Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Vidd magaddal a monitorod!

Vidd magaddal a monitorod!

Hordozható OLED-monitort dob piacra a ViewSonic. A ColorPro VP16-OLED flexibilis és sokoldalú. A rugalmas és összecsukható talpazat könnyű...

Csúcsmosógépe is van

Csúcsmosógépe is van

A Teka idehaza beépíthető termékeiről ismert, a mosás termékkategóriában nem is képviselteti magát a brand a magyar piacon. A spanyol márka azonban...

További híreink

Munkára tervezve

Munkára tervezve

A Dell Technologies bemutatta az új Latitude 7230 Rugged Extreme tabletet. A rendkívül könnyű és erős, 12 colos modellt munkához fejlesztették, így...

Exkluzív Ufesa-kollekció

Exkluzív Ufesa-kollekció

Nem ritka, hogy háztartásigép-gyártók közismert személyiségek nevével fémjelzett exkluzív, limitált kiadású terméksorozatot dobnak piacra. Az Ufesa...

Mindent a játékosokért

Mindent a játékosokért

Régóta működik, hogy egy-egy játék hátán el lehet adni azt is, aminek túl sok köze nincs magához a játékhoz. Ha pedig van, akkor még szerencsésebb...

10 éves az E-Square

10 éves az E-Square

Az E-Square 2012-ben az Electronic Partner International és az Electronic & Domestic Appliances (EDA) egyesítése révén jött létre. Az európai...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató