Mikroműanyag-konzorcium

2023. május 10.
Caso vízadagoló
Napirenden

A mikroműanyagok lehetséges hatásaival kapcsolatos aggodalom az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. Megnőtt a tudományos vizsgálatok száma, valamint a közvélemény érdeklődése is a téma iránt, sőt a mikroműanyag-szennyezés problémája az EU politikai napirendjének szintjén is megjelent. Mindez számos nemzeti és nemzetközi szinten megvitatás alatt álló szabályozástervezetet eredményezett. Ennek ellenére nincs egyértelmű álláspont a tekintetben sem, hogy a jogszabályi beavatkozás a mosás vagy már a textilek gyártása során szükséges-e.

A szabályozás alapja

Az biztos, hogy a mosógépek viselkedésének és a mikroműanyagok kibocsátásának mérésére szolgáló harmonizált vizsgálati módszer alapelemeinek kidolgozása elengedhetetlen a hatékony szabályozás érdekében. Ezzel a témával foglalkozott az APPLiA által vezetett mikroműanyag-konzorcium, amely 21 résztvevőt tömörített a mosógép-, mosószer- és szűrőgyártóktól kezdve a vizsgálóintézetekig és laboratóriumokig, és amely 2023 márciusában fejezte be nagyjából kétéves munkáját. A vizsgálat eredményeit a világ vezető szabványügyi testülete, a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) április végén Tokióban tartott ülésén prezentálták. A tanulmány azonban csak részben járt sikerrel, ugyanis a számos befolyásoló tényező miatt a mérésekből csak néhány egyedi teljesítménytényezőt lehetett kiszámítani, ami további vizsgálatokat tesz szükségessé. Következő lépésként ezért a konzorcium által készített közös tanulmányt az IEC részletesen felülvizsgálja, és kiindulópontként fogja használni egy szabványosított mérési módszer kidolgozásához.

További híreink

Filteres kávéfőző, ami őröl is

Filteres kávéfőző, ami őröl is

A filteres kávéfőzők ma már számos funkciót kínálnak, a kávé őrlése viszont nem tartozik a jellemző opcióik közé. A hamarosan a magyar piacon is...

Használt telefonokat árul a Yettel is

Használt telefonokat árul a Yettel is

Áprilistól kísérleti jelleggel a Yettel is bevezeti a használt, prémium okostelefonok értékesítését. A cég kizárólag A+ minősítésű, használt iPhone...

A teniszt támogatja a Haier

A teniszt támogatja a Haier

Megújította stratégiai partneri együttműködését az ATP Tourral, valamint a Roland-Garros tornával a Haier. Ennek köszönhetően a vállalat 2025-ig...

További rovatainkból:

Share This