Cipőt árul a MediaMarkt

2024. február 26.
Sztupár_Andrea

No persze nem arról van szó, hogy a cég profilt váltana, vagy merőben új kereskedelmi irányba is elindulna. Az újításokra nyitott vállalat most egy egészen érdekes marketing koncepció keretében árulja a „bányász cipőnek” nevezett termékeket Németországban. Az egyedi tervezésű cipőket a cég a Leandro Lopes divatmárkával együttműködésben fejlesztette ki,i ntegrált lépésszámlálóval rendelkeznek, és Bluetooth-on keresztül csatlakoztathatók az okostelefonhoz. A projektnek azonban ez csak az eleje. A kezdeményezéshez egy alkalmazás is tartozik, a „Lopes”, amin keresztül pontokat, illetve jutalmakat lehet szerezni különféle feladatok teljesítésével, például egy-egy helyszín meglátogatásával, mondjuk egy Mediamarkt áruház felkeresésével. De az applikációban lehetőség van saját avatár létrehozására és „öltöztetésére” is, amivel szintén jutalmakat lehet szerezni. Az ötlet zseniális, ráadásul a motivációt tovább fokozza, hogy amint az alkalmazás eléri az egymillió aktív felhasználót, megkezdődik a kincsvadászat 1 millió euró készpénzért.  A cipőből viszont összesen 10 ezer darabot értékesít a cég és csak 24 hónapos részletfizetéssel vehető meg, feltehetően azért, hogy hosszabbtávon se lohadjon a gyűjtögetési kedv.

További híreink

Tisztaság a Kärchertől

A Kärcher nemrég bemutatta VCH 4 UVClean nevű matractisztítóját, amely újszerű megoldást kínál a matracokban található allergének, baktériumok és...

Új kávégépek a Jurától

A Jura négy új kávégépet is bemutatott. A második generációs Z10 ötvenegy specialitást kínál, a két precíziós őrlővel ellátott J10 ikergép különböző...

Forradalmi újítás a bőrápolásban

A Shark bemutatta CryoGlow néven első bőrápolási termékét – egy LED-es arcmaszkot. A maszk integrált hűtéssel rendelkezik a szemkörnyéken, és egyben...

Papírszerű élmény a TCL-től

A TCL NXTPAPER 11 Plus nevű táblagépe a fókuszált, tudatos képernyőhasználatot támogatja – ideális diákoknak, művészeknek vagy jegyzetelőknek, akik...

Porszívótól a luxusautóig

A porszívóról ismert kínai gyártó, a Dreame bejelentette, hogy Dreame Auto néven belép a teljesen elektromos luxusautó piacra, az első modell...

Új trend az európai mosási szokásokban

Az Electrolux nemrég végzett kutatásából – az immár ötödik éve publikált „Igazság a ruhaápolásról” – kiderült, hogy Európa-szerte egyre gyakoribb a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató