A drága telefonok fogytak jól tavaly

2024. március 26.
Tech village Rotterdam

A Canalys piackutató cég felmérése szerint az Európába irányuló okostelefon-szállítások (Oroszország kivételével) 3%-kal, 37,8 millió darabra csökkentek 2023 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.  Az Apple 7 év után vette vissza vezető helyét, míg a Samsung a második helyre csúszott vissza, a dobogó harmadik fokán pedig továbbra is a Xiaomi áll. A top 5 közé az egyik legnagyobb növekedést elérő Motorola és a Honor került még, utóbbinak történetében első alkalommal sikerült ilyen előkelő helyet szereznie Európában. Az okostelefon-szállítások csaknem 40%-át a 800 USD vagy drágább készülékek tették ki 2023 negyedik negyedévében, ezzel rekordrészesedést szerezve az európai piacon. Ez pedig a piackutató szerint főként az iPhone 15 Pro, a Samsung Galaxy S-sorozat és a Google Pixel modelleknek köszönhető. A verseny kiélezett volt az elmúlt években, és feltehetően idén is tovább erősödik, ugyanakkor 2024-ben egy számjegyű növekedés várható az európai okostelefon-piacon, a járvány idején vásárolt eszközök közelgő frissítési ciklusa miatt.

További híreink

Stabilitásra épít a BSH

Stabilitásra épít a BSH

Stabilitásra épít a BSH   A BSH Home Appliances Group a kedvezőtlen piaci környezet ellenére is stabil évet zárt 2025-ben: a vállalat árbevétele 15...

Fotózásra tervezve

Fotózásra tervezve

Fotózásra tervezve   Bejelentették a Vivo X300 Ultra okostelefont, amely kamerás képességeivel hívja fel magára a figyelmet. A készülék hátán...

Tarol az Apple Kínában

Tarol az Apple Kínában

Tarol az Apple Kínában   Az idei első negyedévben a kínai okostelefon-piacon összességében négyszázalékos visszaesést lehetett tapasztalni, ami...

Zenehallgatás prémium módon

Zenehallgatás prémium módon

Zenehallgatás prémium módon   A Metz KH-BT 04 fülhallgatója Bluetooth 5.4 szabvánnyal rendelkezik, és támogatja az összes elterjedt audio kodeket a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató