Klímaváltozás

2024. június 25.

A légkondicionáló iránti igény akkor jelenik meg igazán markánsan, amikor a beköszönt a kánikula és a meleg hirtelen elviselhetetlenné válik. A mai klímák azonban már fűtésre is használhatók, a sokáig ellenérvként szolgáló magas energiafogyasztás pedig egyre kevésbé állja meg a helyét.  Arra voltunk kíváncsiak, hogyan változott a klíma piac az elmúlt években. Milyenek az aktuális kilátások, milyen trendek érvényesülnek? Hogyan alakulnak a vásárlói szokások, illetve az energiahatékonyság szempontjai miként jelennek meg a készülékek fejlesztéseiben és a vásárlói igényekben? A Gree klímamárka hivatalos magyarországi képviseletét ellátó Cool4u Kft. kereskedelmi igazgatóhelyettesével, Reider Péterrel beszélgettünk a szegmens helyzetéről.

A hűtéshez kapcsolódó termékek erősen szezonálisak.  Feltehetően a klímák is a legmelegebb napokban fogynak leginkább, de gondolkoznak előre is a fogyasztók? Hogyan alakul a főszezon ebben a szegmensben?

A hazai klímapiac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül. A légkondikat a legtöbb esetben már használják átmeneti, vagy akár teljes értékű fűtésként is. Emiatt évek óta megfigyelhető, hogy az év során a júniusban induló klasszikus hűtési „dömping” mellett az ősz elejétől a fűtési szezon beköszöntével is nő a kereslet a készülékek iránt. A felhasználási szokások megváltozásával párhuzamban átalakultak a vásárlási szokások is. Többen gondolkoznak már előre, főleg, akik fűtésre is tervezik használni a készüléket. Természetesen a klasszikus nyári hűtési szezon még mindig erős, ebben az időszakban még mindig rengeteg ember dönt klímavásárlás mellett. Éppen ezért jellemzőek a szezonális akciók és kedvezmények, amelyeket a Gree is kínál.

Milyen a háztartások ellátottsága a légkondicionálók tekintetében? Európai viszonylatban hogy állunk és mekkora potenciál van még a piacban Önök szerint?

Hazai becslések alapján 30-40% között van jelenleg. Különbséget tennék az új építésű, melyeknél 80-90% is lehet, illetve a régi építésű házak között, melyeknél pedig 20% körül alakulhat. Így a kettő átlaga adja meg a fenti viszonyszámot. Egy dinamikusan fejlődő piacról beszélünk, ám természetesen a klímapiacot sem kerülte el a jelenlegi válság és az elmúlt évek inflációs környezete. Viszont potenciált hordoz, hogy egyre többen használják fűtési megoldásként is a légkondicionálókat, valamint egyre inkább tapasztaljuk azt is, hogy egy adott ingatlanban már nem csupán egy, hanem több helyiséget is klimatizálnak. Európai szinten nagy különbségek vannak, legtöbbször az időjárás, területi adottságok vagy a kultúra határozza meg. Például a mediterrán országokban szinte elengedhetetlen évtizedek óta, viszont ha megnézzük Ausztriát, ott bizonyos régiókban szinte alig használnak még légkondit, mivel nincs olyan meleg, illetve pellettel oldják meg a fűtést.

A klíma igencsak szakértelem igényesnek tűnik. Nem csak a beszerelés, de már a kiválasztás vonatkozásában is. Ez a szempont hogyan hat az értékesítési csatornák forgalmára? Online áruházakban vagy műszaki üzletekben vásárolnak az emberek készüléket, netán a értékesítés gerince a specialistákon keresztül történik?

Fontos szempont, egyértelműen a legfontosabb. Egy légkondicionáló esetében nem szimpla műszaki berendezésekről van szó. A készülékek szerelést és utógondozást is igényelnek, főként a megváltozott felhasználási szokások miatt. Ezért is lényeges, hogy a vásárló mindenképpen forduljon szakemberhez, ahogy az is, hogy megfelelően válassza ki a készüléket és a kivitelezőt is. Egy hosszú távon használni kívánt berendezésről van szó, így fontos szempont a garanciális időszak is, ami a Gree készülékek esetében 10 év. Mindenképpen tanácsos kerülni a hazai háttérrel nem rendelkező készülékeket, részben a már említett garanciális idő, részben pedig a készülékhez kapcsolódó műszaki háttér miatt, ami az egyik legfontosabb szempont. Ezek biztosításához a megfelelő viszonteladói partnerhálózat elengedhetetlen. Éppen ezért az értékesítés gerincét a specialisták adják, ugyanakkor természetesen közülük is egyre többen használják az online felületeiket értékesítési csatorna gyanánt.

A háztartási gépek területén a kereslet sokat esett vissza. Milyenek jelenleg a klímapiac kilátásai?

A válság és a magas inflációs környezet a klímapiacot sem kímélte. Tavaly csökkent a teljes piac. Az idei évben viszont már növekedést várunk. A klímapiac kilátásait illetően őszintén hiszünk abban, hogy a klímaberendezések tökéletes válasszal szolgálnak az energia- és otthonkorszerűsítési „problémákra“. A Gree mindig is élen járt a fejlesztésekben, elsőként alkalmazta például készülékeiben a mesterséges intelligenciát, amely figyeli a felhasználó szokásokat és egyéb tényezőket. Ezek alapján pedig a legoptimálisabb működési profilt alkalmazza és így akár 20 százalékos energiamegtakarítás is elérhető egy a mesterséges intelligencia nélkül üzemelő készülékhez képest.

Egyes termékcsoportokban akár 30-40 brand is jelen van a belépő és saját márkákkal együtt, míg más területen 2-3 három cég uralja a piacot. Hogyan alakul a verseny ebben a szegmensben a kínálati oldalon?

Az általunk képviselt szegmensben és piacon is rengeteg márka van. Számos brand mögött valós nagy hazai cégek állnak, illetve vannak nem hazai háttérrel rendelkező márkák is. Ugyanakkor bíztató számunkra, hogy a hazai vásárlók egyre tudatosabbak, így tapasztalataink alapján a megbízható háttérrel rendelkező márkák tudnak a legjobban érvényesülni ebben az időszakban is.

Az új otthontámogatási rendszer hatással lehet a klímapiacra?

A jelenlegi információk szerint nem várható, hogy az új otthontámogatási rendszer hatással lesz a klímapiacra. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a programra vonatkozó végleges szabályozás közzétételéig még változhat a helyzet.

Melyek most a népszerű, keresett tulajdonságok a légkondicionálók területén?

Tapasztalataink szerint a vásárlók számára fontos a zajszint, az energiabesorolás, a fűtés opció, ehhez kapcsolódóan pedig a SCOP értékek, amelyek a készülékek energiahatékonyságáról adnak információt a fűtés funkció használatára vonatkozóan, illetve természetesen a készülékek ára is meghatározó a vásárlási döntésben.

Az Önök kínálatában mobilklímák és légtisztítók is szerepelnek. Hogyan alakult ezek kereslete az elmúlt években?

Csökkenést érzünk mindkét területen. A mobilklímákat a sokkal jobb megoldást kínáló split légkondicionálók térnyerése szorította háttérbe. A légtisztítóknál pedig a világjárvány idején óriási érdeklődés volt tapasztalható, de mostanra ez mérséklődni látszik. Ugyanakkor ez is fontos terület, hiszünk is benne, ezért komolyan foglalkozunk a termékcsoporttal, és illesztjük be kínálatunkba az otthonok levegőtisztításával kapcsolatos termékeket.

A klímákkal szemben az egyik leggyakoribb ellenérv a magas energiafogyasztás. Mennyire valós ez, illetve hogyan változott a készülékek hatékonysága a fejlesztések során? Mennyit fogyaszt egy 10 éves modell és a legújabb típus?

Tíz éve még forgalmaztak on-off rendszerű modelleket. Ezek az inverteres modellekhez viszonyítva nem gazdaságosak, fogyasztásuk akár duplája volt egy mai modellnek. De az inverteres berendezések is évről évre rengeteget fejlődnek az energiahatékonyságot illetően. Ezt az is bizonyítja, hogy a jelenlegi energiacímke már nem megfelelő a berendezések besorolására, hiszen valamennyi piacon elérhető berendezés már legalább A++ vagy A+++ energiabesorolást kap. Az energiahatékonyságot az energiacímkén találjuk, ezért az azon található kW/óra/szezon értéket szükséges górcső alá venni.

Az EU környezetvédelmi politikája számos termékeket érintő szabályozásra hatással van. 2050-re új típusú hűtőközegekre kell átállni, ez a szakemberek szerint a klímák esetében fokozott biztonsági kockázatot jelenthet, vagy jelentős energiafogyasztás növekedést. Önök mit gondolnak erről?

Elkötelezettek vagyunk a környezetvédelem mellett. A gyártók folyamatosan állnak át a jobbnál jobb megoldásokra, s ez véleményem szerint nem jelent kockázatot, lévén olyan előremutató fejlesztésekről van szó, mint a már említett mesterséges intelligencia használata. De ilyen a Gree innovációja, a friss levegő modul, amely úgy tud friss levegőt bejuttatni a hűtött vagy fűtött helyiségbe, hogy az elhasznált levegő energiájával, többlet energia felhasználása nélkül, előfűti vagy előhűti a kinti levegőt.

További rovatainkból:

A Candy új arca

A Candy új arca

Az arculat, vagyis a cég vizuális megjelenése, a vállalatok egyik legfontosabb kommunikációs eszköze, hiszen a fogyasztók elsőként ezzel találkoznak...

A tisztaság nyomában

A tisztaság nyomában

A légtisztító készülékeket számos paraméter jellemzi. Ilyen például a levegőcsere gyorsaságára utaló maximális légáram, amely megmutatja, hogy...

Konyhakiállítás 2024

Konyhakiállítás 2024

Videók - Konyhakiállítás 2024Március 1-3 között került megrendezésre a 14. Konyhakiállítás, Magyarország legrangosabb konyha tematikájú rendezvénye....

Share This