Magyarországra látogat a robotkutya

2021. március 01.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az Alza.hu elsőként hozza Magyarországra a Boston Dynamics fejlesztését, Spotot, a robotkutyát, aminek a webáruház magyarországi rajongótábora már magyar nevet is adott, így Alíz néven ismerkedhet meg vele a nagyközönség. 

Az Alza alapítása óta nagy figyelmet szentel, az innovatív, jövőbe mutató megoldásoknak és eszközöknek, ezért a cég fejlesztéseiben a robotika, a kibernetika és a mesterséges intelligencia is fontos szerepet játszik. Míg korábban az amerikai Amazon többek között a drónos házhozszállítást tesztelte, most elsőként Magyarországon az Alza.hu teszteli és mutatja meg a nagyközönségnek a Boston Dynamics fejlesztését, Spotot, a robotkutyát, amely hasonló feladatokat láthat el a jövőben.

A Boston Dynamics által fejlesztett, egy méter hosszú, és több mint 30 kg tömegű robotkutya képes különböző minőségű felületen járni akár 6 km/h-ás sebességgel is. Kamerákkal érzékeli 360 fokban a környezetét, és maximum 14 kg terhet tud szállítani. A cserélhető akkumulátor 90 percig képes működésben tartani a vízálló eszközt akár esőben is, vagy mérgező gázzal, radioaktív sugárzással szennyezett légkörben. Az Alza többféle tesztre készül Alízzal: különböző környezetben és helyzetekben fogja felmérni használhatóságát. Alíz négy lába segítségével könnyedén megbirkózik a lépcsővel, képes az akadályokat kikerülni, de akár az ajtók kinyitására is alkalmas. Ezért akár képes a bemutatóteremben kiszolgálni a vásárlókat vagy akár házhoz szállítani a megrendelt terméket. Az Alza azt is tervezi, hogy Alíz bekerül a kínálatba: az Alza hosszútávon minél több robotikán alapuló terméket szeretne bevezetni a magyar piacra. Alíz várható fogyasztói ára egyelőre nem ismert, jelenlegi értéke több tízmillió forint nagyságrendű, a bevezetésig azonban még sok minden változhat a piacon.

Az Alzánál mindannyian rajongunk az innovatív megoldásokért és folyamatosan keressük a lehetőségét, hogy minél több innovatív megoldást és terméket illeszthessünk kínálatunkba. Hitünk szerint a robotika a közeljövőben jelentősen átalakítja a világot, és széles körben alkalmazott megoldásokat ad a kezünkbe. Ahogy a robotporszívó mára rengeteg háztartás szerves részévé vált, és hamarosan a robotfűnyíró is megjelenik a kertekben, ugyanúgy fog elterjedni számtalan új technológia a háztartások szintjén, hogy szinte észre sem vesszük.

– mondta el Takács Csaba, az Alza.hu igazgatója.

Ahogy a mobiltelefonok, érintőképernyők, vezetéknélküli hangfalak és fülhallgatók ma már szerves részei az életünknek, várhatóan egyre gyorsabban és szélesebb területen szivárog be a legfejlettebb technológia az otthonunknak. Az Alza együttműködést kezdeményezett a Cseh Műszaki Egyetem Informatikai, Robotikai és Kibernetikai Intézetével, hogy megvizsgálják, a logisztika, a webkereskedelem és a fogyasztói elektronika piacán mely területeken várható a fejlett technológiák rohamos elterjedése.

További híreink

Kisgépekre is koncentrál a Haier

Kisgépekre is koncentrál a Haier

A háztartási nagykészülékeiről ismert, kínai Haier a kisgépek piacán is babérokra tör. A cég már korábban bejelentette, hogy még ebben az évben...

A Cantonnal működik együtt a Hama

A Cantonnal működik együtt a Hama

A kiegészítőkre specializálódott Hama és a hangszórógyártó Canton ígéretes együttműködést indított. A Hama az elmúlt években jelentősen bővítette...

További rovatainkból:

Share This