Nincs többé olyan, hogy te meg én

2022. május 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.

További rovatainkból:

Vasalódeszka a jövőből

Vasalódeszka a jövőből

Az LG neve egyre több olyan kategóriában is felbukkan, ahol korábban nem szerepelt a márka. Ilyen például a vasalás is, amely területen egy...

Szárít és hidratál

Szárít és hidratál

Egy hajszárító célja, hogy megszárítsa a hajat, vagyis, hogy eltávolítsa a nedvességet. Csakhogy a cél érdekében alkalmazott magas hőmérséklet...

További híreink

Újra hajtogat a Samsung

Újra hajtogat a Samsung

A Samsung ma bejelentette a Galaxy Z TriFold megjelenését az összecsukható eszközök kategóriájában. Vékony profilja biztosítja a prémium telefon...

Fagylaltkészítő a Tefaltól

Fagylaltkészítő a Tefaltól

A Tefal új Dolci fagylaltgépe Step Perfector technológiát kínál, amely automatikusan eléri a kívánt állagot a keverékben, így nincs szükség utólagos...

Mindig meleg ételek a Stebával

Mindig meleg ételek a Stebával

A Steba WP 300 melegentartó lapja megbízhatóan melegen tartja az ételeket, és a modern dizájnt a nagyfokú alkalmazkodóképességgel ötvözi. Átgondolt,...

Turmixgép a Rommelsbachertől

Turmixgép a Rommelsbachertől

A Rommelsbacher MX 1260 turmixgép szilárd technológiára, áttekinthető működésre és érthető biztonsági koncepcióra épült. A modell egy 1200 wattos...

Hidegen melegen

Hidegen melegen

Az Evidence Hot & Cold modellel a Krups kibővítiprémium szegmensét egy teljesen automata géppel, amely barista minőségben készíti el mind a...

Mini projektor a Strongtól

Mini projektor a Strongtól

A Strong bemutatta a MIRA 1-et, egy funkcionális és stílusos mini projektort mindazok számára, akik magával ragadó szórakozási élményt szeretnének...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató