Prémiumosodás jellemzi a magyar TV piacot.

2022. május 13.

2022 első negyedévében a televíziók piaca ott folytatta, ahol előző negyedévben abbahagyta: a darabszámos visszaesés forgalombeli növekedéssel párosult. A TV piac 18 százalékos értékbeli növekedésének egyik fő hajtóereje az átlagárak jelentős növekedése: az előző év azonos időszakához képest a TV-k eladási átlagára több, mint 20 százalékkal nőtt. Jelenleg a legnagyobb volument jelentő tipikusnak mondható TV készülék, 46” képernyőátmérővel és bruttó 160 ezer forintos átlagárral rendelkezik.

A TV piac értékbeli növekedésének hátterében – az áremelkedés mellett -, továbbra is az egyre nagyobb kijelzőméretek preferenciája áll. 2022-ben a megvásárolt készülékek közel fele (pontosan 46,5 százaléka) 45” képátlónál nagyobb mérettel rendelkezett. Emellett az elmúlt időszakban meredeken növekedett a csúcskategóriás prémium televíziók értékesítése.

2021 első negyedévében a 450 000 Ft átlagár feletti készülékek részaránya még csak 9 százalék volt érték alapon. 2022 ugyanezen időszakában pedig már 11,5 százalékot ért el, ami meghatározó növekedésnek mondható. Hozzá kell tenni, hogy ezen felsőkategóriás termékek értékesítési helye sok esetben az online tér, mivel a TV-k webes értékesítésének közel 15 százaléka már az említett, 450.000 forint feletti ársávban talál gazdára.

A piac szerkezeti változását az is magyarázhatja, hogy a virtuális térben nagyságrendekkel nagyobb kínálattal szembesül a vásárló. Másik oldalról egy-egy drága, prémiumnak mondható készülék esetén nem ritkák a 15-20 százalékos árkülönbségek. Ami egy közel félmillió forint értékű termék esetén már jelentős tételnek mondható.

kiskereskedelem

Összességében az adatokból megállapítható, hogy a prémium termékek vásárlási részaránya folyamatosan növekszik, és ebből az internetes kereskedelem igyekszik minél nagyobb szeletet kihasítani.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Slágertermékek 2023

Slágertermékek 2023

2023-ban is tovább erősödött az áruházi forgalom az online vásárlásokkal szemben a legnagyobb hazai műszaki áruházlánc, a MediaMarkt éves adatokat...

Fogyasztói trendek 2024

Fogyasztói trendek 2024

Az Euromonitor International novemberben hozta nyilvánosságra éves jelentését, amely a globális fogyasztói trendek várható alakulásával...

Vásárlóerő 2023

Vásárlóerő 2023

MAGYARORSZÁGON AZ EGY FŐRE JUTÓ ÁTLAGOS VÁSÁRLÓERŐ ERŐTELJES, 24%-OS EMELKEDÉSSEL 10.834 EURÓRA NŐTT, AMI AZ EURÓPAI ÁTLAG 61 SZÁZALÉKÁNAK FELEL...

Egyesült a NielsenIQ és a GfK

Egyesült a NielsenIQ és a GfK

Tavaly júniusban jelentette be a NielsenIQ (NIQ) és a GfK SE (GfK), hogy megállapodás született a két cég egyesüléséről. Idén júliusban pedig a két...

Share This