A tavalyi év nagy kihívása volt, hogy a magas energiaárak és az infláció miatt csökkent a vásárlóerő és gyengültek a reálbérek. Utóbbi ugyan korrigálódott a fizetésemelésekkel, de lassan lábal ki a piac a tavalyi visszaesésből. Tavaly február végén indult meg a forgalom visszaesés a MediaMarkt üzleteiben, de idén február óta újra élénkülést tapasztalható. Magyarország legnagyobb műszaki áruházlánca tavaly ősszel kutatta először az akkori inflációs helyzet idején a lakosság fogyasztói hangulatát, kilátásait és megítélését. Idén márciusban arra volt kíváncsi, hogyan alakult ez a hangulat tavaly óta, fokozódott-e a vásárlási hajlandóság, illetve hogyan változtak a fogyasztói szokások?
Az emberek még nem érzik a javulást
A kutatás az Opinio Piackutató alkalmazással készült több mint 1100 résztvevő bevonásával. A felmérést kitöltők többsége szerint nem javult itthon a gazdasági helyzet: 22% szerint stagnál, 42% szerint pedig még romlott is, mégis a válaszadók egyharmada bizakodó a jövő tekintetében. Feltehetően ennek a hangulatnak és az óvatosságnak a következménye, hogy még nem tértek vissza a fogyasztók a megszokott vásárlási szokásaikhoz. Bár már látszanak kedvező jelek, de nem lendült fel olyan mértékben a kereskedelem, mint ahogy azt prognosztizálták.
A gazdasági helyzet kedvezőtlen megítélése az egyének pénzügyi helyzetére is visszavezethető, ami nem javult tavaly ősz óta, sőt, többen érzik kilátástalannak (26%). Ugyanakkor azok száma is nőtt, akik bár romló anyagi helyzetről számolnak be, mégis bizakodnak benne (42%), hogy az hamarosan helyre áll.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a bérek nem nőttek olyan mértékben, hogy lekövessék az árak változását: 37% saját bevallása szerint nem kapott fizetésemelést az elmúlt 1 évben, 31% 11-20 ezer forint közötti, 19% pedig 10 ezer forint alatti összeget kapott. A válaszok alapján azonban a havi megélhetési költségek ennél lényegesen nagyobb mértékben növekedtek, legalábbis az egyének szubjektív megítélése szerint, ami a vásárlái kedv és hajlandóság szempontjából meghatározó. Az akciók figyelése és a kivárás, halogatás ezért továbbra is jellemző a nagyobb értékű vásárlásoknál. Ez a helyzet fokozott tudatosságot váltott ki a fogyasztókból: tudatosabban tervezik meg a vásárlásaikat, de nem a minőségből, hanem a márkahűségből engedtek. Tovább erősödött az energiatakarékossági iránti igény, amely egyszerre kedvez a környezetnek és a családi kasszának.
„Lassabban lábal ki a piac a tavalyi visszaesésből, mint vártuk, de már vannak pozitív előjelek és a nemzetközi sportesemények hangulata várhatóan a hazai közhangulatra és vásárlási kedvre is jó hatással lesznek. A válság hatására megváltozott fogyasztói magatartás pedig több új lehetőséget is előtérbe helyezett a kereskedők számára.”
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója
Kompenzálás lefelé vásárlással
Ami már tavaly is látható volt, de idén is még érzékeli az áruházlánc, az a lefelé vásárlás, azaz, az alacsonyabb árú helyettesítő termékeket veszik le inkább a polcról a vásárlók. Ez egyértelműen jellemző műszaki cikk beszerzés esetén (62%) is, de kisebb mértékben, mint az élelmiszereknél (85%). Sok esetben ez a kompromisszumkötés az adott terméktől is függ. Egy műszaki cikkre inkább tekintenek beruházásként, ezért, ha már vásárlásra kerül a sor, akkor a fogyasztók igyekeznek a lehető legkevesebb kompromisszummal megoldani. Ugyanakkor a lefelé vásárlás nem feltétlen jelent a fogyasztó számra rosszabb alternatívát. Megnőtt például a megbízható, sajátmárkás termékek iránti érdeklődés.
Fókuszban a jó ár-érték arány
Az emberek 85%-a szokott sajátmárkás termékeket vásárolni. Az általános megítélésük az, hogy jó ár-érték arányúak, egyesek üzletláncoknál pedig kifejezetten jó minőségűnek tartják ezeket a termékeket. Ez nem meglepő, hiszen a sajátmárkás termékek kvalitásai sok esetben vetekszenek a nagy gyártókéval, amelyeknél azonban sokszor a márkát kell megfizetni. A kutatás alapján a fogyasztóknak ugyanakkor a márka mindössze az 5. a fontossági sorrendben, ha műszaki cikk vásárlásra kerül a sor. Belső adataik alapján a MediaMarkt saját márkás termékeinek (Koenic, ok., Isy, PeaQ) meghibásodási aránya például megegyezik a legnagyobb gyártókéval. Németországban ezen termékek eladási aránya vetekszik a nagyobb márkákkal a jó minőség, a garanciális ügyintézési lehetőségek, valamint a kedvező áruk miatt.
Az sem baj, ha nem új
A magyar fogyasztók mindig is ár-érzékenyek voltak, így nem meglepő, hogy továbbra is az ár a legfontosabb tényező egy műszaki cikk vásárlásánál. Ugyanakkor a márka jelentősége lényegesen vesztett súlyából: 58% a funkciókat, 57% az energiafogyasztást és 47% a könnyű kezelhetőséget részesíti előnyben, a termék márkája azonban már csak a megkérdezettek egyharmadának fontos. A másik nagy változás a használt műszaki cikkek iránti nyitottság.
A használt vagy felújított műszaki piac itthon különösen kilőtt a tavalyi évben. Ez a trend nem csak itthon, hanem a világ minden táján megfigyelhető, ami a körforgásos gazdaság szempontjából egy kedvező változása a fogyasztási szokásoknak. Bár a megkérdezettek közel harmada (29%) egyáltalán nem venne használt műszaki cikkeket, ebben a kérdésben jelentős életkori eltérés tapasztalható: 30 év alatt inkább van nyitottság a használt elektronikai cikkek vásárlására.
Az egyes terméktípusok között megoszlik a vélekedés: a használt számítógépek vásárlására van a legnagyobb hajlandóság (36%), de a használt mobilok sem maradnak el nagyon (32%), de a felújított TV-k és nagyháztartási gépek vásárlására is (29%) nyitottság tapasztalható.
Rengeteg tartalék van a körforgásos gazdaság támogatásához
Az is kiderült, hogy az emberek többségének (62%) van valamilyen használaton kívüli műszaki cikke, ami a szekrény alján porosodik. A kutatás elsősorban a kommunikációs eszközökre kérdezett rá, amelyek megtartásának, mint kiderült, sok féle oka van. A többség szimplán nem foglalkozott még a kérdéssel vagy nincsenek megfelelő információi arról, mihez kezdhetne a használaton kívüli készülékkel. Ugyanakkor viszonylag sokan ragaszkodnak műszaki eszközeikhez szentimentális (14%) vagy praktikus okokból (adatok, képek megtartása: 17%; még jó lehet valamire: 15%).
„Nagyon sok nem használt készülék van a háztartásokban, ami azt jelenti, hogy van piaca annak, hogy visszahozzák, beszámítsák, és részt vegyenek abban a fenntarthatósági kezdeményezésben, hogy túlfogyasztás mértékét csökkentsük. Hiszen a fogyasztókra is szükség van ehhez. Ezért szorgalmazzuk a termékéletciklus kitolását akár ilyen formában is. Ne vegyünk feltétlenül mindenből újat, illetve vigyük vissza a régit, ami feldolgozás (akár felújítás, akár újrahasznosítás) után visszakerüljön a körforgásos gazdaságba. A mi dolgunk, hogy felhívjuk a fogyasztók figyelmét: számos eszköz van a kezükben, amellyel a pénztárcájukat és a környezetet is kímélhetik. Amit ők nem használnak otthon, az az iparnak értékes alapanyag. Ezt szeretnénk az elkövetkező időszakban is nagyon hangsúlyossá tenni.”
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója
Forrás: MediaMarkt
A kutatás az Opinio Piackutató alkalmazással készült, 1106 fő megkérdezésével 2024 márciusában. Az eredmény országosan reprezentatív 16-59 évre (nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely típusa és lakóhely szerint).