Mosógépek és a mikroműanyag

2023. május 08.

Az utóbbi években a környezetvédelmi megfontolások felértékelődésének lehettünk tanúi a fogyasztók körében. Noha még most sem ez az elsődleges szempont mindenkinél, azért egyre többen veszik figyelembe ezt a tényezőt is a vásárlás során. Az iparágak szereplői, köztük a háztartásigép-gyártók is viszont már hosszú évek óta fordítanak fokozott figyelmet a fenntarthatóságra. Számos területen tesznek ennek érdekében lépéseket a tervezéstől a gyártáson keresztül a logisztikáig. Mosógépekkel kapcsolatban pedig a környezetmegóvásért tett erőfeszítéseknek egy viszonylag új terület is része lett. Ez a mikroműanyag-szennyezés csökkentésére irányuló fejlesztések, amely kapcsán a tavalyi évben több innováció is piacra került.

Caso vízadagoló
Mint égen a csillag

Mikroműanyagnak az öt milliméternél kisebb műanyagrészeket nevezik, amelyekből sajnos igen jelentős mennyiség található a tengerekben. A tengeri állatok ezeket megehetik, és így táplálékláncba kerülve az emberi szervezetbe is bekerülhetnek. De nemcsak a tengerben, hanem édesvizekben is kimutatták már a mikroműanyagok jelenlétét, így nem meglepő az sem, hogy a csapvízben, de még a mézben is találtak már ilyen anyagokat. Az ENSZ már 2017-ben felhívta a figyelmet a jelenségre, akkori becslés szerint 51 billió részecskével számoltak, ami úgy 500-szor több, mint ahány csillag van az égen. A szervezet Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerint mostanra pedig a probléma nagysága olyan mértékű, mintha évente hárommilliárd poliészteringet engednének az óceánba.

A mosás az egyik felelős

A mikroműanyagok alapvetően két módon kerülhetnek a környezetbe, nagyobb műanyagokról leváló részecskeként, vagy közvetlenül kis részecskeként. A kettő közül az első a jelenti a nagyobb volument, nagyságrendileg kétharmad arányban, a közvetlen szennyezés mértéke kisebb, becslések szerint a környezetbe kerülő mikroműanyagok körülbelül 30 százaléka származik ebből a forrásból. A kis részecskék pedig főként a járművek gumijának kopásából és a műszálas ruhák mosásából származnak. Nem véletlen, hogy a mosással kapcsolatban több fejlesztés is a mikroműanyag-szennyezés csökkentését célozta az utóbbi években. Ilyen például a mosózsák is, de a készülékgyártóknál is megjelentek speciális innovációk.

Electrolux

Az Electrolux mikroműanyag-szűrője akár 90 százalékban képes megakadályozni, hogy a mosás során a szintetikus ruhákból kiváló, 45 mikronnál nagyobb mikroműanyagszálak kikerüljenek a mosógépből. Ezzel háztartásonként évente akár két műanyag zacskónyi mikroműanyagszál-terheléstől kímélhető meg a környezet. A legalább 50%-ban újrahasznosított műanyagból készült szűrő egy vékony hálós szűrőbetétet tartalmaz, amely felfogja a mikroműanyag-szálakat, amint azok a mosási folyamat során a szintetikus ruhákból kiszabadulnak. Amikor a szűrő tisztításra szorul, a felhasználók a mikroműanyagszálakat a háztartási hulladékba dobhatják. A szűrőrendszer Electrolux, AEG és Zanussi mosógépekkel működik, és a gép mellett a falhoz rögzítve külön egységként kell elhelyezni.

Grundig

A FiberCatcher™ egy olyan speciálisan kifejlesztett szűrő a mosógépben, amely a szintetikus mosóprogramoknál aktiválódik, és képes a szintetikus mikroszálak akár 90 százalékának felfogására, mielőtt a készülék által használt víz lecserélődik. A szűrő 26 ciklus alatt telítődik, így akár hat hónapig is használható. A megtelt szűrőt pedig vissza lehet küldeni a gyártónak, aki újrahasznosítja. A szűrő nem különálló eszköz, hanem az adott mosógép modell része, így külön felszerelésre nincs szükség. A FiberCatcher™ jelenleg a Grundig néhány mosógépében elérhető el, de nem kizárt, hogy az Arçelik egyéb márkáiban, így például a Beko készülékekben is megjelenik ez a környezetbarát fejlesztés.

Samsung

A mikroszálak kiválása a mosóprogrammal is csökkenthető. Az alacsonyabb hőmérséklet, a kisebb centrifugafordulat és a rövidebb program is segíthet ebben. A Samsung Less Microfiber mosóprogramja például a vállalat szerint akár 54%-kal csökkentheti a mosási ciklus mikroműanyag-kibocsátását. A programhoz nem is kell új gépet venni,mert a kompatibilis modellekre a ciklus frissítésként telepíthető. A cég emellett egy szűrővel is rendelkezik. A Less Microfiber filter egy speciális külső szűrő, amely csökkenti a mikroműanyag-kibocsátást azáltal, hogy megakadályozza, hogy a mosási ciklus végén azok a leeresztett vízbe kerüljenek. A szűrő 2023 második felétől lesz elérhető Európában bizonyos modellekhez, de márkától függetlenül más mosógéphez is használható lesz.

További termékválogatások:

Az ország boltja

Az ország boltja

Az Árukereső.hu 2011 óta töretlenül keresi a legkiválóbb minőségű szolgáltatást nyújtó webáruházakat a vásárlók szavazata alapján. Így idén 14....

72 másodpercenként vásárlás

72 másodpercenként vásárlás

Egyre sikeresebb a Pepita Group Zrt. az online kereskedelemben  A Pepita Group Zrt. sajtóközleménye szerint a hazai bruttó forgalma több mint 24...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató