No persze nem arról van szó, hogy a cég profilt váltana, vagy merőben új kereskedelmi irányba is elindulna. Az újításokra nyitott vállalat most egy egészen érdekes marketing koncepció keretében árulja a „bányász cipőnek” nevezett termékeket Németországban. Az egyedi tervezésű cipőket a cég a Leandro Lopes divatmárkával együttműködésben fejlesztette ki,i ntegrált lépésszámlálóval rendelkeznek, és Bluetooth-on keresztül csatlakoztathatók az okostelefonhoz. A projektnek azonban ez csak az eleje. A kezdeményezéshez egy alkalmazás is tartozik, a „Lopes”, amin keresztül pontokat, illetve jutalmakat lehet szerezni különféle feladatok teljesítésével, például egy-egy helyszín meglátogatásával, mondjuk egy Mediamarkt áruház felkeresésével. De az applikációban lehetőség van saját avatár létrehozására és „öltöztetésére” is, amivel szintén jutalmakat lehet szerezni. Az ötlet zseniális, ráadásul a motivációt tovább fokozza, hogy amint az alkalmazás eléri az egymillió aktív felhasználót, megkezdődik a kincsvadászat 1 millió euró készpénzért. A cipőből viszont összesen 10 ezer darabot értékesít a cég és csak 24 hónapos részletfizetéssel vehető meg, feltehetően azért, hogy hosszabbtávon se lohadjon a gyűjtögetési kedv.
Retail Media Summit
A Media Markt Magyarország megtartotta első Retail Media Summit szakmai találkozóját, azzal a céllal, hogy megismertesse a piac szereplőivel a...