessen továbbítani az üzenetet, például televízióra. Azoknál a gyártóknál, amelyeknek kínálatában tévék is vannak, ez minden probléma nélkül megoldható, így az LG és a Samsung is képes erre a saját márkáján belül. Eltérő márkák esetében viszont az okosrendszerek összekapcsolása esetén lehet ezt megvalósítani, így nemcsak a mosógép tulajdonságai befolyásolják, hanem a másik készülék – például tv – által használt platform is.
Ez a társíthatóság azért is fontos, mert ezek segítségével úgynevezett rutinok is kialakíthatók. Például létre lehet hozni olyan rutint, hogy a mosógépen az éjszakai mosás akkor induljon el, amikor az összes lámpa és összes tv kikapcsolt állapotba kerül. Az LG és a Samsung kiterjedt okos-ökoszisztémát kínál, és meglehetősen sok platformmal kompatibilisek is. Így ezeknél a gyártóknál igen tágak a lehetőségek rutinok létrehozására. A csak háztartási készülékeket gyártóknál azonban valamivel korlátozottabbak az ilyen megoldások. Az okoseszközök előnyeinek kihasználását éppen az említett kompatibilitási helyzet hátráltatja. A jövőben azonban ebben változás történhet. Létrejött ugyanis egy szervezet, a Home Connectivity Alliance, amelynek célja, hogy biztosítsa a tagok alkalmazásainak és termékeinek kölcsönös kompatibilitását. A tagok között pedig olyan cégeket találunk, mint például az Electrolux, a Candy márkát is jegyző Haier vagy a Samsung.
Információk
Az applikációk segítségével a felhasználó olyan információkhoz is hozzájuthat, amire egy hagyományos mosógép esetében nincs lehetőség. Ilyen például az energiafogyasztásra vagy a használatra vonatkozó adatok és statisztikák. A Candy, az LG és a Samsung kínál ilyen funkciókat is. Ezek révén pedig nyomon követhetők a készülék használatának jellemzői is. Például, hogy milyen gyakran, milyen programot alkalmazva, milyen töltettel, mekkora energiafogyasztással mosunk egy adott időszakot tekintve.
Az applikáció használhatósága
Egy menürendszert nem egyszerű minősíteni, mivel az egyes felhasználóknak nem ugyanaz a logika, nem ugyanaz a felépítés felel meg a legjobban. Így nem lehet kijelenteni, hogy egyik applikáció jobb, mint a másik struktúra szempontjából. Az viszont tény, hogy nagyon eltérőek. Ami azonban már összehasonlítható, hogy a rendszeren belül milyen támogatást találunk a funkciók használatához. A legrészletesebb és legkiterjedtebb útmutató az LG és a Samsung applikációjában található. De az AEG, az Electrolux, a Bosch és a Candy alkalmazásának kezelése is könnyen kitanulható. A Miele és Sharp esetében viszont azért elférne több ilyen jellegű információ. A használhatóság tekintetében elég fontos az applikáció nyelve is. A Candy és a Sharp angol nyelvű kezelőfelülettel rendelkezik, a többieknél viszont elérhető magyar változat is. A Candy esetében az alkalmazás tartalmaz egy digitális asszisztenst is. A robottól hanggal és írásban is lehet kérdezni, de egyik esetben sem igazán könnyű megértetni magunkat vele.