Leállítja a termelést az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárában

2023. február 01.

Az Electrolux 2024 januártól nem folytatja tovább a hűtőszekrények gyártását nyíregyházi gyárában a lényegesen megváltozott üzleti környezet és alacsony kereslet miatt.

FoodCycler komposztáló_2

A vállalat döntését a 2022 utolsó negyedévében készített hatástanulmány előzte meg, ami a nyíregyházi gyár versenyképességét vizsgálta. A versenyképesség vizsgálata során a legfontosabb szempontok a gyár kapacitásának kihasználtsága, valamint a jövőbeli mennyiségi előrejelzés a hűtőszekrény termékkategóriákban voltak.

A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában.”

Gönczy Sándor, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója, az Electrolux Csoport szenior alelnöke.

A nyíregyházi gyár 650 munkatársat foglalkoztat

Az Electrolux az illetékes minisztériummal és a helyi önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit. Az Electrolux elkötelezett az együttműködés mellett az érintett hatóságokkal, érdekelt felekkel, hogy a lehető legmegfelelőbb támogatást biztosítsa munkavállalóinak. Az Electrolux haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a kormányhivatal foglalkoztatási osztályával és külső szakértő tanácsadót is bevon a termelés leállásában érintett dolgozók munkaerőpiacon történő mielőbbi elhelyezkedésének érdekében. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről.

„Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit az Electroluxnál töltött időm alatt tapasztaltam. Tudjuk, hogy ez milyen súlyos helyzetet teremt a nyíregyházi gyárban dolgozóknak, akik kemény munkájukkal és erőfeszítésükkel hosszú évek óta támogatják a vállalatot. Az Electrolux elkötelezett amellett, hogy a Kollektív Szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot dolgozzon ki az érdekképviseletekkel, ami méltányos, és segíti munkatársaink jövőbeni elhelyezkedését.” 

Gönczy Sándor, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója, az Electrolux Csoport szenior alelnöke.

Ez a döntés nem érinti a vállalat tevékenységét Jászberényben, ahol az Electrolux továbbra is az új energiatörvény követelményeinek megfelelően kifejlesztett hűtőket gyárt. A nyíregyházi gyár termelésének leállása nem lesz hatással a termékek kiszállítására, az Electrolux vásárlóira, ügyfeleire.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Három kategóriában is vezet a TCL

Három kategóriában is vezet a TCL

A TCL Electronics, a háztartási és szórakoztató elektronikai termékek világvezető márkáinak egyike és a világ második legnagyobb televízió márkája...

Mobil televízió a Thomsontól

Mobil televízió a Thomsontól

A THOMSON újradefiniálja a mobil televízió fogalmát, még sokoldalúbbá téve azt. A Go Plus készülékkel az élmény egy teljesen új szintre lép...

Szülinapos a Gorenje

Szülinapos a Gorenje

Április 5-én ünnepelte felállásának 75. évfordulóját a Gorenje. Az élet egyszerűbbé tételére vonatkozó világos elképzelései tették lehetővé, hogy a...

Új telefonok a Samsungtól

Új telefonok a Samsungtól

A Samsung bevezette Magyarországon a Galaxy A56 5G, a Galaxy A36 5G és a Galaxy A26 5G készülékeit, amely jelentős lépés afelé, hogy a fejlett mobil...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató