IFA 2022 – BOSCH

2022. szeptember 09.

A fenntarthatóság jegyében a Bosch is csatlakozott ahhoz a néhány gyártóhoz, amelynek kínálatában már elérhető „A” energiaosztályú hűtőszekrény. A német márka pedig még azzal is rálicitált a dologra, hogy a készülék 29 dB zajszintmutatóval is büszkélkedhet, a valószínűleg a jelenleg kapható legcsendesebb hűtő.

A mosás területén is bemutatott újdonságokat a márka. Az új generációs i-DOS mosószeradagoló-rendszer már képes a mosószereket is felismerni. Ehhez a vonalkódot kell beolvasni, a mosógép pedig az összetevők adatbázisban tárolt adatai alapján magától állítja az optimális mennyiséget. A választékot illetően pedig fontos változás az új dizájnvonal, továbbá, hogy a kínálatban megjelentek a szürke modellek, illetve a szárítóknál a megfordítható ajtónyitás funkció is elérhetővé válik.

Tech village Rotterdam

Bosch Serie 8 sütősorozat, új vezérlőfelület

Az IFA-n mutatkozott be a márka új Serie 8 sütősorozata is. A fekete üvegfelületű modellek új érintővezérlést kaptak, a csúcsmodellbe pedig grafikus TFT-kijelző is került. Technológiai szempontból említést érdemel az új Steam Plus funkció, amely a gőzt 120 fokig képes hevíteni, ezzel növelve a tápanyagmegőrzést és gyorsítva a sütési folyamatot. Szintén újdonság az Air Fry sütési mód, ami a forró levegős sütők előnyeit kínálja, valamint a csak az Accent Line modelleknél elérhető pirítás érzékelés, ami a készülékbe épített kamera által rögzített kép alapján optimalizálja a sütést. Meg kell említeni még a márka új melegen tartó fiókját is. A készülékbe a levegőkeringtető rendszer került, így 80 fokig tulajdonképpen hőlégkeveréses sütőként is képes funkcionálni.

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató