Nincs többé olyan, hogy te meg én

2022. május 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Kicsi a bors, de Miele

Kicsi a bors, de Miele

A Boost CX1 a Miele valaha volt legkisebb méretű porzsák nélküli porszívója. A készülék ugyan kicsi, de technikai jellemzőiben nem marad el a...

A sokoldalúság jegyében

A sokoldalúság jegyében

Már a hazai piacon is elérhető a Sage új lassú főző és sous vide edénye. Az 1100 watt teljesítményű, 6 liter kapacitású készüléket a sokoldalúság...

További híreink

Online prezentál a Bosch

Online prezentál a Bosch

A Bosch nagyszabású #LikeABosch kampányának részeként elérhetővé tesz egy új online platformot is hazai kereskedelemi partnerei számára. A digitális...

Beruház a Haier

Beruház a Haier

A Haier és a GE Appliances (GEA) bejelentette legújabb beruházását, amelynek keretében egy 80 millió dolláros mosogatógép-gyártósort hoznak létre a...

Nem teljesít jól az IBM

Nem teljesít jól az IBM

A tavaly megkezdett strukturális átalakítások, amelyeket a versenyképesebb működés érdekében eszközölt a vállalat, egyelőre nem teljesítették be a...

Növekedni tudott az Euronics

Növekedni tudott az Euronics

A magyar tulajdonú áruházlánc 64 milliárd forintos éves kiskereskedelmi árbevételről számolt be, amely 8 százalékkal magasabb az előző évihez...

Szárnyal a Logitech

Szárnyal a Logitech

A Logitech bevétele a tavalyi utolsó negyedévben – ami a cég egyik legerősebb háromhavi időszakának számít – 85 százalékkal 1,67 milliárd dollárra...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató