Ismét adományozott az Alza

2025. március 17.
Tech village Rotterdam

Ahogy 2021 óta minden évben, tavaly karácsonykor is jelentős összeget ajánlott fel az Alza.hu jótékony célra. Az ünnepet megelőző időszakban a magyar kollégák szavazatai alapján került szétosztásra a felajánlott 8.000.000 forint. 

„Az Alza minden országra, ahol jelen van, jelentős összeget különít el adományozásra. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezzel lehetőségünk van segíteni hazai szervezeteket is. A magyarországi munkavállalók szavazatai alapján a Bátor Tábor 4.640.000 forint, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 2.240.000 forint, míg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1.120.000 forint adományban részesült” – nyilatkozta Takács Csaba, az Alza.hu egyik ügyvezetője. 

Köszönjük az Alza.hu támogatását, mely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a 2025-ös évben is fenntartsuk működésünket és minél több beteg gyermeknek nyújthassunk mentális támogatást a kórházak gyermekosztályain. Alapítványunk jelenleg országszerte 16 kórházba viszi el a nevetés gyógyító erejét, s ezzel kapcsolatban fontosnak tartom hozzátenni: nonprofit szervezetként munkánkat kizárólag a hasonlóan felelősen gondolkodó és cselekvő vállalkozások és magánszemélyek segítségével tudjuk folytatni – mondta Mattyasovszky-Zsolnay Bence, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezető igazgatója. 

A karácsonyi adományok különleges jelentőséggel bírnak, hiszen nemcsak a természetvédelmi céljaink megvalósítását támogatják, hanem a közösségi összefogás erejét is megmutatják. Az Alzától kapott felajánlást a kiemelt fajmegőrzési programjainkra fordítjuk – mondta dr. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezetője. 

Az Alza.hu adománya példaértékű, hiszen hiteles alapítványokat támogatnak, és a munkatársaikat is bevonják az adományozásba. A Bátor Tábor a hasonló támogatásoknak köszönhetően már több mint tábor, hiszen a kórházi ágyaktól egészen az iskolába való visszailleszkedésig kísérjük a beteg gyerekeket az egész országban, és segítjük őket, hogy visszanyerjék lelki egészségüket – emelte ki Simon Detti, a Bátor Tábor ügyvezetője.  

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató