Mentorprogramot indított a Digitális Kereskedelmi Szövetség

2023. június 21.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Egyedülálló mentorprogrammal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség, melynek tagjai olyan magyar vagy Magyarországon működő nemzetközi cégek és szakmai szervezetek – mint az Adevinta Hungary; DHL Express; GKID; Google; Growww Digital; IVSZ; Mastercard, Oander és a Boxy –, akik maguk is fontosnak tartják a digitális kereskedelem ügyét és a szektor megerősítését. A programba azok a legígéretesebb hazai cégek kerülhettek be, akik tervezik az új, külföldi piacok meghódítását, vagy már meg is tették az első lépéseket. Valamint akiknek kiemelt célja a nemzetközi e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázása, és szeretnének jobban növekedni, mint amire a magyar piac lehetőséget ad. A mentorprogramban hazai és nemzetközi piacvezető cégek vezetése során tapasztalatot szerzett, elismert szakértők segítik a résztvevők fejlődését, hogy azok felkészülten, alapos tervezés után és a megfelelő stratégia mentén lépjenek be az új, ismeretlen piacokra, és hatékonyan találják meg vásárlóikat a világ bármely táján.

További híreink

Az összekapcsolhatóságé a jövő

Az összekapcsolhatóságé a jövő

A tizenkét európai országban, több mint 12.000 résztvevő bevonásával, a BSH megbízásából végzett reprezentatív felmérés szerint a...

Kávéfőzőt is készít már az LG

Kávéfőzőt is készít már az LG

Az LG marketingplatformja az LG Labs jegyzi a márka első kávéfőzőjét, a DUOBO-t. A készüléket az Apollo 11 első holdraszállásának évfordulóján...

Kedvező kilátások a MediaMarkt-nál

Kedvező kilátások a MediaMarkt-nál

A Ceconomy AG , a Mediamarkt Saturn anyavállalata közzétette a harmadik pénzügyi negyedévre (április-június) vonatkozó adatokat, az 1026 üzletében...

További rovatainkból:

Share This