30 éves itthon a Hama

2023. május 17.

Idén ünnepli hazai fennállásának 30. évfordulóját a kiegészítők és tartozékok specialistájaként számontartott Hama. Az 1993 májusában létre jött Hama Kereskedelemi Kft. jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt három évtized során. A mindössze 4 fővel induló cég mára 49 kollégát foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát, az első évet 100 millió forintos forgalommal záró cég tavaly már közel 7 milliárdos bevételt produkált. A kezdetben a fotósok igényeit kielégítő választék pedig száz termékből többezres nagyságrendűre bővült, és a kínálatban olyan termékkörök is megjelentek, mint a számítógép-perifériák, a gamingtermékek vagy az okosotthon-megoldások. A választék és forgalom mellett a raktárkapacitás is növekedetett, a logisztika, valamint az informatikai háttér pedig modernizálódott. A hazai leányvállat jubileuma egybeesik a márkát alapító német anyavállalat születésnapjával, amely idén lett 100 éves.

Nézze meg videónkat is:

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Spanyolország 2026. szeptember 24-én kérte az Európai Bizottságot, hogy a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató