Bemutatták a jövő Yettel üzleteit

2024. november 15.
Tech village Rotterdam

Budapesten, Belgrádban és Szófiában egyidőben mutatták be, hogyan alakulnak majd át a jövő Yettel üzletei. Az új koncepció nemcsak az üzletben eltöltött időt, hanem bizonyos esetekben az odavezető utat is újraértelmezi. A cseh Bratka tervezőiroda rendhagyó ötleteit a magyar szakemberek elsőként a KÖKI Bevásárlóközpontban valósították meg úgy, hogy a középpontban a közvetlenség és az akadálymentesítés új szintje áll. Az újragondolt üzletkialakításban a megszokottól eltérően nem egymással szemben elhelyezkedő asztalok és székek alkotják a berendezést, hanem egy kényelmes kanapén, egymás mellett ülhetnek az ügyintézők és a vendégek. A készülékgyártók termékei is új módon jelennek meg az üzlet területén: nem különálló eszközöket, hanem azok teljes ökoszisztémáját mutatják be az erre kialakított prémium felületeken. Az új design mellett a Yettel az akadálymentesítés terén is egy új innovációt vezet be. A fogyatékossággal élő vendégek az online időpontfoglalásnál jelezhetik speciális igényeiket, ezt követően pedig a helyszínen már a vállalat kollégái segítik őket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bejelentkezéskor SMS-ben kapott válaszban található linkre kattintva nemcsak az üzleten belüli eligazodáshoz kérhetnek személyes támogatást, hanem a megközelítéshez és a bejutáshoz is. A funkció novembertől országszerte közel 90 üzletben érhető el. Az új, egységes dizájnt valamennyi Yettel országban alkalmazzák majd; a tervek szerint több hazai üzlet is ennek megfelelően alakul át. Az előkészítő szakasz után, mérlegelve a tapasztalatokat, a mobilcég azon dolgozik, hogy további üzletei is e szerint újuljanak meg. 

További híreink

A gőztisztítás új korszaka

A gőztisztítás új korszaka

A svájci Laurastar márka AURA nevű modellje a gőztisztítás egy új formáját kínálja a felhasználóknak. A Svájcban kifejlesztett technológiák...

Díjeső a TCL-nek

Díjeső a TCL-nek

A TCL örömmel jelentette be, hogy 17 rangos nemzetközi design díjjal, köztük 10 iF Design Awarddal és 7 Red Dot Product Design Awarddal tüntették ki...

Bővült az Alza szolgáltatása

Bővült az Alza szolgáltatása

Új szolgáltatással bővült az Alza.hu kínálata. Már a nagyháztartási gépek és túlméretes termékek is rendelhetőek időablakos házhoz szállítással...

Buli hangszórók a LAMAX-tól

Buli hangszórók a LAMAX-tól

A LAMAX bemutatta a PartyKing1 sorozatot, a hordozható Bluetooth party hangfalakat, amelyeket úgy terveztek, hogy erőteljes hangzást kínáljanak...

Napelemes notebook a Lenovotól

Napelemes notebook a Lenovotól

Lenovo bemutatta Yoga Solar névre keresztelt terméket, az elnevezés nem véletlen, mivel egy környezettudatos, napenergiával működő notebookról van...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató