Továbbra is a legjobb 5 között a Samsung

2025. október 28.
Tech village Rotterdam

A nemzetközi márkatanácsadó Interbrand idén is az ötödik helyen rangsorolta a Samsungot a világ legnagyobb márkáit tartalmazó listán. Az Interbrand minden évben közzéteszi a „Best Global Brands” listáját, amelyen a Samsung sorozatban hatodszor került a legjobb 5 közé. Az idei listán a Samsung 90,5 milliárd dolláros márkaértéket ért el, ezzel – ahogy 2020 óta minden évben – őrzi a pozícióját az egyetlen, TOP 5-ben szereplő ázsiai vállalatként. „A Samsung egyik fontos célja, hogy az AI-innováción és nyílt együttműködéseken keresztül minél több felhasználó élvezhesse a mesterséges intelligencia előnyeit a mindennapi életében – mondta Won-Jin Lee, a Samsung globális marketingirodájának vezetője. – A jövőben is felhasználóközpontú stratégiát fogunk követni, többek között az egészség és a biztonság területén is, hogy a Samsung egy még kedveltebb márkává válhasson.” A Samsung az „Innováció mindenkinek” jövőképének megfelelően arra törekszik, hogy az AI megoldások világszerte minél több felhasználó számára elérhetővé váljanak. A vállalat várhatóan még 2025-ben 400 millió eszközön teszi elérhetővé a Galaxy AI-t, ezzel széles körben hozzáférhetővé válik ez az izgalmas technológia . A Samsung így tovább erősítheti pozícióját a mobil AI szegmensben. A háztartási elektronikai területen a vállalat számos termékének AI funkcióit továbbfejlesztette, olyan, a kategóriákra szabott megoldásokkal, mint a Vision AI vagy a Bespoke AI. 

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Spanyolország 2026. szeptember 24-én kérte az Európai Bizottságot, hogy a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató