Egyesült a NielsenIQ és a GfK

2023. július 17.

Tavaly júniusban jelentette be a NielsenIQ (NIQ) és a GfK SE (GfK), hogy megállapodás született a két cég egyesüléséről. Idén júliusban pedig a két vállalat stratégiai fúziójának sikeres befejezését hozták nyilvánosságra. Ennek eredményeképpen a világ vezető fogyasztói intelligenciával foglalkozó vállalata jött létre.

kiskereskedelem

Az egyesített vállalat forgalma meghaladja a 4 milliárd dollárt, több mint 30 000 ügyfelet szolgál ki 100-nál is több országban. Ugyanakkor jelentős szakértelmet is egyesít. A cég a NielsenIQ gyorsan forgó fogyasztó termékek terén szerzett széleskörű tapasztalatait kombinálja a GfK a fogyasztói technológia és a tartós fogyasztási cikkek terén szerzett mélyreható ismereteivel. Az egymást kiegészítő kompetenciák, a páratlan globális elérés, valamint a korábbi technológiái beruházások nem csak jelentős további stratégiai növekedést tesznek lehetővé, hanem a vásárlói magatartásról alkotott legtisztább és legteljesebb kép létrehozását is. Ez a Full View™.

“Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy egyesítjük e két nagyszerű vállalat erősségeit, annak érdekében, hogy megteremtsük a fogyasztói intelligencia jövőjét.”

Jim Peck, vezérigazgató

Full View™

Az NIQ és a GfK egymástól függetlenül jelentős beruházásokat hajtottak végre az omnichannel lefedettség, az üzleti intelligenciaeszközök és a prediktív analitika területén. A páratlan globális elérés és iparági szakértelem a technológiai fejlesztésekkel kombinálva teszik lehetővé a vásárlási magatartás legteljesebb és legtisztább megértését szolgáló mérési platform megalkotását. A Full View™ egy globális felhő-natív platformon keresztül működik. Amely a még átfogóbb adatvagyonból merítve, az intuitív üzleti intelligenciaeszközök, a generatív mesterséges intelligencia és a hiteles adattudomány révén pontos piaci információkat és analitikus előrejelzést nyújt. Az ügyfelek ezáltal gyors, és  a kibővítet területeknek köszönhetően még átfogóbb betekintést kaphatnak az iparágak, a csatornák és a termékek trendjeibe.

“Ügyfeleink bízhatnak abban, hogy olyan páratlan képet nyújtunk, amely lehetővé teszi számukra, hogy magabiztosan hozzanak kritikus döntéseket, amelyek előremozdítják vállalatukat.”

Lars Nordmark, a GfK ideiglenes vezérigazgatója és pénzügyi igazgatója

A vállalat vezetői csapatát gondosan választották ki mind az NIQ, mind a GfK menedzsmentje közül. Az NIQ vezérigazgatója, Jim Peck fogja vezetni az egyesített vállalatot, az iparág legtapasztaltabb, legtehetségesebb vezetői csapatának támogatásával. Az egyesült vállalat megőrzi kulcsfontosságú működési központjait Chicagóban, az Egyesült Államokban, Nürnbergben, Németországban és Genfben, Svájcban.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők...

A televízió örök

A televízió örök

A tévénézési szokások generációról generációra változnak, de a televíziók helye egyelőre megingathatatlannak tűnik a háztartásokban – derül ki a...

Kényszerű tudatosság

Kényszerű tudatosság

A vásárlók többnyire hetekig beleássák magukat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntenek nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor.  Az ár...

Tévézés és főzés

Tévézés és főzés

Az elmúlt évek vitathatatlan lenyomatot hagytak a mindennapi életen, a pandémia és a gazdasági helyzet mellett a soha nem látott mértékben történő...

Share This