Fenntarthatóságra koncentrál az Euronics

2024. október 21.
Rejtett ízeK

Az Euronics International az EMEA-régióban, Varsóban tartott éves közgyűlésén jelentette be, hogy új társfinanszírozási megállapodást kötött az EU LIFE programjával az EU C.I.N.E.A. (Klíma, Infrastruktúra és Környezetvédelmi Végrehajtó Ügynökség) főigazgatóságának Life EPICS projektjére.

A projekt három fő működési pillérre épül. Az első azok a képzési tevékenységek az üzletvezetők és az eladók számára, amelyek célja, hogy növeljék a fenntartható fogyasztással kapcsolatos tudatosságukat a fenntarthatóbb termékek eladása és a fenntarthatósági gyakorlatok előmozdítása érdekében az üzletvezetésben. A második alapelem a javítás és ReLIFE. Ez speciális sarkok létrehozására koncentrál az elektromos termékek javítása, újrafelhasználása, valamint a 3D nyomtatás területeit érintve. A harmadik pont pedig a zöld fenntarthatósági index kidolgozása az elektronikai termékek számára egy olyan algoritmus segítségével, amely az összekapcsolhatóságon, a javíthatóságon, az újrahasznosíthatóságon és az energiafogyasztáson alapul. Az Euronics International vezetése szerint a kezdeményezés jelentős előrelépést jelent a fenntarthatóság felé, nemcsak az vállalat, hanem az egész elektronikai kiskereskedelmi ágazat számára. Az Európai Unió által 1992-ben létrehozott LIFE program a környezetvédelmi és éghajlatvédelmi intézkedések egyik legfontosabb finanszírozási eszköze.

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató