Az időtakarékosak

2024. április 08.
feültöltős mosógép

A mosógépeknél meglehetősen régóta az egyik kiemelt termékjellemző az energiahatékonyság, vagyis a készülékek áram és vízfogyasztása. A takarékosság azonban más tekintetben is megjelenik ebben a termékkörben, ami a felhasználók számára egyre fontosabb szemponttá válik a kiválasztás során. Ez pedig az időtakarékosság, aminek több aspektusa is létezik.

Összefügg

Az időtakarékosság alapvetően nem kedvez az energiafogyasztásnak mosógépek esetében. A tisztítási hatékonyság, a mosás ideje, az energiafelhasználás és töltet nagysága ugyanis szorosan összefügg és nem lehet csak az egyiken változtatni anélkül, hogy a többiből legalább az egyik ne változzon. Vagyis, ha rövidebb ideig tart egy ciklus, akkor az vagy nem nyújt megfelelő eredményt, vagy több energiát igényel, vagy kisebb mennyiségű szennyeshez használható. Éppen ez az oka annak is, hogy a legtakarékosabb mosóprogramok három óránál is több időt vesznek igénybe.

Gyorsprogramok

A legtöbb mosógép manapság már kínál valamilyen gyorsprogramot, ezek azonban korántsem ugyanazt a funkciót látják el. A nagyon rövid, 15-20 perces ciklusok szinte kivétel nélkül nem teljes értékű tisztításra szolgálnak, hanem a kevésbé szennyezet ruhák mosására, vagy felfrissítésére használhatók.  Léteznek azonban olyan gyorsciklusok is, amelyek megfelelő mosási hatékonyságot biztosítanak. Ezek mind rövidebbek egy óránál, de akár 30 percesek is lehetnek. Kompromisszum viszont itt is van, mert ezek a programok zömében nem teljes töltetre vonatkoznak, csak néhány ruhadarab, vagy a teljes kapacitásnál lényegesen kevesebb 2-3 kilogrammos töltet esetén működnek. A teljes kapacitással, tökéletes eredményt nyújtó rövid ciklusok hossza általában egy óra körül alakul, illetve a marketing érdekében valamivel rövidebbek 60 percnél. Néhány készülékben azonban 40 perc körüli ciklusidőt biztosító teljes értékű program is található, azonban ez nem túl gyakori.

Programrövidítés opció

Manapság már több mosógépben is elérhető a programrövidítés opció is. Ezek ténylegesen csökkentik a ciklusidőt, azonban ez nincs teljesen „ingyen”. Amikor ugyanis a felhasználó ezt az opciót választja, akkor számottevően megnő a készülék fogyasztása. Ettől függetlenül ez egy hasznos megoldás, hiszen a program alapbeállítása nem pazarló, de ha a körülmények éppen úgy hozzák, hogy fel kell gyorsítani a mosást, akkor van erre lehetőség. Egyre több modellben található már meg ez a funkció, de azért jelenleg még nem számít az alapfelszereltség részének ez a lehetőség.

Vasaláskönnyítés

Az időmegtakarítást kissé tágabb megközelítésből nem csak a programok hosszának alakításával képesek elérni a mosógépek. Az egyik leginkább időigényes házimunka a vasalás, így aztán ha ez rövidebb ideig tart, akkor azzal is időt spórolhat meg a felhasználó. A mai mosógépek egy része pedig kínál ilyen funkciót is. Jellemzően gőz, illetve meleg levegő segítségével érik el a készülékek, hogy a mosott ruha kevésbé gyűrött, amikor kikerül a mosógépből.

AEG LFR61844BE ProSense

Az 53 literes dobbal rendelkező mosógép kapacitása 8 kg. A készülék 10 programot kínál, amelyek között helyet kapott a Hygeine fertőtlenítő ciklus és egy 3 kg szennyeshez használható20 perces gyorsprogram is. Opciói között pedig TimeSave programrövidítő funkció is találhatóhelyet kapott. Az optimális működésről ProSense® technológia gondoskodik, amely mindig az aktuális töltet súlyához igazítja a mosóprogramot. Ebben a típusban ÖkoInverter motor dolgozik, közepes LCD kijelzővel is látták el, a vízelárasztás elleni védelmet pedig Aqua Control szenzor biztosítja. A modell 100 ciklusonként 47 kWh áramot fogyaszt, zajszint tekintetében pedig „B” besorolást kapott 74 dB értékével. Az Eco 40-60 program időtartama 3 óra 25 perc ennél a típusnál.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 8 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 43 l

Centrifuga sebesség: 1351 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Beko B3WFU584110W

A digitális kijelzővel ellátott mosógép 15 programból választhat a felhasználó. Ezek között található24 különféle koszfolt eltávolítására kifejlesztett StainExpert ciklus, Hygiene+ higiénikus mosás és DailyExpress, illetve Xpress Super Short gyorsprogram is, valamint a Fast+ programrövidítő opció is elérhető. Gőzfunkcióból is többet kínál a készülék. A higiénikus tisztítás érdekében SteamCure program került bele, a vasalást az IronFast opció segíti, míg a mosás nélkül is használható SteamTherapy a ruhák felfrissítésére szolgál. A modellbe AquaWave dob és ProSmart inverteres motor került, utóbbira a gyártó 10 év garanciát is vállal. A mosógép továbbá Bluetooth kapcsolaton keresztül képes csatlakozni a további előnyöket biztosító HomeWhiz alkalmazáshoz is. A típus 100 ciklusonként 47 kWh áramot fogyaszt. Zajszint osztály szerint „A” minősítést kapott a gép 72 dB mutatójának köszönhetően, az Eco 40-60 program pedig 3 óra 38 perc alatt fut le.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 8 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 47 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Bosch WAN28270BY

A készülék EcoSilence Drive motort kapott és digitális kijelzővel rendelkezik. Programkínálatában 8 ciklus kapott helyett, amit olyan opciók egészítenek ki, mint a ciklusrövidítő SpeedPerfect, a vasalás könnyítő Iron Assist, vagy a szuper gyors 30 és 15 perces program. A 65 literes dobjával 8 kg kapacitást kínáló modellbe súlyautomatika és töltöttség szenzor, valamint a hatékony vízhasználatot biztosító Active Water Plus rendszer is került, továbbá túlfolyás elleni védelemmel is ellátták. A mosógép 46 kWh áramot használ 100 ciklusonként, 72 dB zajszintjével pedig az A zajszintosztályba került. Az Eco 40-60 program lefutásához 3 óra 33 percre van szükség ennél a készüléknél.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 8 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 47 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Candy RP 496BWMBCB/1-S

A Speed-Drive Inverter motorral rendelkező modell 15+1 programot kínál, amelyek között Steam Hygiene Plus gőzprogram, Easy Iron Plus vasaláskönnyítő ciklus és 39 perces, teljes töltethez használható gyorsprogram is szerepel. Az érintésvezérléses digitális kijelzővel felszerelt mosógép wifi kapcsolatra is képes, így a hOn alkalmazás által nyújtott előnyök is kiaknázhatók, mint például a távvezérlés vagy a program kiválasztást segítő Snap & Wash funkció. Az 58 literes dobbal rendelkező 9 kg kapacitású modell Quick&Clean technológiát használ, amely egyetlen, erősen koncentrált oldatba keveri össze a vizet és a mosószert és nagynyomású sugárral permetezi be azt a dobba, fokozva ezzel a tisztítás hatékonyságát.  A gép fogyasztása 49 kWh 100 ciklus alatt. Zajszint tekintetében „B” besorolást kapott76 dB zajszint mutatójával, az Eco 40-60 program pedig 3 óra 48 percet vesz igénybe.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 9 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 46 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Electrolux EW6F449PWE

A 9 kg kapacitású, ÖkoInverter motorral rendelkező készülékben a SensiCare rendszer a töltet nagyságához igazítja a víz- és energia felhasználást és a mosás hosszát, a TimeManager opció segítségével pedig az egyes programok hossza is beállítható. A közepes LED kijelzővel és szövetkímélő dobbal ellátott típus 14 programot kínál, amelyek között Antiallergia + Gőz program és Rapid 20 gyorsciklus is található. A modellbe UniversalDose adagoló is került, amely hatékonyabb tisztítást biztosít a hideg vizes és a rövid programoknál, valamint az egyedülálló univerzális adagoló fiók kiváló megoldás a mosókapszulák használatához is. A mosógép zajszintje 76 dB és így e tekintetben B besorolást kapott. Áramfogyasztása 49 kWh 100 ciklusonként, az Eco 40-60 program időtartama pedig 3 óra 40 perc.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 9 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 50 l

Centrifuga sebesség: 1351 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Gaba GTW-712A

A magyar nyelvű kezelőpanellel és digitális kijelzővel ellátott mosógép kapacitása 7 kg. A felhasználók 15 programból választhatnak ennél a típusnál. A BLDC motorral felszerelt készülékben dob tisztítás funkció is található, az Eco ciklus lefutása pedig 3 óra 28 percet vesz igénybe. A modell 45 kWh energiát használ 100 ciklusonként, amivel az „A” energiaosztályba tartozik. Zajszintosztály szerint „B” besorolást kapott a GTW-712A, köszönhetően 76 dB zajszintjének.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 7 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 45 l

Centrifuga sebesség: 1200 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Gorenje WNS94ATWIFI

Az Inverteres PowerDrive motorral felszerelt készülékbe 64 literes, szövetkímélő WaveActive dob került, amelynek kapacitása 9 kg és amelyet világítással is elláttak. A mosógép 15 ciklust kínál, köztük SteamTech gőzprogramot, ExtraHygiene fertőtlenítő- és 20 perces gyorsprogramot is. A LED kijelzővel rendelkező típus wifi kapcsolatra is képes, így a ConnectLife alkalmazás olyan előnyei is élvezhetők, mint például a hangvezérlés. A készülék a ciklusokhoz használt egyéni beállításokat megjegyző AdaptTech funkciót és programrövidítő opciót is kapott, valamint AquaStop vízvédelmi rendszerrel is felvértezték. A modell zajszintje 76 dB, amivel a B zajszintosztályba tartozik. Energiafogyasztása 100 ciklusonként 49 kWh, az Eco program hossza pedig 3 óra 21 perc.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 9 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 49 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Hoover HWP 610AMBC/1-S

Az Eco-Power inverteres motorral felszerelt mosógép 62 literes dobjának kapacitása 10 kg. A készülék programválasztéka nem túl bő, összesen 9 ciklust kínál, de a modell gőzfunkcióval viszont rendelkezik. A gép kiszámítja és automatikusan beállítja a legmegfelelőbb mosószer-, víz- és idő kombinációt a textília típusának és a töltetnek megfelelően, a víz és a mosószer keverékének optimalizálásáról pedig a Power Care System gondoskodik. A típus érintésvezérléssel és digitális kijelzőt kapott, valamint képes csatlakozni a hOn alkalmazáshoz, amely 40 mosóprogramot tartalmaz, illetve olyan funkciók is találhatók benne, mint a Scan to Care, amely ruhák címkéjének beolvasása alapján ad mosási ötleteket. A modell 80 dB zajszintjével nem a legcsendesebb mosógépek közé tartozik, zajszint osztályt tekintve „C” besorolást kapott. Energiafogyasztása 100 ciklusonként 51 kWh, az Eco program lefutása pedig 3 óra 59 percet vesz igénybe.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 10 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 51 l

Centrifuga sebesség: 1600 ford./perc

 

felültöltős mosógép

 Termékajánló:

Promóció

 Termékajánló:

Promóció

Hisense WF5S1045BW

A mosógép automatikusan érzékeli a ruhák súlyát a mosási ciklus során, és annak megfelelő mennyiségű vizet és mosószert adagol. A készülék továbbá a mosószer adagoló rendszernek köszönhetően automatikusan kiválasztja a pontos mosószer- vagy lágyítószer-adagolást is a ruhák súlyának megfelelően.  A WF5S1045BW wifi kapcsolatra is képes, így a felhasználók a Connect Life alkalmazás előnyeit is élvezhetik. Az inverteres motorral és digitális kijelzővel ellátott modell 19 programot kínál, ami frissítő Steam Refresh és gyors ciklust is tartalmaz. A fertőtlenítő gőz funkcióval is rendelkező 10,5 kg kapacitású mosógép 100 ciklusonként 52 kWh energiát használ, zajszintje 72 dB, amivel a legelőkellőbb „A” zajszintosztályba tartozik. Az Eco program lefutása 5 óra 59 percet vesz igénybe.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 10,5 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 41 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Indesit MTWE 81495 WK EE

A mosógép 16 mosóprogramot kínál a felhasználónak, amelyek között gyorsciklus is található, az Eco 40-60 program lefutásához pedig 3 óra 38 percre van szükség. A 62 literes dobbal felszerelt 8 kg kapacitású modell energiafogyasztása 100 ciklusonként 54 kWh, amivel a készülék a „B” energiaosztályba tartozik. Az inverteres motorral felszerelt típus zajszintje 77 dB, ezzel pedig a „C” minősítést érdemelte ki a zajszintosztály vonatkozásában. A digitális kijelző digitális kijelzővel ellátott modell funkciói között pedig késleltetett indítást és gyerekzár opciót találhatunk.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 8 kg

Energiaosztály: B

Vízfogyasztás: 47 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

LG F2WT208S0E

A 8 kg kapacitású mosógép 15 ciklust kínál, amelyek között kisebb mennyiségű ruha tisztítására szolgáló 2 rövidprogram is és helyet kapott. Az Eco 40-60 program lefutásához pedig 3 óra 31 percre van szükség ennél a modellnél. A készüléket LED kijelzővel látták el, amin a folteltávolítás opciót is tartalmazó különböző funkciók állítható be. A Steam™  gőztechnológiával  rendelkező modell maximális centrifuga sebessége 1200 fordulat / perc, amivel a B centrifugahatékonysági osztályba tartozik. A típus 55 kWh áramot fogyaszt 100 ciklusonként és a „B” energiaosztályba sorolták. Zajszintosztály tekintetében pedig „C” minősítéssel rendelkezik a típus 78 dB zajszintjének köszönhetően.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 8 kg

Energiaosztály: B

Vízfogyasztás: 48 l

Centrifuga sebesség: 1200 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Philco  PLDSI 147 CSHU

Az inverteres motorral felszerelt mosógép felhasználói 15 különböző program közül választhatnak. Többek között 15 perces gyors ciklus, antiallergén gőzprogram és dobtisztítás is szerepel a programválasztékban.  A készülék kezelését a beépített LED kijelző és a forgókapcsolós rendszer mellet a magyar nyelvű kezelőpanel is segíti. A 7 kg kapacitású modell 100 ciklusonként 58 kWh áramot fogyaszt, amivel a „C” energiaosztályba tartozik. A PLDSI 147 CSHU zajszintje 76 dB, amivel „B” besorolást kapott a zajszintosztály vonatkozásában. Az Eco program befejezéséhez pedig 3 óra 28 percre van szüksége a gépnek.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 7 kg

Energiaosztály: C

Vízfogyasztás: 42 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc 

felültöltős mosógép

Samsung WW80CGC04DABLE

A LED kijelzővel ellátott készülék 14 programot kínál, köztük 15 perces gyorsciklust, higiénikus gőzprogramot, a mikroműanyag szennyezést csökkentő Less Microfiber programot, valamint 3 óra 38 percig tartó Eco 40-60 programot. A digitális inverteres motorral felszerelt modellben Ecobubble technológia fokozza a hatékonyságot, opciói között pedig olyan lehetőségeket találunk, mint például a vasaláskönnyítés. A 8 kg kapacitású készülék wifi kapcsolatra is képes, így a Smart Things alkalmazás kínálta előnyöket is élvezhetik a felhasználók. A készülék 48 kWh energiát fogyaszt 100 ciklusonként zajszint tekintetében „A” besorolást kapott a modell 72 Db zajszintjének köszönhetően.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 8 kg

Energiaosztály: C

Vízfogyasztás: 48 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc 

felültöltős mosógép

Sharp ES-NFL914AWNA

A készüléket digitális kijelzővel látták el, amelynek speciális része az EcoBar. Ez LED sávok segítségével tájékoztatja a felhasználót, hogy a kiválasztott programok esetében változik a készülék energiafogyasztása. Az inverteres motorral felszerelt mosógép 15 programot kínál, köztük a Cold Hygiene, Fast 60′, Superjet 15′ ciklusokat. A Jet Wash hatékonyságfokozó technológiával felvértezett típus ezenfelül gőzfunkcióval,  StainMaster folteltávolító és allergiásoknak szánt Allergy Smart opcióval is rendelkezik. A készülék zajszintje 77 dB, amivel a „C” zajszintosztályba került, energiafogyasztása pedig 49 kWh 100 ciklusonként. Az Eco program lefutásához 3 óra 48 percre van szükség ennél a típusnál.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 9 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 50 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Tesla WF101590M

Az inverteres motorral rendelkező, 10 kg kapacitású készülékbe 70 literes, szövetkímélő gyémánt alakú mintázatú dob került. A mosógép 14 programot kínál köztük 15 perces gyors ciklust és a baktériumok eltávolítását, valamint a ruhák gyűrődését csökkentő programot is. Az Eco program pedig 3 óra 59 percet igényel. A WF101590M hasznos opciója, hogy segít a különböző ruhadarabok szennyezettség szintjének megfelelően szabályozni a beállításokat. A gép opciói között található a Steam Care funkció is, amely bizonyos mosási ciklusok előtt a dob belsejében gőzt termel – ami tökéletes tisztítást és fertőtlenítést, valamint hatékonyabb mosási teljesítményt eredményez. A digitális kijelzővel ellátott típus 59 kWh áramot fogyaszt 100 ciklusonként, zajszintje pedig 80 dB, amivel a „C” zajszintosztályba tartozik.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 10 kg

Energiaosztály: B

Vízfogyasztás: 52 l

Centrifuga sebesség: 1500 ford./perc

 

felültöltős mosógép

Whirlpool FFD 9469 BV EE

Az elektronikus vezérlésű, nagyméretű LCD kijelzővel ellátott mosógép 16 programot kínál, amelyek között gyors és gőzt használó ruhafrissítő ciklus is szerepel. A 6. Érzék technológiával rendelkező modell választható opciói közé pedig FreshCare+, Clean+, „Rapid” gyorsmosás, vasaláskönnyítés és higiénikus gőz hozzáadás funkció is került. A 62 literes 9 kg kapacitású dobot inverteres motor mozgatja, amely SoftMove™ dobmozgást is lehetővé tesz. A készülék energiafogyasztása 100 ciklusonként 49 kWh, zajszintje pedig 78 dB, amivel a Czajszintosztályba tartozik. Az Eco program lefutása 3 óra 45 percet igényel ennél a típusnál.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

Kapacitás: 9 kg

Energiaosztály: A

Vízfogyasztás: 50 l

Centrifuga sebesség: 1400 ford./perc 

felültöltős mosógép

 Termékajánló:

Promóció

 Termékajánló:

Promóció

További termékválogatások:

A valóság kint marad

A valóság kint marad

Globális viszonylatban folyamatos növekedést mutat a fej- és fülhallgatók piaca, amit több dologgal is magyaráznak a piac elemzői. Ezek közül első...

Optimalizált mosás és az MI

Optimalizált mosás és az MI

A Research and Markets piackutató cég jelentése szerint a mosógépek piaca a tavalyi évben globálisan elérte a 69,67 milliárd dolláros forgalmat. A...

Egy csésze profizmus

Egy csésze profizmus

Bár a nagyobb elemzőcégek kalkulációi is megoszlanak a tényleges automata kávégéppiac méretét illetően, a legtöbb jelentésben 4 milliárd körüli...

Hoditanak  a Mini LED tévék

Hoditanak a Mini LED tévék

A CRT televíziók korában, ami nem is volt olyan rég, bizonyára csak kevesen sejtették, hogy hamarosan különböző képalkotási technológiák fognak...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató