A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A 2022-es online értékesítési adatok alapján készült rangsor összesített mezőnyén is nyomot hagyott a mögöttünk álló, kereskedelmi szempontból turbulens év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében, miközben az élen, a legnagyobb online forgalommal immár 4. alkalommal az eMAG végzett. A tavaly megkezdett gyakorlatot követve idén is külön forgalmi rangsor készült a legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégekről.
eTOPLISTA 2022: három rangsor, 29 cég
A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutatócég idén a Mastercard közreműködésével három tematikus rangsort állított össze:
A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a dedikáltan online FMCG termékek eladásával foglalkozó cégeket tömörítő TOP10-es lista. Valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online értékesítési sávot elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült, melybe idén 13 cég került be. A 2022-es eTOPLISTA három rangsorában összesen 29 vállalkozás szerepel. Eredményeik, tapasztalataik, fejlesztéseik példaként szolgálhatnak a teljes e-kereskedelmi szakma számára.
Stabil az élmezőny piaci súlya
2022-ben a magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma elérte a bruttó 565 milliárd forintot, ami 9%-os növekedés 2021-hez képest. A TOP15 bővülésének mértéke illeszkedik a teljes online piac tavalyi eredményéhez, mely a GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján 9,9%-os növekedést mutatott 2022-ben. A legnagyobb kereskedők forgalmi súlya stabil. A mintegy 1323 milliárd forintos belföldi e-kereskedelmi forgalomból az első 15 webáruház a piac 42,6%-át képviseli (2021-ben ez az arány 43,1% volt). A legnagyobb 15 e-kereskedő sikeres – azaz teljesített – rendeléseinek száma 14,4 millió darab volt 2022-ben, mely 19%-a az online piac teljes (77,1 milliós) rendelési állományának.
Bonyolult év volt 2022 a mezőny számára
Az online kereskedők a pandémia évei utáni lendület miatt pozitív várakozásokkal álltak 2022 elé is. Ezzel szemben minden korábbinál hektikusabb évvel, egymást érő piaci-, és keresleti (sokk)hatásokkal szembesült a kereskedelem, valamint annak online lába. Mindezen hatások ráadásul termékkörönként eltérő módon jelentkeztek. Erre a turbulens helyzetre reflektál a TOP15 mezőnyének alakulása is: bár összességében a 15 legnagyobb szereplő a piaci átlaggal megegyezően bővült, mégis a listán számos változás történt. Megjelentek új szereplők, miközben kiszorultak róla olyanok, akik több éve az első 15 tagjaként szerepeltek a listán. Vannak visszatérők és olyan szereplők is, akik nagyot léptek előre. A tavalyi év hektikusságát jól jelzi, hogy a TOP15-ben volt olyan szereplő, aki a magas infláció ellenére csaknem 10%-kal csökkenő forgalom mellett zárta az évet, de olyan is, aki 70%-ot meghaladó bővülést ért el. A nehézségek ellenére a kereskedők többségénél összességében egy gazdaságilag sikeres, de kihívásokkal tarkított, befelé forduló, újratervezésekkel teli év volt 2022.
A dobogó
Magyarország legnagyobb e-kereskedője immár 4. éve az eMAG. Több mint bruttó 194 milliárd forintos online forgalommal önmagában is kiteszi a teljes hazai online kiskereskedelmi forgalom 14,7%-át. A dobogó második fokára – története során másodszor – az Alza került. 2022-ben a cseh kereskedőt is érzékenyen érintette a fogyasztói kosarak csökkenése. Ennek ellenére a webáruház meg tudta tartani a 2021-es pozícióját és az évet egy számjegyű növekedéssel zárta. A 2022-es eredmények alapján, az eTOPLISTA harmadik helyét stabilan őrzi a Media Markt online áruháza. A műszaki áruházlánc esetében is jelentkeztek a vásárlási szokások átalakulásából eredő hatások. Ennek egyik legnyilvánvalóbb következménye a hagyományos, bolti vásárlás ismételt erősödése volt 2022-ben. Az idei rangsor „újonca” az eTOPLISTA mezőnyt már korábban többször is megjárt MALL. A webpláza a két évvel korábbi 15. helyezést követően, két pozíciót javítva a 13. helyen tért vissza. A MALL 2022 áprilisa óta már a lengyel Allegro csoporthoz tartozik. A mostani visszatérése egy újraszervezett vállalati struktúra, újragondolt stratégia eredménye.
Az 5 milliárdos sáv feletti, 100%-ban magyar online kereskedők
Az online értékesítés terén tapasztalható piaci koncentrálódás egyértelműen a szélesebb termékkínálattal futó, vagy nagyobb kosárértékű kereskedőknek kedvez. Ezért egyre nehezebb igazán nagyra nőnie a gyakran szakosodás, specializálódás mellett döntő magyar online kereskedőknek. Bár több mint 32 ezer magyar webáruház működik Magyarországon, a 100%-ban magyar tulajdonú cégek körét nézve a GKID mérései szerint a bruttó 5 milliárdos online értékesítési sávot csupán alig 13 cég éri el vagy haladja meg.
„Az eTOPLISTA 2022 rangsorban nevesített 13 magyar cég mindegyike meghatározó szereplője saját kategóriájának. Ráadásul többen már sikerrel léptek be más régiós, vagy európai piacra is. Ez a 13 e-kereskedelmi cég márkaépítésben, szolgáltatási szintben, valamint vásárlói élményben is követendő példaként szolgálhat a hazai online vállalkozások számára. Partnereinkkel azon dolgozunk, hogy a közeljövőben a mezőny további cégekkel bővülhessen, és egyre többen akár határon túli értékesítésbe is kezdjenek.”
Szetnics László, a Mastercard digitális szolgáltatásokért és termékekért felelős regionális vezetője.
A legismertebb online kereskedők
Az eTOPLISTA részeként a GKID ezúttal is összegyűjtötte a legnagyobb spontán márkaismertséggel rendelkező webáruházakat, akiket az első helyes említések (ún. top of mind), és a 2. valamint 3. helyes említések összesített száma szerinti sorrendben mutatnak be.
Forrás (szöveg+infografika): GKID
eTOPLISTA módszertan:
A GKID immár 8. éve állítja össze a legnagyobb forgalmú e-kereskedők rangsorát. A kutatócég az eTOPLISTA összeállításakor csak a magyar nyelvű, forintban árazó, magyarországi operációval működő e-kereskedők sokaságát és online kiskereskedelmi értékesítésből származó forgalmát veszi figyelembe. A részesedések a 2022-es naptári évre vonatkozó, online értékesítésből származó forgalom szerint kerültek meghatározásra. A rangsor alapjául szolgáló sorrendet az online vásárlói mintákon végzett kutatások, publikus adatgyűjtések, valamint a kínálati oldali felmérések és kereskedői adatszolgáltatáson alapuló forgalmi modellezések segítségével határozza meg a GKID. Azon kereskedőknél, ahol az online értékesítésből származó forgalom nem transzparens, vagy publikusan hozzáférhető, a nyilvános rangsorba kerülés feltétele volt a GKID által előzetesen becsült forgalmi súly írásban történő hitelesítése és a nevesítéshez való hozzájárulás.