Dyson, a porszívó és a fejhallgató közös halmaza

2024. augusztus 13.
Rejtett ízeK

A Dyson alapvetően a légáramlás specialistája. Legyen szó porszívóról, hajszárítóról, vagy ventilátorról a Dyson termékei azért tartoznak kategóriájuk legfelső részébe, mert a cég kutatásai révén hatalmas tapasztalattal és tudással rendelkezik a levegő mozgását illetően. A hangvisszaadás pedig szintén a levegő rezgésével van kapcsolatban, így annyira nem is idegen a márkától, hogy az audio szegmensben is megjelent. Első készülékük, a Dyson Zone még légtisztítással kombinálta a fejhallgatót, legújabb termékük, a Dyson OnTrac™ viszont már tisztán a hangzásra összpontosít. 

A Dyson minden projektje alapkutatással és tudományos megértéssel kezdődik. Az audio kategóriában a Dyson mérnökei a hang integritásának megőrzését helyezték előtérbe. A cél pedig a hang olyan pontos reprodukálása volt, mint az eredeti felvétel, torzítástól és zajszennyezéstől mentesen. Ennek eléréséhez az akusztika és a pszichoakusztika mélyreható ismerete szükséges, amelyet a Dyson mérnökei éveken át fejlesztettek ki a levegőt mozgató termékek létrehozása során. Ezért aztán nem is meglepő, hogy az optimális hallgatási környezet megteremtése érdekében a Dyson OnTrac™ egyedi Active Noise Cancellation (ANC) algoritmussal rendelkezik, amely 8 mikrofont használ, és másodpercenként 384 000-szer mintavételezi a külső hangot. Ez kiváló anyagokkal és gondosan megtervezett belső geometriával kombinálva pedig akár 40 dB-es nem kívánt zajt is képes kiküszöbölni.

További híreink

Stabilitásra épít a BSH

Stabilitásra épít a BSH

Stabilitásra épít a BSH   A BSH Home Appliances Group a kedvezőtlen piaci környezet ellenére is stabil évet zárt 2025-ben: a vállalat árbevétele 15...

Fotózásra tervezve

Fotózásra tervezve

Fotózásra tervezve   Bejelentették a Vivo X300 Ultra okostelefont, amely kamerás képességeivel hívja fel magára a figyelmet. A készülék hátán...

Tarol az Apple Kínában

Tarol az Apple Kínában

Tarol az Apple Kínában   Az idei első negyedévben a kínai okostelefon-piacon összességében négyszázalékos visszaesést lehetett tapasztalni, ami...

Zenehallgatás prémium módon

Zenehallgatás prémium módon

Zenehallgatás prémium módon   A Metz KH-BT 04 fülhallgatója Bluetooth 5.4 szabvánnyal rendelkezik, és támogatja az összes elterjedt audio kodeket a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató