Beko-szerviznap az Orczynál

2021. szeptember 29.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Szeptemberben a járványidőszak okozta kényszerű kihagyás után újra tréningprogramot szervezett partnerei számára az Orczy Alkatrész Áruház és Szerviz. Az esemény ezúttal a Beko készülékek javításának kérdéseire koncentrált. A márkát forgalmazó Hauser Magyarország kereskedelmi igazgatója, Fehérvári Miklós a brand aktuális piaci eredményeiről, illetve a szervizeléshez kapcsolódó kérdésekről tartott prezentációt. Az elméleti aspektusok mellett pedig a gyakorlati szempontok is szerephez jutottak. Az Orczy műszaki vezetőjének, Bánhalmi Miklósnak a közreműködésével, többek között szimulált problémákon keresztül is, lehetőség nyílt a naprakész ismereteket elsajátítására. Demeter Zsolt operatív vezető pedig a teljes javítási folyamat hatékonyságának fokozásáról, valamint az ügyfélkezelés kihívásairól beszélt részletesen, míg Józsa Katalin ügyvezető interaktív előadásának az adminisztrációs kötelezettségek kapcsán történő hatékonyságnövelés volt a témája. A rendezvényen továbbá a vállalkozás stratégiai irányváltásáról is szó esett a cég másik ügyvezetője, Szabó András tolmácsolásában. Ebből kiderült, hogy az 1993 ót működő családi vállalkozás a kkv és a multinacionális vállalati megközelítés előnyeit egyesítő szemlélet mentén kívánja működését optimalizálni és fejleszteni. Ez a törekvés pedig az új céglogóban is testet öltő arculatváltás, valamint a marketing- és PR-tevékenység új szintre emelésében is megnyilvánul.

További híreink

Három kategóriában is vezet a TCL

Három kategóriában is vezet a TCL

A TCL Electronics, a háztartási és szórakoztató elektronikai termékek világvezető márkáinak egyike és a világ második legnagyobb televízió márkája...

Mobil televízió a Thomsontól

Mobil televízió a Thomsontól

A THOMSON újradefiniálja a mobil televízió fogalmát, még sokoldalúbbá téve azt. A Go Plus készülékkel az élmény egy teljesen új szintre lép...

Szülinapos a Gorenje

Szülinapos a Gorenje

Április 5-én ünnepelte felállásának 75. évfordulóját a Gorenje. Az élet egyszerűbbé tételére vonatkozó világos elképzelései tették lehetővé, hogy a...

Új telefonok a Samsungtól

Új telefonok a Samsungtól

A Samsung bevezette Magyarországon a Galaxy A56 5G, a Galaxy A36 5G és a Galaxy A26 5G készülékeit, amely jelentős lépés afelé, hogy a fejlett mobil...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató