Idén októbertől a MediaMarkt hazai leányvállalatának kereskedelmi igazgatói posztját Magyar Norbert tölti be. A vezető 2011-ben csatlakozott a céghez, azt megelőzően pedig a Samsung háztartásigép-divízióját vezette. A szakember ennek megfelelően sokrétű szakmai tapasztalattal és átfogó piacismerettel rendelkezik, pályafutása során pedig a MediaMarkt menedzsmentjének egyik emblematikus tagjává is vált. Az új pozícióban a teljes kategóriamenedzsment mellett a B2B terület, valamint a logisztika irányítása is részét képezi Magyar Norbert munkájának. A kibővített feladatkör azonban nem teljesen új a kereskedelmi igazgató számára, az idei évben ugyanis már rálátása nyílt ezekre a területekre is.
Ismét fotópályázatot hirdet a MediaMarkt
Immáron 8. alkalommal szervez országos fotópályázatot a MediaMarkt. A versenyre ezúttal is 5 kategóriában lehet majd nevezni, a nevezési időszak...