Kapszulában gyorsan, okosan – Termékválogatás kapszulás kávéfőzőkből

2021. június 09.
kapszulás kávéfőzők

Ahhoz, hogy egy termékkategória életképes legyen egy piaci környezetben, sok minden szükséges, mindenekelőtt a gyors reakcióidő, legyen szó bármiről is. A kapszulás kávégépeket a debütálásuk óta nem nagyon kellett félteni, a fogyasztók a könnyű és gyors kezelhetőség miatt, no meg a trendiség okán kitartottak a szegmens mellett. Aztán persze megjelentek a kritikák is a termékkategória felé, az elkésztett kávé minőségén túl ezek mindinkább arra irányultak, hogy mennyire környezetszennyező a kapszulás gépek használata, lévén az alumíniumcsomagolás a kukába kerül. Kevés üzletág van, ami olyan gyorsan tudott volna reagálni az egyébként jogos kritikára, mint a kapszulás kávégépeké. Az újrahasznosítás ma már alapelvárás, de a szegmens a kreativitást sem nélkülözi, hiszen a kapszulákból ma már éppen ékszereket is készíthetünk.

   Cremesso Una

Karcsúsága és esztétikus vonalvezetése egyszerre teszi modernné és elegánssá a Cremesso kávégépét, amely azonban nemcsak megjelenésével, de kávékészítési képességeivel is hódít. Aromafokozó késleltetéstechnológiával rendelkezik, amely még intenzívebb ízvilágot kölcsönöz a különböző kávékülönlegességeknek. Felfűtési ideje mindössze 15 másodperc, a működése pedig rendkívül csendes.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény:1455 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 0,8 liter

 

   Cremesso Viva B6

A Cremesso kapszulás kávégépe aromakésleltető technológiával rendelkezik, amellyel olyan előáztatási hatás érhető el, amely a legintenzívebb aromájú eszpresszó vagy ristretto elkészítését teszi lehetővé. Az egyéni szivattyúbeállítások pedig arról gondoskodnak, hogy a lungo aromaprofilja még összetettebben bontakozzon ki. A B6 a tea készítésében is élen jár, a 89 °C vagy 85 °C állítható hőmérséklet mindenekelőtt a fekete teáknak kedvez.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény:1000 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 0,65 liter

 

  Francis Francis Illy Y3.3

A rendkívül kompakt kávéfőző a minimalizmus jegyében született meg, az egyszerű dizájn dacára a kávékészítésnek több módja is lehetséges a készülékkel. Állítható például a kávé hosszúsága és hőmérséklete is. Az érintőgombos technológiának köszönhetően a használata rendkívül egyszerű, ráadásul az intelligens modell 30 perc után energiatakarékos üzemmódba kapcsol. A gép nagyon helytakarékos, mindössze 10 cm széles helyet foglal el a pulton.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény:850 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 0,75 liter

 

   Hauser CE-934

A Hauser ízléses formatervezésű kapszulás kávéfőzője a multifunkcionalitás jegyében több különbözőféle kávét is tud készíteni, alkalmas Nespresso, Lavazza, DolceGusto és E. S. E. pod kávék főzésére is. A készülék stand-by üzemmódú, vagyis, ha nincs használatban, akkor tizenöt perc után automatikusan kikapcsol. A 15-20 bar nyomásnak köszönhetően extra habos kávé is készíthető vele, további előnye a modellnek, hogy a kávé hossza is programozható.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény:1650 W

♦ Nyomás: 20 bar

♦ Víztartály: 0,6 liter

 

   Krups KP 123 B DOLCE GUSTO

A minőségi és modern kivitelezésének köszönhetően bármelyik konyhában megállja a helyét a Krups rendkívül csinos formatervezésű kapszulás kávéfőzője. A 15 bar nyomású rendszernek köszönhetően fantasztikusan krémes kávét és tökéletes tejhabot készít, így igazi kávéínyencségek is lefőzhetők vele, de a repertoárból a hideg ital funkció sem hiányzik. A készülék mindössze 30 másodperc alatt eléri az ideális hőmérsékletet, öko üzemmódban pedig 5 perc tétlenség után kikapcsol.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény:1500 W

♦ Nyomás: 15 bar

♦ Víztartály: 0,8 liter

 

  Krups KP 173 B DOLCE GUSTO INFINISSIMA

A karcsú, mindössze 15 centiméter széles kialakítás azért is meglepő, mivel meglehetősen nagy, 1,2 l-es víztartállyal rendelkezik a Krups kapszulás kávéfőzője, amelybe így nem kell egyfolytában cserélni a kávéhoz való vizet. Elég a kapszulát behelyezni, és egyetlen könnyű mozdulattal tökéletes kávéitalok készíthetők vele, jóllehet sem a kávé hőmérséklete, sem az aroma ereje nem szabályozgató. A környezettudatosság jegyében a modell öt perc után automatikusan kikapcsol.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény:1500 W

♦ Nyomás: 15 bar

♦ Víztartály: 1,2 liter

 

   Nespresso CITIZ & MILK

A Citiz kávéfőző továbbra is a funkcionális megoldások és a retró-modern formai elemek tökéletes megtestesítője a kapszulás kávégépek világában. A gyors felfűtőrendszer mindössze 25 másodperc alatt ideális hőmérsékletre melegíti a kávégépet, az energiatakarékos funkciónak köszönhetően pedig a modell automatikusan kikapcsol 9 perc használaton kívüli állapot után. A beépített Aeroccino tejhabosító készülékének köszönhetően tejes kávékülönlegességek, mint például kapucsínó vagy latte macchiato is készíthető vele.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: van

♦ Teljesítmény: 1710 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 1 liter

 

   Nespresso Creatista Plus

A Nespresso, mint a kapszulás kávéfőzők specialistája, ezúttal is kiválót alkotott. A Breville fejlett tejhabosító technológiájának köszönhetően könnyedén készíthető vele autentikus, csúcsminőségű latte art kávé, de kapucsínóból is a tökéleteset hozza a modell. A kávé mennyisége szabadon programozható, de a tej hőmérséklete is szabályozható 56 és 76 °C között. Ami a dizájnt illeti, a rozsdamentes acélház önmagáért beszél, vagyis tökéletesen elegáns.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: van

♦ Teljesítmény: 1300 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 1,5 liter

 

   Nespresso Lattissima One

A Nespresso neve egyet jelent a kapszulás kávéfőzőzéssel, és ez bizony mind a dizájnban, mind pedig a technológiai tudásban érvényesül. Az elegáns, ugyanakkor finom formatervezésű készülékkel egy gombnyomásra készíthető el kapucsínó és latte macchiato is, köszönhetően a tejadagolónak, de akár a meleg tej is bármikor a rendelkezésünkre áll. Az automatikus kikapcsolás funkció két perc alatt leállítja a modellt, ha az nincsen használatban. A készülék az automata kávéfőzőkhöz hasonlóan még a vízkőmentesítésre is figyelmeztet.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: van

♦ Teljesítmény: 500 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 1 liter

 

   Nespresso Vertuo Next

A kávéfőző négyféle csészeméretével többféle kávéstílus elkészítését teszi lehetővé, így tökéletes eszpresszó, mug vagy gran lungo is lefőzhető vele. A modell wifi- és Bluetooth-kapcsolaton keresztül frissíti a szoftverét, hogy a kávézás élménye mindig tökéletes legyen. A fenntarthatóbb jövőért pedig a kávégép 54 százalékban újrahasznosított műanyagból készült, ami ma már szerencsére a vásárlói döntést szintén befolyásolhatja.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: van

♦ Teljesítmény: 1300 W

♦ Nyomás: 19 bar

♦ Víztartály: 1,1 liter

 

   Tchibo Cafissimo Easy

A Tchibo kávégépe egyaránt alkalmas eszpresszó és krémes kávéitalok készítésére is, persze ez leginkább a kapszulák függvénye, amelyeket egy mozdulattal kell behelyezni a készülékbe, ahogy a lefőzés is egyetlen mozdulattal indítható. A szabadalmaztatott, három gőznyomásfokozatú rendszernek köszönhetően minden kávé az optimális gőznyomással készül, így az aroma is tökéletes lesz. A repertoárból az automatikus kikapcsolás funkció sem hiányzik.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény: 1250 W

♦ Nyomás: 15 bar

♦ Víztartály: 1 liter

 

   Tchibo Cafissimo Pure

Ezúttal is a finom dizájnt ötvözi a finom praktikákkal a Tchibo. A fekete-fehér színű és ergonomikus formatervezésű kávégép ugyanis a letisztult külsőn, három gombot és három választható gőznyomást kapott a kávéfőzéshez. Eszpresszó, caffe crema, de akár filteres kávé, sőt tea is készíthető a kávégéppel, amely a környezettudatosság jegyében kilenc perc után automatikusan kikapcsol. A kávéfőzőn a lefolyt kávé hossza is szabályozható.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ Tejtartály: nincs

♦ Teljesítmény: 1250 W

♦ Nyomás: 15 bar

♦ Víztartály: 0,65 liter

 

További termékválogatások:

Nagy gép, kis eszköz

Nagy gép, kis eszköz

A projektorok kapcsán az egyik kényelem szempontjából előnytelen jellemző, hogy nem elég a készüléket egy gombbal bekapcsolni, hanem a képet be is...

Újra pörög a bakelit

Újra pörög a bakelit

A szórakoztatóelektronika világában kevés olyan dolog van, amit egyszer már eltemettek, aztán újra feltámadt halottjaiból. A bakelit lemezek és...

Share This