Tavaly november elején jelentette be a lengyel e-kereskedelmi csoport, az Allegro, hogy megvásárolja a cseh online kiskereskedőt a Mall Groupot, valamint az ahhoz tartozó WE|DO logisztikai céget. Az ügylet az utolsó fázisához érkezett áprilisban, ami várhatóan hamarosan hatással lesz a hazai online kereskedelemre is.

Elkelt
Az Allegro Group, Lengyelország legnépszerűbb digitális vásárlási platformja, amely egyben a világ tíz legnépszerűbb e-kereskedelmi weboldalának is az egyike, április elején kiadott sajtóközleményében egyértelművé tette, hogy a Mall Group és a WE|DO felvásárlásának célja a csoport nemzetközi terjeszkedésének elősegítése. Az Allegro vezérigazgatójának kommentárjából pedig az is kiderül, hogy a fúzió révén megnyíló piacokon vezető szerepre törekszik a cég.
„A cél az, hogy azokban az országokban, ahol a csoport jelen van, az első számú online vásárlási hely legyünk, köszönhetően a kereskedők számára kínált innovatív és kényelmes eszközöknek, ami egyben biztosítja számunkra, hogy a legszélesebb választékot a legjobb áron kínáljuk”
François Nuyt vezérigazgató, Allegro
Érthető, hogy a jelentős beruházástól a cég sokat vár. Az akvizíció 881 millió eurójába kerül a vállalatnak. Ezért az összegért pedig nem csak a Mall Group és a WE|DO részvényeinek 100 százalékához jut hozzá a cég. A fúzió révén a régióban, azaz a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban együttesen közel duplájára nő a megszólítható piac, ami 70 millió potenciális vásárlót is jelenthet. Valamint a csoport 135 ezer közép- és kelet-európai kereskedője egy 240 milliárd eurós kiskereskedelmi piacot érhet el a marketplace platform révén. A felvásárlás kapcsán éppen ezért is hangsúlyozza az Allegro, hogy a platformhoz történő csatlakozással a helyi kereskedők nemzetközivé válhatnak, az egy helyen történő listázásnak és több országban történő értékesítésnek köszönhetően.
Mindenhol jó, de a legjobb otthon. Vagy mégsem
Az Allegro erős pozíciót tudhat magáénak a lengyel online kereskedelemben. Ugyanakkor az is tény, hogy az Amazon érkezése óta a hazai pálya kissé nehezebbé vált a cég számára. A Mall Group felvásárlása a lengyel piacon a marketplace partnerek számának bővülésével és bizonyos esetekben az árak alakulásával jelentőséggel bírhat. A viszonyokat azonban alapjaiban nem rendezi át. Éppen ezért tűnik célravezetőbbnek, ha nem a hazai piac megtartásába fektet sokat a vállalat, hanem a regionális terjeszkedés révén próbálja megőrizni versenyképességét. Némileg erre utal a cég kommunikációja is, amiben hangsúlyosabban jelenik meg a nemzetközi expanzió szerepe. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az akvizíció révén megnyíló piacokon erőteljesebb hatást vált majd ki a fúzió.
Idehaza
Idehaza a Mall nem számított a legnagyobb szereplők közé az e-kereskedelmi piacon a felvásárlás előtt. Így elsőre úgy tűnhet, hogy komolyabb átrendeződést vagy érdemben élesedő versenyt nem von maga után az új felállás. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem egy szimpla webáruházról beszélünk, hanem egy marketplace platformról. Így aztán, ha az eMAG egyelőre nem is aggódja még magát halálra, az azért nagyon valószínű, hogy a céget foglalkoztatják az Allegro tervei. Különösen, hogy egy 881 millió eurót befektető vállalatnak feltehetően meglehetősen komoly erőforrások állnak rendelkezésre a célja megváltoztatásához. Így aztán az Alza sem lehet teljesen nyugodt, de esetükben az nagyobb kérdésnek tűnik, hogy hol kell majd szembenézniük komolyabban az Allegróval, a cseh vagy a magyar piacon?
És hát azt sem érdemes kihagyni a számításból, hogy a magyar piac mindig is betöltött egyfajta tesztszerepet a multinacionális vállalati stratégiákban. Nálunk olcsó volt kipróbálni, hogy ez vagy az működik-e, és az erő összemérésének is kisebb volt a kockázata. Amit a hipermarketek a 2000-es években lejátszottak, azt a kereskedelem új titánjai, az e-kereskedők is megtehetik napjainkban is. Ez a forgatókönyv pedig nem kecsegtet túl sok jóval. Ha bekövetkezik, valószínűleg egyetlen piaci szereplő sem fog tapsolni örömében.