Az új energiacímke hatása a piacra

2021. március 06.
stabil belso

Az új energiacímke bevezetése érezhető hatást gyakorolt a változással érintett termékkörök piacára Európa szerte, a jövőben pedig várhatóan a fogyasztói döntéseket is befolyásolni fogja, amire a gyártóknak és kereskedőknek is fel kell készülni. Ezt a kérdést boncolgatja Norbert Herzog, a GfK műszaki termékekkel foglalkozó szakértőjének a GfK blogján olvasható írása is.

Az elemzésből kiderül, hogy az új energiacímke egy olyan időszakban jelent meg, amikor a globális felmelegedés erősen foglalkoztatja az embereket. A németeknek 2010-ben 19 százaléka a globális felmelegedést jelölte meg legfőbb gondnak, 2020-ban azonban ez csaknem megduplázódott, és már 37 százalékuk véli úgy, hogy klímaváltozás a legnagyobb probléma. A többség szerint pedig az otthoni energiafogyasztás csökkentése kulcsszerepet játszik a fenntarthatóságban.

Egyre több az energiahatékony készülék

Többek között ez iméntiek is az okai, hogy az energiahatékony készülékek választása már nem csak pénztárcakímélő alternatívaként van jelen a fogyasztók fejében, hanem a felelős fogyasztói magatartás részeként is. Az elmúlt 8 évben jelentősen megnőtt a hatékony készülékek arány a legnagyobb európai piacokon. Az A+++ kategóriájú háztartási nagygépek 2013-ban még csak mindössze 13 százalékát tették ki az eladott készülékeknek.  2019-re 197 

stabil porszívó 2

Háztartási nagygépek (Mosógép / Szárítógép / Hűtő / Fagyasztó / Borhűtő )

EU10: AT,BE,DE,ES,FR,GB,IT,NL,PT,SE

Forrás: Gfk

százalékos növekedés történt e tekintetben, így tavalyelőtt már az értékesített gépek 33 százaléka tartozott ebbe szegmensbe. 2020 során pedig tovább 9 százalékos bővülést tapasztalt a piackutató cég, aminek eredményeként tavaly már 34 százaléka az eladott nagy háztartási gépeknek az A+++ energiaosztályba sorolt modellek közül került ki

Európai meghatározó piacain az energiahatékonyság több termékkategóriában is az első helyen szerepel a vásárlóknál a kiválasztást befolyásoló legfontosabb termékjellemzőket illetően.

Mindezek alapján pedig a jövőben további növekedés várható a hatékony készülék iránti érdeklődés vonatkozásában. Az viszont kérdéses, hogy a fogyasztói tudatosság erősödésének milyen hatásai lehetnek még, különösen az új energiacímke megjelenésével összefüggésben.

Energiahatékonyság vagy teljesítmény?

Egyik oldalról a vásárlók számára fontos az energiahatékonyság, másik oldalról viszont keresik azokat az innovációkat is, amelyek nagyobb kényelmet, több lehetőséget nyújtanak számukra. Ezek a termékjellemzők azonban sokszor együtt járnak a nagyobb kapacitással is, ami pedig nagyobb fogyasztást is jelent. Ezért megnőhet az igény a fejlett termékjellemzőkkel rendelkező, de kisebb kapacitású készülék iránt. Az új címke jelentősége pedig abban nyilvánulhat meg, hogy a változásai révén egyértelműbbé válnak a készülékek közötti különbségek. Az adatok megjelenítése pedig növeli az információk átláthatóságát. Viszont amennyiben a piaci szereplők csak erre fokuszálnak, akkor a vásárlók akár olyan modellek mellett dönthetnek, amelyek nem elégítik ki a környezet tudatossági igényeiket. Hiszen lehet, hogy a nagyobb kapacitás révén egy hatékony, de mégis abszolút mértékben több energiát használó készüléket választanak, mert csak az energiaosztályra fokuszálnak. Ez csalódáshoz vezethet, amit feltehetően a márkára is kivetítenek majd. A gyártóknak, kereskedőknek ezt az ellentmondást kell majd feloldania. Ebben pedig szerepe lehet az új energiacímkével kapcsolatos kommunikációnak is. A GfK szakembere úgy véli, hogy azok a cégek, amelyek képesek megfelelő választ adni erre a kihívásra, könnyebben vihetik piacra innovációikat és jelentős márkaelőnyökre is szert tehetnek, ha a fogyasztók úgy látják, hogy valóban teljesítik a „zöld” céljaikkal kapcsolatosan megfogalmazott céljaikat.

Forrás: www.gfk.com/blog

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Vásárlóerő 2023

Vásárlóerő 2023

MAGYARORSZÁGON AZ EGY FŐRE JUTÓ ÁTLAGOS VÁSÁRLÓERŐ ERŐTELJES, 24%-OS EMELKEDÉSSEL 10.834 EURÓRA NŐTT, AMI AZ EURÓPAI ÁTLAG 61 SZÁZALÉKÁNAK FELEL...

Egyesült a NielsenIQ és a GfK

Egyesült a NielsenIQ és a GfK

Tavaly júniusban jelentette be a NielsenIQ (NIQ) és a GfK SE (GfK), hogy megállapodás született a két cég egyesüléséről. Idén júliusban pedig a két...

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők...

A televízió örök

A televízió örök

A tévénézési szokások generációról generációra változnak, de a televíziók helye egyelőre megingathatatlannak tűnik a háztartásokban – derül ki a...

Share This