Csökkenő kereslettel zárt tavaly a piac itthon

2023. március 13.

A műszaki elektronikai fogyasztási cikkek globális piaca 2022-ben kihívásokkal teli időszakot élt meg. Az év utolsó negyedéve jóval elmaradt a 2021-es szinttől, és ennek következtében a teljes éves forgalom 9 százalékkal volt alacsonyabb 2021-hez képest – derül ki a GfK Hungária idén februárban nyilvánosságra hozott adataiból.

Eltérő mértékű visszaesés

A különböző szektorok világszintű visszaesése eltérő mértékű volt. A legnagyobb csökkenést a szórakoztató elektronikai termékek szenvedték el, a szegmens a 2021-es bevételi számoktól 10 százalékkal maradt el. Ezt követte az IT, a telekommunikáció, valamint a háztartási kis- és nagygépek piaca, ahol a legkisebb volt a visszaesés, a terület 7 százalékkal teljesített a 2021-es eredmény alatt. Magyarországon is hasonló a helyzet, de az év eleji SZJA visszatérítés még adott lendületet a piacnak. Ezen túlmenően a dráguló deviza és magas import kitettségnek köszönhetően, valamint az energiaárak miatt hazánkban bevételben még szinte minden egyes szektor tudott növekedni. Az viszont elmondható, hogy a volumenek nálunk is mind negatívba fordultak az év második felétől, így az utolsó negyedévben már sok termékcsoport bevétele sem érte el a 2021-es szintet.

Szórakoztató elektronika

A szektor fókuszában a TV-k állnak, mivel az értékesítésüktől nagyban függ a teljes szektor teljesítménye. Hazai viszonylatban gyenge harmadik negyedévet zárt a szegmens. Ez annak a hozománya, hogy a foci VB nem hozta a korábbi többletet a piacra. Mögöttes ok az lehet, hogy az elhalasztott 2020-as EB, amit 2021-ben tartottak meg, hozott még valamennyi többletforgalmat, viszont egy év alatt nem volt annyi technológiai újdonság, amely miatt a fogyasztók cserélték volna készülékeiket. Éves szinten a szórakoztató elektronikai piac 5 százalékkal magasabb bevételt hozott egy 6 százalékos volumen visszaesés mellett. A TV-ken kívül a játékkonzolok piaca stagnált jelentős ár-növekedés mellett. A hangprojektorok viszont tudtak növekedni, ahol egyre inkább átveszik a piacot az „A” márkák.

IT

Összességében a lakossági, úgynevezett „consumer piac” 2021 év végi magas készletek miatt 2022 elején jól teljesített egészen az első félév végéig. A harmadik és negyedik negyedévben visszaesésnek voltunk tanúi, ami következtében a forgalom stagnált 2022-ben. Éves szinten volumenben 11 százalékkal csökkent a lakossági IT piac, ahol is a notebook volt az egyetlen kategória, ami még eladott darabszinten nőni tudott. Ebben a szektorban átlagosan 12 százalékkal nőttek az árak.

Telekommunikáció

A legdinamikusabban növekvő szektor a műszaki elektronikai piacon, így 23 százalékkal magasabb forgalommal zárt 2021-hez képest. Volumenben csupán 1 százalékkal esett vissza, de ez a csekély visszaesés kizárólag a kiegészítő piacnak köszönhető, mert a telefonok és az okosórák volumenben visszaestek. A magas 25 százalékos éves szintű áremelkedés mögött az új modellek és a drágább készülékek állnak.

Háztartási nagygépek

Az erős évkezdet után az utolsó negyedévben volumenben nagyon elmaradt az értékesítés. Forgalom alapján közel 20 százalékot nőtt a szektor a 2021-es szinthez képest, egy közel 22 százalékos ár-növekedés mellett. Kiemelkedő volt a fagyasztó készülékek értékesítése, amely mögött két indokot lát a piackutató. Az egyik, hogy a régi készülékeket energiatakarékosra cserélték, a másik, hogy az élelmiszer infláció miatt nagyon sokan elkezdtek raktározni. A szárítógépek esetében korábban szépen felfelé ívelő értékesítési számok viszont megtorpantak, mert a fogyasztók félnek attól, hogy ezeknek a termékeknek a használata az energia számlájukat jelentősen megnövelné. Visszaesett még a gáztűzhelyek piaca is, a gáz árának változása következtében.

Háztartási kisgépek

Éves szinten volumenben 6 százalékkal csökken és értékben közel 13 százalékkal nő. Májustól-augusztusig az egy számjegyű darabszámos csökkenés az utolsó negyedévben kétszámjegyűre emelkedett. Általánosan elmondható, hogy 20 százalékos volt az ár-növekedés, ami termékcsoportonként eltérő mértékű volt. Az év újdonságai, illetve legtöbbet eladott termékei között voltak a forrólevegős sütők (amik még mindig felfutóban vannak), illetve a kézi gőzölők, amiknek a piaca már kezd telítődni, így az év vége felé az eladás volumene csökkent. A sok éven keresztül felfelé ívelő kapszulás kávéfőzők piaca jelentősen csökkent, de a teljesen automata kávéfőzők piaca nőni tudott.

Online vagy Offline

A GfK kiskereskedelemi felmérése alapján az online piac térnyerése megtorpant, nem tudott már további piaci előnyre szert tenni. A 2022-es Black Friday időszak is, amely az egyik legkiemelkedőbb online promóciós időszak, elmaradt a 2021-es szinttől. Általánosságban elmondható, hogy a műszaki elektronikai piac forgalmának 34-36 százaléka származik webes értékesítésből.

forrás:GfK

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Egyesült a NielsenIQ és a GfK

Egyesült a NielsenIQ és a GfK

Tavaly júniusban jelentette be a NielsenIQ (NIQ) és a GfK SE (GfK), hogy megállapodás született a két cég egyesüléséről. Idén júliusban pedig a két...

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők...

A televízió örök

A televízió örök

A tévénézési szokások generációról generációra változnak, de a televíziók helye egyelőre megingathatatlannak tűnik a háztartásokban – derül ki a...

Kényszerű tudatosság

Kényszerű tudatosság

A vásárlók többnyire hetekig beleássák magukat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntenek nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor.  Az ár...

Tévézés és főzés

Tévézés és főzés

Az elmúlt évek vitathatatlan lenyomatot hagytak a mindennapi életen, a pandémia és a gazdasági helyzet mellett a soha nem látott mértékben történő...

Share This