Az etoplista 2022-BEN IMMÁR HETEDIK ALKALOMMAL kerül publikálásra. A GKID (KORÁBBI NEVÉN GKI DIGITAL) által készített felmérés A MAGYARORSZÁGON MŰKÖDŐ, LEGNAGYOBB FORGALMÚ ONLINE KERESKEDŐKet rangsorolja. AZ ÖSSZESÍTETT MEZŐNY ÉLÉN TÖBB MINT BRUTTÓ 210 MILLIÁRD FORINTOS ONLINE FORGALOMMAL EZÚTTAL IS AZ EMAG-EXTREME DIGITAL VÉGZETT.
A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő legnagyobb online kereskedőkről. A tavaly megkezdett gyakorlatot folytatva az e-kereskedelmi kutatócég ezúttal is több tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő rangsora mellett ismét elkészült a dedikáltan online FMCG termékek eladásával foglalkozó cégeket tömörítő lista is. Idén először a bruttó 5 milliárdos online forgalmat meghaladó, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült.
Koncentráltabbá vált az online piac 2021-ben
2021-ben a magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma meghaladta a bruttó 520 milliárd forintot. A TOP15 kereskedő forgalom tekintetében már a teljes online kiskereskedelmi piac 43%-át képviseli (ez két százalékpontos emelkedés a tavalyi mezőny piaci súlyához képest). Ezzel minden online elköltött 100 forintból 43 forintot a TOP15 online áruház valamelyikében hagytak ott a magyar vásárlók 2021-ben. A magyar online kiskereskedelmi piac – leginkább a pandémia hatására történt – koncentrálódását jelzi, hogy a TOP10 forgalmi súlya is tovább erősödött: 36%-ról 39%-ra.
TOP15: Élen az eMAG-Extreme Digital, erősödött az Alza
A 2021-es online forgalmi adatok alapján Magyarország legnagyobb e-kereskedője ezúttal is az eMAG-Extreme Digital lett. A piacvezető vállalat súlyát jelzi, hogy saját piactere, az eMAG Marketplace önmagában is a negyedik legnagyobb forgalmú szereplő lenne a listán, ha különálló vállalkozásként rangsorolnánk. A dobogó második fokára – története során először, egy helyet javítva – a cseh Alza került. A 2021-es eredmények alapján, az idei eTOPLISTA harmadik helyén pedig a Media Markt online áruháza végzett. Az összesített mezőny legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonosi hátterű cége az Euronics, mely a 2021-es eredményeivel az összesített mezőny 7. helyezését érte el. A TOP15 újonca idén a 14. helyen debütáló pepita.hu, amely hibrid (saját és piacteres) értékesítési modelljével néhány éven belül akár az eMAG Marketplace kihívója is lehet.
Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgató
“Különösen büszkék vagyunk a mostani első helyezésre, hiszen a 2021-es számaink azt bizonyítják, hogy nem csak a pandémia első, korlátozásokkal teli évében, hanem azt követően is jól teljesítettünk. A hibrid üzleti modell mellett az eMAG Marketplace is fontos pillérünk. Az Extreme Digital és az eMAG összeköltözése nyomán idén a hatékonyságot növelő megoldásokra és a vásárlók kényelmét szolgáló újításokra helyezzük a hangsúlyt, annak érdekében, hogy piacvezető pozíciónkat tovább erősíthessük.”
Takács Csaba, Alza.hu ügyvezető igazgató
„Büszkék vagyunk rá, hogy a növekedésünk nem állt meg, és az elvárt tempóban tudtunk bővülni a pandémia második évében is. 2021-re készülve senki sem tudta, lesznek-e újra lezárások, hogy fognak működni az ellátási láncok, valamint, hogy a gyártók gyártanak-e. Végül valamivel nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb év lett a 2021-es, mint az előző, de csak annyiban, hogy több idő volt a reagálásra. A tavalyi év során 220 ezer tételesre emeltük a kínálatunkat és sokat dolgoztunk azon, hogy az Alzaboxaink is a lehető legmegfelelőbb helyekre kerüljenek ki. Bevezettük az automaták napi kétszeri töltését, és elindítottuk a kedvező árú aznapi kiszállítást, valamint az időablakos kézbesítést. 2022-ben is tovább dolgozunk a kiszállítási rendszer finomhangolásán, mert a vásárlók számára egyre fontosabb a gyors, megfizethető, rugalmas csomagátvétel.”
Bombera Zsolt, MediaMarkt Magyarország e-Commerce & marketing igazgató
„A 2021-es év sok szempontból a kihívások éve volt, a pandémia hullámok sorozata a szemünk láttára változtatta meg a megszokott és tervezhető társadalmi és gazdasági folyamatokat. A chiphiány, a felborult gyártási és logisztikai folyamat, ellátási bizonytalanságot okozott. A helyzetünket még az is nehezítette, hogy az év szezonjának kikiáltott novemberi hónapban hosszabb időre le kellett állítani a webáruházunkat. Mindezek ellenére a MediaMarkt nagyon jó évet zárt, a közel 20%-os forgalomnövekedés is azt mutatja, hogy sikeresen és gyorsan tudtunk reagálni a kihívásokra. Az éves várakozásainkat számos külső tényező befolyásolhatja még, de azt látjuk, hogy a vásárlók részéről folyamatos az igény a kényelmi szolgáltatások biztosítására, fejlesztésére, így azok körét folyamatosan bővítjük. Az online áruhitel továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, aminek köszönhetően kiszélesedtek a vásárlási lehetőségek. Erősödött a fogyasztói tudatosság, a fenntarthatóság iránti igény, ennek mentén tervezzük a fejlesztéseinket, magas szintű kiszolgálást és vásárlói élményt biztosítva vásárlóinknak, bárhol is lépnek velünk kapcsolatba.”
Az 5 milliárd feletti 100%-ban magyar online kereskedők
Az e-kereskedelem növekedésével együtt, a magyar piacon évről évre egyre meghatározóbb a külföldi cégek fölénye. A régión belül a német, cseh, lengyel és román e-kereskedők is előszeretettel választják stratégiai szempontból fontos piacnak a magyart. A környező országok ismert kereskedői, a sokszor fejlettebb piaci környezetből érkezve könnyen válhatnak sikeres szereplőkké a magyar piacon is. Az eTOPLISTA idei mezőnye is ezt a mintát támasztja alá. Épp ezért még nagyobb eredmény, ha egy ilyen nemzetközi ligában a magyar hátterű, sőt akár 100%-ban magyar cégek is helyt tudnak állni.
Az online értékesítés terén tapasztalható piaci koncentrálódás egyértelműen a szélesebb termékkínálattal futó, vagy nagyobb kosárértékű kereskedőnek kedvez, ezért ebben a mezőnyben egyre nehezebb igazán nagyra nőnie a gyakran szakosodás, specializálódás mellett döntő magyar online kereskedőknek. Bár a GKID adatbázisában több mint 35 ezer magyar webáruház szerepel, közülük bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalommal alig több mint tíz cég rendelkezik a magyar mezőnyben. A 100%-ban magyar cégek listáját az Euronics műszaki áruház vezeti. Második helyen – az egyik legrégebbi magyar webáruház – az Aqua végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a számítástechnikára specializálódott, 2004-ben indult iPon került. A cég a magyar piacon elért eredményei mellett további öt másik ország online piacán van jelen lokalizált értékesítéssel, ezzel az egyik legambiciózusabb nemzetközi terjeszkedésű vállalat a mezőnyben.
Fazekas Bálint, Vöröskő Kft. kereskedelmi ügyvezető
„A Vöröskő Kft. történetében az online üzletág megerősítése egy több mint 4 éve tartó folyamat és egy tudatos stratégiaváltás eredménye, melynek elő lépése az online kereskedelemben és marketingben járatos új felsővezetők igazolása volt a céghez. 2018 volt a fordulópont, amikor az évek óta tartó csökkenő piacrészesedés trendet sikerült növekedésbe fordítanunk. A céges növekedés motorja azóta is az online csatorna, az elmúlt 4 évben megnégyszereztük a webshop súlyát az értékesítési csatorna mixben. Az elmúlt 2 évben gyakorlatilag minden jelentős IT rendszert lecseréltünk, vagy le fogunk cserélni a következő 2 évben, ezzel pedig teljesen megújítjuk és modernizáljuk a vállalatot. Nagyon büszkék vagyunk az 1. helyezésre a magyar tulajdonú webshopok listáján, feltett szándékunk a jövőben ennek a pozíciónak a megőrzése, és az összesített listán a TOP5 kereskedő közé való bekerülés.”
A legismertebb webáruházak listáján is egyre több a nemzetközi márka
Az online vásárlás kapcsán egyre kevésbé beszélhetünk országhatárokról. A vásárlók fejében és preferenciái között számos olyan online kereskedői márka van kiemelt helyen, amely a fogyasztók szemszögéből nézve magyarnak tűnik, akár magyarul is jól csengő márkanév mögül értékesít. Miközben a gyakorlatban sokszor se magyar operációja, se magyar céges entitása sincs, és csupán egy logisztikai partner útján képviselteti magát a magyar piacon. Ez a működési logika leginkább a ruházat, divat, szépség szegmens kereskedői körében érhető tetten. Talán éppen ez az e-kereskedelmi terület a leginkább kitett a külföldi kereskedők térhódításának. Az eTOPLISTA részeként a GKID ezúttal is összegyűjtötte a legnagyobb spontán márkaismertséggel rendelkező webáruházakat. A bemutatott sorrend az első helyes említések (ún. top of mind), valamint a további spontán említések összesített száma szerinti rangsort mutatja. Az ismertségi rangsor első két helyezettje megegyezik az eTOPLISTA első két helyezettjével. A harmadik helyre azonban már egy teljes egészében külföldi webáruház, a kínai Aliexpress került.
Forrás: GKID
A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora: Az eTOPLISTA összeállításakor csak a magyar nyelvű, forintban árazó, magyarországi operációval működő e-kereskedők sokaságát és online kiskereskedelmi értékesítésből származó forgalmát vettük figyelembe. A rangsorok alapjául szolgáló előzetes sorrendeket az online vásárlói mintákon végzett kutatások, publikus adatgyűjtések, valamint a kínálati oldali felmérések adatszolgáltatásán alapuló forgalmi modellezések segítségével határoztuk meg. Azon kereskedőknél, ahol az online értékesítésből származó forgalom nem transzparens, vagy publikusan hozzáférhető, a nyilvános rangsorba kerülés feltétele volt a GKID által előzetesen becsült forgalmi súly írásban történő hitelesítése és a nevesítéshez való hozzájárulás. A magyar listán csak azok a cégek kerültek nevesítésre, akiknek az online kiskereskedelmi tevékenységből származó összesített forgalma 2021-ben elérte a bruttó 5 milliárd forintos határt.