Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Kombinatorika

Kombinatorika

A Smeg új beépíthető sütőtermékcsaládot dobot piacra. A Galileo-sorozat készülékei új áttervezett sütőteret, fejlett technológiák hosszú sorát és...

Van valami a levegőben

Van valami a levegőben

Szén-dioxid (CO2), a formaldehid (HCHO) és az illékony szerves vegyületek (TVOC) koncentrációjának meghatározására szolgáló kompakt...

További híreink

Szárnyal az Intel

Szárnyal az Intel

Az Intel bevétele a 2020-as Q4-ben kereken 20 milliárd dollár volt, ami több mint 2,5 milliárd dollárral haladta meg a vállalat októberi...

Ausztráliában a Tefal a befutó

Ausztráliában a Tefal a befutó

Az ausztrál fogyasztók három komoly elismeréssel is méltatták a Groupe SEB csoporthoz tartozó Tefal márkát. A gyártó ugyanis három termékkel is...

Pazarolnak a magyarok

Pazarolnak a magyarok

A hűtő és más konyhai tárolók nem megfelelő használata akár százezres nagyságrendű kidobott élelmiszerhez is vezethet egy-egy háztartásban – derült...

Szigorít az EU

Szigorít az EU

Hamarosan az energiahatékonysághoz hasonlóan fel kell majd tüntetni az elektronikai eszközökön, hogy várhatóan mikor kell majd először szervizbe...

Online duplázott az Euronics

Online duplázott az Euronics

Jelentős, 20 százalék feletti bővüléssel zárta a 2020-as Black Fridayt az Euronics a tavalyi évhez viszonyítva. Az online rendelések száma...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató