A júliusban Hódmezővásárhelyen átadott egység után, alig több mint egy hónappal, szeptember 14-én, Gödöllőn, szeptember 26-án pedig Dunakeszin nyitott új üzletet a MediaMarkt a Tesco hipermarkettel közös együttműködésben. Az új áruházak átadásával már összesen 39 helyszínen várják országszerte a vásárlókat.

Gödöllőn nyitotta meg sorban a 38., majd Dunakeszin a 39. üzletét a MediaMarkt, ahova a többi „Üzlet az üzletben” típusú egységekhez hasonlóan, a saját munkatársaival várja a műszaki cikkek iránt érdeklődőket. Az új üzlethelyiségek a 2016 óta létező sikeres együttműködésnek köszönhetően a helyi Tesco hipermarket területén kaptak helyet. A „Shop-in-shop” formátum lényege, hogy az elektronikai áruház a hagyományos üzleteihez képest kisebb területen, a hipermarket eladóterén belül kínálja a megszokott szolgáltatás- és termékportfolióját. Mindemellett, mint minden MediaMarkt, online rendelés esetén átvételi pontként is működnek. A csomagátvételre pedig akár időpontot is egyeztethetnek a vásárlók. A szaktanácsadók ilyen esetekben ugyanúgy rendelkezésre állnak, illetve lehetőség van további kiegészítők beszerzésére, de igénybe vehetők különböző kiterjesztett garancia szolgáltatások is. A legutóbbi, Dunakeszin átadott értékesítési pont a tizenhetedik ilyen típusú áruház a sorban, ugyanakkor a cég folyamatosan keresi a lehetőségeket a további terjeszkedésre.

Környei Ágnes,
a MediaMarkt „Shop-in-shop” áruházainak operatív igazgatója.
„A most átadott új áruházak fontos részét képezik a növekedési stratégiánknak, amelynek célja, hogy a megoldásainkat, szolgáltatásainkat minél közelebb vihessük a fogyasztókhoz. Igyekszünk megfelelni a folyamatosan változó igényeknek, és bár a vásárlók manapság sok esetben először az interneten keresgélnek és tájékozódnak, még mindig fontos, főleg egy nagyobb értékű műszaki cikk esetében, hogy személyesen is megnézzék, esetleg szaktanácsadó segítségét kérjék, mielőtt döntést hoznak. A régió igényeihez mérten egy önálló áruház megvalósítása nem minden esetben a leggazdaságosabb, azonban a Shop in Shop koncepció elérhetővé teszi az üzlet vonzáskörzetében élők számára a megszokott MediaMarkt minőséget és vásárlási élményt.”
A MediaMarkt a következő településeken van jelen „Üzlet az üzletben” típusú áruházaival:
Baja, Budapest (17. ker., Pesti út), Dunakeszi, Dunaújváros, Esztergom, Gödöllő, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Nagykanizsa, Pápa, Salgótarján, Sopron, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém.
További rovatainkból:
Beszélgetés Mészáros Fannival, az APPLiA Magyarország Egyesülés cégvezetőjével
A környezetvédelmi megfontolások már évtizedek óta napirenden vannak a háztartási gépekkel kapcsolatban. A fogyasztói oldalon azonban ezek a...
Beszélgetés Német Csongorral, a korábban a MediaMarkt magyar és osztrák leányvállalatát is irányító szakemberrel
A világjárványnak rendkívül komoly hatásai voltak globálisan az elmúlt két évben, sőt a pandémia következményei ma is érezhetők világszerte. A...
Sharp Innovációk és újdonságok | beépíthető mosogatógép
Videók - Innovációk és újdonságok | Sharp mosogatógépA Sharp új beépíthető mosogatógépe több hatékony megoldást is kínál a felhasználó...
Sharp Innovációk és újdonságok | hűtőszekrény
Videók - Innovációk és újdonságok | Sharp hűtőszekrényA Sharp új hűtőszekrénye több érdekes, hasznos és praktikus megoldást kínál.Összes videó...