Apple az első, az OPPO már a negyedik

2022. február 03.
IFA 2020 Special Edition

A Canalys piackutató cég előzetes eredményei alapján az Apple ismét átvette az első helyet az okostelefon-piacon. Tavaly az utolsó negyedévben 22 százalékos részesedéssel, köszönhetően az iPhone 13 sikerének, az amerikai óriás megelőzte koreai vetélytársát. A Samsungnak így 20 százalékos részesedésével a második hely jutott. A Xiaomi megőrizte harmadik helyét, a top5-be pedig az OPPO és a Vivo fért még be 2021 utolsó negyedévét tekintve. A piac az utolsó három hónapban sem nőtt számottevően, a chiphiány és járvány újabb hulláma továbbra is nehézségeket jelent a gyártók számára, közülük is elsősorban alsó kategóriában szereplő márkák számára a legkedvezőtlenebbek a körülmények. A piackutató cég elemzői idén sem számítanak drasztikus változásra, előrejelzésük szerint az ellátási lánc szűk keresztmetszete 2022 második feléig nem fognak enyhülni.

További híreink

Három kategóriában is vezet a TCL

Három kategóriában is vezet a TCL

A TCL Electronics, a háztartási és szórakoztató elektronikai termékek világvezető márkáinak egyike és a világ második legnagyobb televízió márkája...

Mobil televízió a Thomsontól

Mobil televízió a Thomsontól

A THOMSON újradefiniálja a mobil televízió fogalmát, még sokoldalúbbá téve azt. A Go Plus készülékkel az élmény egy teljesen új szintre lép...

Szülinapos a Gorenje

Szülinapos a Gorenje

Április 5-én ünnepelte felállásának 75. évfordulóját a Gorenje. Az élet egyszerűbbé tételére vonatkozó világos elképzelései tették lehetővé, hogy a...

Új telefonok a Samsungtól

Új telefonok a Samsungtól

A Samsung bevezette Magyarországon a Galaxy A56 5G, a Galaxy A36 5G és a Galaxy A26 5G készülékeit, amely jelentős lépés afelé, hogy a fejlett mobil...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató