Xiaomi az IFA-n 

2026. július 13.
Tech village Rotterdam

A Xiaomi bejelentette, hogy részt vesz a szeptemberi IFA kiállításon, és megerősítette hosszú távú elkötelezettségét Európa iránt. A vállalat hangsúlyozta a régióra vonatkozó befektetési terveit: 2026 és 2028 között összesen 7,4 milliárd eurót fektetnek be a mesterséges intelligencia területén végzett kutatásba és fejlesztésbe – Európa pedig az egyik legfontosabb globális innovációs központ. Ezenkívül a kínai vállalat hangsúlyozta, hogy a kiállításon bemutatja intelligens ökoszisztémáját, az „Ember × Autó × Otthon”-t.  

– Európa nem csupán egy piac, ahová be szeretnénk lépni. Ez egy olyan régió, ahol figyelünk, tanulunk és építkezünk – mondja Zeng Hua, a Xiaomi Group nyugat-európai PR-igazgatója, majd hozzátette: – Első IFA-részvételünk fontos lépés ezen az úton. Szeptemberben szeretnénk bemutatni, hogy intelligens ökoszisztémánk, az „ Ember × Autó × Otthon ” hogyan teszi a mesterséges intelligenciát a mindennapi élet zökkenőmentes részévé, túlmutatva az egyes eszközökön.  

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Spanyolország 2026. szeptember 24-én kérte az Európai Bizottságot, hogy a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató