
Az új energiacímke bevezetésének egyik alapvető célja az volt, hogy az egyes modellek közötti különbségek transzparensebbé váljanak. A változtatás pedig sikeresnek mondható, ugyanis a mosógépek kínálata lényegesen szegmentáltabbá vált, annak ellenére is, hogy a választék nem cserélődött le teljesen.
Az energiahatékonysági osztályok újraskálázásának kettős célja volt, az egyik, hogy a készülékek közötti különbségek sokkal szemléletesebbek legyenek, a másik pedig, hogy ez hosszabb távon is fent maradhasson és a technológiai fejlődés ne zsugorítsa idő előtt össze a legfelső osztályt. Előbbi egyértelműen sikerült. Korábban a piacon található modellek szinte mindegyike beletartozott az első négy osztályba, túlnyomó részük az első kettőben foglalt helyett, de a készülékeknek a jelentős része rendelkezett a legjobb besorolással. Ugyan a gyártók ki-ki kacsingattak ebből az A+++- akármennyi százalékos hatékonyság feltüntetésével, de ez nem számított hivatalos besorolásnak és egységes sem volt. Az új rendszerben viszont a gyakorlatban 6 osztályra oszlanak szét a készülékek, A-tól F-ig mindenféle hatékonyságú modellt találhatunk a választékban. (A legalsó G tulajdonképpen üresen maradt, ami azért azt is jelenti, hogy az alsó korlátot lehetet volna egy picit feljebb húzni.) Ráadásul a szórás is elég jó és nem lehet kijelenteni, hogy a készülékek zöme egy vagy két kategóriába sorolódik. A másik elvárásnak azonban nem biztos, hogy sikerül majd eleget tenni az új címkével. A címke mögött álló technikai elvárásokat úgy alakították, ki, hogy azoknak nehéz legyen megfelelni és így a legfelső osztályok kezdetben üresen maradjanak. Ez nem jött össze. Ugyanis már most a bevezetést követő első hónapban több készülék is képes „A” minősítést szerezni. (Bár nyilván a gyártóknak nem egy hónapjuk volt arra, hogy ilyen modellek fejlesszenek, hiszen a feltételek már jó ideje ismertek voltak a számukra.) Az pedig szinte kizárt, hogy az „A” osztály az idő múlásával ne gyarapodjon, vagyis valószínűleg gyorsabban fog az új címke erodálódni, mint arra számítottak a tervezői. Most azonban még működik, ráadásul még jobban, mint azt várni lehetett.
Átértékelt tulajdonságok
Azáltal, hogy az energiaosztályok nagyobb különbségeket mutatnak, a mosógépek egyéb jellemzői is más megítélést kaphatnak. Korábban tulajdonképpen nyugodtan lehetett válogatni az egyes terméktulajdonságok között, mert a kiválasztott modell nagy valószínűséggel a legjobb, esetleg a második legjobb energiahatékonysági osztályba tartozott. Most viszont ez már nem feltétlenül igaz. Előfordulhat, hogy az elvárt tulajdonság nem elérhető kimagasló energiafogyasztással együtt, vagy fordítva a legjobb energia besorolás miatt le kell mondani esetleg egy másik termékjellemzőről. Mivel a legfelső osztály még gyér mosógépek esetében ezért számos jellemző esetében fent állhat ilyen összefüggés, de különösen igaz ez, ha a terméktulajdonság az ár. A vásárlók megszokhatták, hogy már a belépő kategóriában elérhető a legjobb fogyasztás, most azonban ez már nem igaz. Persze idővel is fog majd változni, de addig még hatással lesz a piacra, sőt a márkák megítélésre is. A legjobb energiaosztály egyfajta minőségi szintmérő funkciót is betöltött. Nagyon leegyszerűsítve a vásárlók fejében az, hogy egy termék képes megfelelni a legmagasabb elvárásoknak, azt is jelentette, hogy adott készülék minőséget képvisel. Ez feltehetően a jövőben is így lesz, ezért az „A” besorolású készülékeket kínáló márkák megítélése javulhat, míg az alacsonyabb energiaosztályba tartozó modellek márkáiba vetett bizalom meginoghat. Ha teljesen nem is rendezi át a márkapreferenciákat a dolog, az biztos, hogy egy „F” osztályos gépnél nehéz lesz elsütni a prémium kifejezést, ahogyan „A” osztályba tartozóra se lesz könnyű azt mondani, hogy gagyi.
Beko WUE 7612 XST
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ D energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:27 ECO 40-60 program hossza
♦ 74 dB zajszint (centrifuga)
♦ B zajkibocsátási osztály

A készülék ebben az árszegmensben is kínál már fejlett funkciókat, így megtalálható benne a SteamCure® gőz technológia, a AntiCrease+® gyűrődés csökkentő opció, a StainExpert™ folteltávolító funkció és az OptiSense® működés optimalizáló megoldás is. A Beko modell Xpress Super Short gyorsprogramot is kínál, amivel 2 kg tiszta ruha 14 perc alatt mosható ki, illetve Daily Xpress program is, amivel a teljes töltet mosása is csak 28 percet vesz igénybe.
Beko WUE 7612 XST
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ C energiaosztály
♦ 8 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:38 ECO 40-60 program hossza
♦ 74 dB zajszint (centrifuga)
♦ B zajkibocsátási osztály

Az előzőnél kedvezőbb energiaosztályba sorolással és valamivel nagyobb kapacitással rendelkezik ez a Beko modell, de még így is befér a választott árszegmensbe. Ebben a készülékben is ugyanúgy megtalálható a SteamCure® gőz technológia, a AntiCrease+® gyűrődés csökkentő opció, a StainExpert™ folteltávolító funkció és az OptiSense® működés optimalizáló megoldás. Illetve a két gyorsprogram is elérhető. A megjelenés azonban némileg eltér, ez a modell a klasszikusabb irányvonalat képviseli.
Candy RO4 1274DWME/1-S
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:28 ECO 40-60 program hossza
♦ 74 dB zajszint (centrifuga)
♦ B zajkibocsátási osztály

A 16 mosóprogramot kínáló modellben számos gyors program található, illetve elérhető benne a gőzfunkció is. A készülék Wi-Fi és Bluetooth kapcsolalra allakalmas, így a Candy simply-Fi alkalmazás előnyeit is képes kiaknázni. Hanggal, illetve távolról is vezérelhető, de a Snap & Wash funkciójának köszönhetően elég egy fényképet készíteni a ruhákról, hogy az applikáció a lehető legjobb gyorsprogramot válassza ki. A modell ráadásul az új energiacímke besorolása szerint is a legfelső osztályba tartozik.
Dimarson DM 1249 CF4
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A+++ energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ NA ECO 40-60 program hossza
♦ 79 dB zajszint (centrifuga)
♦ NA zajkibocsátási osztály
(az adatok a korábbi energiacímke besorolás szerint értendők)

A készülék digitális kijelzővel rendelkezik és 15 mosóprogramot kínál és 1200 fordulat / perc centrifuga sebességre képes. Ez a mosógép a belépő kategóriában vitézkedik, így iméntekkel nagyjából a végére is értünk a Dimarson DM 1249 CF4 előnyeinek felsorolásában. A modell sokáig már nem lesz a piacon, hiszen az új energiacímke elvárásainak nem felel meg, azonban most még kapható, így alternatívát jelent az adott árszegmensben.
Electrolux EW6S427W
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ F energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:20 ECO 40-60 program hossza
♦ 77 dB zajszint (centrifuga)
♦ C zajkibocsátási osztály

A keskeny kivitelben készülő LED kijelzős mosógépben SensiCare rendszer igazítja a programot a töltet mennyiségéhez. De az Eco TimeManager segítségével állítható a program hosszúsága. A készülékben egy úgynevezett SoftPlus funkció is helyet kapott. Ez a megoldás gondoskodik róla, hogy a gépben a ruhák egyenletesen oszoljanak el az utolsó öblítés előtt, és megfelelően nedvesek legyenek. Így amikor az öblítő a dobba kerül, az eljut minden szövetszálhoz. Az Electrolux modelljében többek között antiallergén és gyors program is helyet kapott.
Gorenje WE723
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ C energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ C centrifugahatékonyság
♦ 3:20 ECO 40-60 program hossza
♦ 77 dB zajszint (centrifuga)
♦ C zajkibocsátási osztály

A Gorenje mosógépében egy úgynevezett Waveactive dob található. A speciálisan kialakított, hullám formájú dobmintázat, illetve szintén hullám formájú dobbordázat kíméli a ruhákat, illetve csökkenti a gyűrődéseket. A LED kijelzővel ellátott készülék 16 programot kínál, amelyek között 20 perces gyorsprogram, valamint egy SterilTub dobtisztító program is található. A modellben találunk még AutoWash töltet érzékelőt, hátralévő időkijelzést és SoftSound hangjelzést is.
Gorenje WEI723
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ B energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ C centrifugahatékonyság
♦ 3:10 ECO 40-60 program hossza
♦ 74 dB zajszint (centrifuga)
♦ B zajkibocsátási osztály

A modell jól példázza, hogy mit is jelent egy inverteres motor a gyakorlatban. Ez a Gorenje mosógép ugyanis abban tér el imént bemutatott testvérétől, hogy ebbe a készülékbe Inverteres PowerDrive motor került. Így halkabb és hatékonyabb lett. Egyéb jellemzőiben viszont nem tér el, ebben a típusban is van Waveactive dob, LED kijelző, 20 perces gyorsprogram, dobtisztító program, AutoWash töltet érzékelőt, és itt is 16 mosóprogram közül választhat a felhasználó.
Indesit MTWE 71252 WK EE
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ E energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:25 ECO 40-60 program hossza
♦ 76 dB zajszint (centrifuga)
♦ B zajkibocsátási osztály

Az Indesit modellje 3 egy óránál rövidebb programot is kínál, valamint egy 15 perces Express mosási lehetőséget. A töltetmennyiséghez igazított vízfogyasztásról a Water Balance+ funkció gondoskodik, de találunk a modellben folteltávolító opciót, bár ez utóbbi azért nem a legkifinomultabb rendszerek sorát gyarapítja. A mosógépre nagyméretű digitális kijelző is került, hogy a mosási paraméterek egyszerűbben állíthatók legyenek.
LG F2J3WN5WE
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ E energiaosztály
♦ 6,5 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:20 ECO 40-60 program hossza
♦ 74 dB zajszint (centrifuga)
♦ B zajkibocsátási osztály

Éppen csak befér az árkorlátba az LG modellje, amely inverteres Direct Drive motorral rendelkezik. A mosógép a 6 Motion Direct Drive technológiának köszönhetően hatféle dobmozgást kombinál annak érdekében, hogy kíméletesen mossa makulátlanul tisztára a ruhákat. A készülékben elérhető az LG Smart Diagnosis™, amely gyors és könnyű módja az esetleges problémák beazonosításának. A telefonos ügyfélszolgálat felhívása után annak utasításait követve egyszerűen a készülékhez kell tenni a telefont. A termék pedig hangjelzések útján egy számítógéppel kezd kommunikálni, ami pillanatok alatt azonosítja a problémát és megoldást is kínál.
Midea MFN60-S1203
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ E energiaosztály
♦ 6 kg kapacitás
♦ C centrifugahatékonyság
♦ 3:18 ECO 40-60 program hossza
♦ 80 dB zajszint (centrifuga)
♦ C zajkibocsátási osztály

A Midea modelljében egy 15 perces extra gyors és egy 45 perces gyorsprogramot is találhatunk a 15 mosóprogram között. A készülékbe került hőmérséklet-szabályozó, illetve az 1200 fordulat / perc maximális fordulatra képes centrifuga is 6 fokozatban állítható A modell lehetőséget ad a 24 órás késleltetett indításra is. valamint emlékeztet a dobtisztításra is. A hagyományos motorral szerelt mosógép megjelenését pedig feldobja a fekete betöltő ajtó és a piros színt használó LED kijelző.
Navon WMN 712 AAA
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ D energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:25 ECO 40-60 program hossza
♦ 79 dB zajszint (centrifuga)
♦ C zajkibocsátási osztály

A 15 mosóprogramot kínáló Navon mosógépben digitális kijelző és programfutás követés is került. Valamint az 1200 fordulat / perc centrifuga sebességre képes készüléket ECO LOGIC rendszerrel is ellátták, amely optimalizálja a víz és a mosószer fogyasztását, valamint a mosóprogram hosszát a mosott ruhanemű mennyiségének függvényében. A készülékre került gyerekzár és túlhabosodás elleni védelemmel is felszerelték.
Whirlpool FFB 7238 W VEE
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ D energiaosztály
♦ 7 kg kapacitás
♦ B centrifugahatékonyság
♦ 3:25 ECO 40-60 program hossza
♦ 80 dB zajszint (centrifuga)
♦ C zajkibocsátási osztály

A Whirlpool elektronikus vezérlésű készüléke rendelkezik a márka 6. Érzék technológiájával, amely dinamikusan alkalmazkodik a beállításokhoz minden töltetnél, biztosítva az összes ruhanemű megfelelő kezelését. A modell nagyméretű számjegyes és piktogramos kijelzőt kapott, programválasztéka pedig 14 opciót tartalmaz, amelyben 15 és 30perces gyorsprogram is megtalálható. Külön állítható hőmérséklet és centrifuga fordulatszám, utóbbi maximuma 1200 fordulat / perc. Az inverteres motorral készülő mosógépben Clean+ és FreshCare+ funkció is helyet kapott.