Ambiciózus EU-terv, amely könnyen pénznyelővé válhat. A gyártók pragmatikus megközelítést és az EPREL adatbázis használatát sürgetik. Miközben a tavaszi International TCG Summit prágai konferenciáján az elektronikai iparág vezetői látványosan frusztráltnak mutatkoztak az egyre sűrűsödő uniós szabályozási hullám miatt, Brüsszelben már javában zajlik az egyik legösszetettebb új előírás, a digitális termékútlevél (DPP) részletszabályainak kidolgozása. A háztartásigép-gyártókat tömörítő APPLiA friss állásfoglalást adott ki, amelyben arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi tervezési irány könnyen vezethet rendkívül költséges, párhuzamos és feleslegesen bonyolult rendszerek kialakításához. A szervezet felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a projektet fokozatosan, korlátozott adatkörrel indítsa el, és támaszkodjon a már működő EPREL-adatbázisra.
Tanulságok a múltból – az IT-rendszerek valódi ára
Az APPLiA kiemeli: minden új, nagy uniós informatikai rendszerre jellemző, hogy a törvényhozók rendszeresen alábecsülik a költségeket. Elrettentő példaként említi az EPREL-t.
- A Bizottság 2017-es hatástanulmánya szerint az EPREL kiépítése 1,5 millió euró egyszeri költséggel és 150 ezer euró éves fenntartással számolt.
- Ehhez képest a valóság többszörösére rúg:
csak a világítási szektor esetében a LightingEurope évi 29 millió eurós pluszköltséget számolt ki.
Mi okozta az eltérést?
A becslések szerint évente csupán ezres nagyságrendben regisztrálnak majd világítástechnikai modelleket. A valóságban viszont két nagyságrenddel több termék érkezett a rendszerbe.
Ezt alapul véve az APPLiA szerint rendkívül kockázatos lenne újabb, teljesen új infrastruktúrát építeni a DPP-hez.
A digitális termékútlevél működtetéséhez ugyanis:
- egy központi uniós adatbázisra,
- gyártói decentralizált adattárolókra,
- nemzeti ellenőrző rendszerekre
is szükség lenne — mindezt olyan időszakban, amikor az európai gyártók már így is nehezen tartják a lépést az ázsiai versenytársakkal.
A „már rendelkezésre álló adatok” mítosza
Az uniós tisztviselők gyakran hangoztatják, hogy a DPP nem okoz majd különösebb terhet, mert a szükséges adatokat a gyártók már most is tárolják.
Az iparág szerint ez tévedés.
Az APPLiA konkrét példákat hoz:
- A vállalatok ugyan nyilvántartják a felhasznált anyagok tömegét,
de a karbonlábnyom-értéket már számítani kell, és nem feltétlenül áll rendelkezésre.
- Sok termékkategóriánál a meglévő belső anyagkategóriák (pl. „műanyag”, „egyéb”) túl általánosak.
A DPP viszont nagyon részletes bontást követelne: természetes vs. mesterséges polimerek, különböző elasztomertípusok stb.
- A globális beszállítói láncokból bekért anyag- és emissziós adatok ellenőrzése és validálása óriási adminisztrációt jelentene.
Az iparág szerint a gyártók számára ez valóságos Herkules-feladat lenne, és a rendszer könnyen összeomolhatna a hibás vagy hiányos adatok miatt.
Először használjuk azt, ami már működik: EPREL
Az APPLiA fő üzenete egyértelmű: nincs értelme új, párhuzamos adatstruktúrákat építeni, ha a gyártók már hatalmas összegeket öltek az EPREL rendszer működtetésébe.
A szervezet konkrét javaslatai:
- Az EPREL legyen a kiindulópont
Azoknál a termékeknél, amelyek már szerepelnek az EPREL-ben,
az EPREL-követelmények teljesítése legyen egyben a DPP-követelmények teljesítése is
— legalább az induló időszakban.
- Csak értelmes adat legyen kötelező
Azok az információk, amelyeknek nincs egyértelmű hozzáadott értéke,
ne legyenek kötelezőek.
Példa:
A termék szétszerelhetőségének részletes leírása csak akkor legyen kötelező,
ha van olyan szereplő (pl. javítóműhely, újrahasznosító), aki valóban használni fogja.
- Olyan adatot ne követeljen a rendszer, amit nem lehet hitelesen ellenőrizni
Ha egy beszállítótól kapott adatot a hatóság érdemben nem tud ellenőrizni,
akkor az ilyen adat ne kerülhessen be kötelező elemként a termékútlevélbe.
Ellenkező esetben a rendszer gyorsan tele lesz hibás vagy hamis adatokkal,
amelyek inkább félrevezetik a szereplőket, mintsem segítik őket.
A papíralapú dokumentáció digitalizálása nem várhat a DPP-re
A gyártók régóta szeretnék megszüntetni a termékekhez mellékelt nyomtatott használati útmutatók és biztonsági információk kötelező papíralapú formátumát.
A digitalizáció környezetbarát lenne, és jelentős költséget takarítana meg.
Az APPLiA azonban határozottan figyelmeztet:
nem szabad a digitális útmutatók engedélyezését a DPP bevezetéséhez kötni.
Indoklás:
- a DPP fejlesztése még hosszú évekig eltarthat,
- a digitalizálás előnyei azonban azonnal realizálhatók,
- a nyomtatott útmutatók megszüntetéséhez nincs szükség új, bonyolult rendszerre.
A DPP lehet később a dokumentumok elérési felülete,
de nem lehet előfeltétele a digitális kézikönyvek engedélyezésének.
Az iparág üzenete világos: innovációt szeretne, felesleges adminisztrációt nem
Az APPLiA álláspontja összhangban van azzal, amit a TCG Summiton vagy az egyes iparági vezetőkkel készített interjúkban hallhattunk:
- az európai gyártók nem ellenzik a fenntarthatósági és átláthatósági törekvéseket,
- de elutasítják, hogy a rendszer hibái vagy túlburjánzó bürokráciája miatt
aránytalan többletköltségek háruljanak rájuk,
- különösen akkor, amikor a globális versenyben már így is hátrányból indulnak.
A gyártók attól tartanak, hogy egy rosszul megtervezett DPP:
- drága lesz,
- nehézkesen kivitelezhető,
- végül pedig nem szolgálja sem a fogyasztót, sem a környezetvédelmi célokat.
Összegzés
A digitális termékútlevél koncepciója önmagában ígéretes:
átláthatóbb, javíthatóbb, fenntarthatóbb termékeket eredményezhetne.
Az iparág szerint azonban csak akkor lehet sikeres, ha:
- kicsiben indul,
- reális adatkövetelményekkel,
- a már létező EPREL-rendszerre támaszkodva,
- és elkerülve a párhuzamos, költséges informatikai struktúrák kiépítését.
Az APPLiA üzenete egyértelmű:
a DPP sikerének feltétele a józan, pragmatikus bevezetés,
különben az EU saját iparágát terheli olyan adminisztrációval, amely
nem hoz valódi hozzáadott értéket, és rontja az európai gyártók versenyképességét.
