Sikeres első negyedévet zárt az LG

2024. május 21.
Tech village Rotterdam

Az LG Electronics Inc. (LG) 2024 első negyedévében 21,09 ezer milliárd dél-koreai von konszolidált árbevételt és 1,33 ezer milliárd von működési eredményt ért el. Az üzemi nyereség immár az ötödik egymást követő évben haladta meg az ezer milliárd vont, ami az LG erős teljesítményét mutatja az egyre élesedő piaci versenyben. A vállalat minden idők legmagasabb összbevételét érte el az év első három hónapjában, a kihívást jelentő makrogazdasági körülmények – köztük a magas nyersanyagárak, az ingadozó árfolyamok, az emelkedő kamatlábak -, valamint a csak lassan élénkülő kereslet ellenére.

A kedvező eredményben közrejátszott, hogy a háztartási gépek üzletág rekordbevételt és kétszámjegyű működési eredményhányadot ért el, az elektromosautó-alkatrészeket gyártó részleg folytatta bővülését, továbbá mind a televíziók, mind az üzleti megoldások üzletága is növekedést és nyereséget mutatott fel. Szintén kedvező hatása volt a fenntartható üzleti modellek, például az előfizetéses szolgáltatások bevezetésének, valamint a B2B szektorban rejlő növekedési lehetőségek kihasználásának, illetve a versenyképesség erősítésének a prémium szegmensben.

További híreink

Szabadtéri sütő Ninja módra

Szabadtéri sütő Ninja módra

A Ninja Artisan kültéri sütő és pizzasütő a hagyományos kemencék világát idézi meg. A kompakt elektromos kivitelnek köszönhetően bárhol könnyedén...

Új mosogatógépek a Haiertől

Új mosogatógépek a Haiertől

A Haier hamarosan megújuló beépíthető termékkínálatának része lesz az új XPI 8D9FFB mosogatógép, amely első pillantásra leginkább egy beépíthető...

Képernyőből Okos TV

Képernyőből Okos TV

Az új THOMSON Go CAST 150 könnyedén átalakít bármilyen képernyőt okostévévé. A kompakt HDMI adapter másodpercek alatt teljes Google TV élményt nyújt...

Összehajtható laptop a Huaweitől

Összehajtható laptop a Huaweitől

A Huawei bemutatta a MateBook Fold Ultimate névre keresztelt, összehajtható laptopját. A készülék lényegében egyetlen hatalmas OLED-kijelzőből áll,...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató